0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Vonulnak a szürke darvak

A szürke darvak (Grus grus) vonulását minden évben nagy figyelem kíséri. A madarak három jelentősebb európai vonulási útvonala közül az egyik Magyarországon vezet keresztül, és kontinensünk egyik legnagyobb darugyülekező helye a Hortobágyi Nemzeti Park területén található.

A daru szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján, de még mint nem veszélyeztetett faj. Európában sebezhető fajként tartják nyilván, Magyarországon védett, eszmei értéke 50 000 forint. A Hortobágyi Nemzeti Park címermadara.

A híres daruvonulás a Hortobágy egyik leglátványosabb és legemlékezetesebb eseménye. A madárvonulás idejére, általában október második és harmadik hétvégéjére madármegfigyelő túrákat szervez a park. A vonuló darvak napközben a nemzeti parkot övező mezőgazdasági táblákon táplálkoznak. Késő délutántól gyülekeznek újra a pusztán, ahonnan naplemente idején nagy csapatokban húznak a hortobágyi halastavak irányába, ahol az éjszakát töltik.

Az Észak-Európából (Finnországból) szeptember második felében érkező madarak a komolyabb fagyok beköszöntéig maradnak nálunk, majd Szicílián, illetve a Boszporuszon keresztül jutnak el észak-afrikai, tunéziai és szudáni telelő területeikre. Az eget betöltő hangos darucsapatok látványa minden szemlélő számára felejthetetlen élményt nyújt.

Az általában szeptember közepétől november közepéig tartó vonulás többnyire október végére esik. A néhány hétig nálunk időző madarak számára kedvező táplálkozási lehetőségeket kínál a földeken maradt kukorica, illetve a térségben található halastavak megfelelő időzítésű lecsapolása. Az utóbbi nemcsak azért fontos, mert a lecsapolt tavak iszapjában jelentős mennyiségű táplálékot találhatnak a madarak, hanem elsősorban azért, mert éjszakázó helyként nagy kiterjedésű, sekély vízborítású helyet igényelnek, ahol nem lehet őket észrevétlenül megközelíteni.

Míg a 80-as évek elején még csak mintegy 3000 madár éjszakázott a halastavakon, a 90-es évek végére ez a szám megközelítette a 65 000-et, és ma már mintegy 80 000 körül mozog. Ehhez hozzájárulhatott a vízivad-vadászat beszüntetése, a halastó-lecsapolások természetvédelmi szempontú időzítése és a kukoricatarlók bőséges táplálékkínálata.

Idén a Hortobágyi Nemzeti Parkban ismét megrendezik a Darufesztivált. Október 20-22. között a madarak megfigyelésén túl számos érdekes program várja az érdeklődőket. 

A látogatóközpontban a „Darvak világa” kiállítással, ismeretterjesztő előadásokkal, a kisebbek számára „darujátékkal”, zene- és táncbemutatóval, táncházzal, kézműves foglalkozásokkal, hagyományos ételkóstolókkal, csillagászati bemutatóval várják az érdeklődőket. A gyakorló természetrajongók számára a hajnali kihúzáshoz, a nappali táplálkozó területekre és az esti daru lesre indulnak szakvezetéses túrák.

További részletek a nemzeti park oldalán

 

Forrás: MTI/Hortobágyi Nemzeti Park