Back to top

A borászok többsége az egyszerűbb nyilvántartást választotta

Az idén márciusig kellett eldönteniük a borászoknak, hogy milyen formában folytatják tevékenységüket, 56 százalékuk választotta a kisüzemi termelői státust - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára pénteken, a monori hegyközség Csúzi Családi Pincészetében tartott sajtótájékoztatón. 

Czerván György elmondta, az új jövedéki törvényhez kapcsolódóan kellett nyilatkozniuk a borászoknak. Hozzátette, az átlépési lehetőség az egyszerűsített adóraktári kategóriából a kisüzemi bortermelői kategóriába minden évben nyitva áll a termelők előtt, ezért számítanak arra, hogy az átlépők száma még növekedni fog.

Az átlépéssel a termelők választhatnak az eddigi pincekönyves rendszer és az új, egyszerűsített adminisztrációjú kisüzemi regiszter között.

Czerván György beszélt arról is, hogy az idén a magyar borászok jó termésre és kiváló minőségű borra számítanak annak ellenére, hogy az időjárást a szélsőségek jellemezték. Csak jégkárból 70 ezer hektárról érkezett bejelentés – fűzte hozzá.

Az Európai Unió bortermeléséről elmondta, az előzetes becslések szerint 20 millió literrel is kevesebb bor készülhet, ami az elmúlt 10 év legalacsonyabb átlaga.

Az idei magyarországi szüretről Czerván György közölte, eddig körülbelül 22 ezer hektár szüretelését jelentették be, ami a termőterület 40 százaléka.

Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára a bevezetett kisüzemi bortermelői regiszterről elmondta, fontos állomás a termelők részére, mert egyszerűsítéseket tartalmaz az eddig vezetett többszáz oldalas pincekönyvhöz képest. A regiszter csak három részből áll, és nem kell a kitöltéséhez tanácsadókat felkérni, mint eddig, nem bonyolultabb egy postai utalvány kitöltésénél – tette hozzá a HNT főtitkára.

Forrás: 
MTI-Eco

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Átadták a Varga Pincészet új borászatát Feldebrőn

Közel kétmilliárd forintból, két év alatt a borvidék legnagyobb borászatát építette fel a Varga Pincészet Kft. a heves megyei Feldebrőn, a mintegy húsz munkahelyet is létrehozó új létesítményben idén eddig 7,7 millió kilogramm szőlőt dolgoztak fel – közölte a cég ügyvezetője az MTI-vel.

Természet- és tájhű borok a Millenárison

Tizenegy borvidék csaknem 30 termelőjének több mint 100 természethű bora lesz kóstolható az 7. Mitiszol fesztiválon szombaton a Millenáris parkban, ahol számos, organikus alapanyagokat használó gasztrokiállító is várja a látogatókat.

Milyen bort iszunk?

Tavaly 2,2 millió hektoliter bort engedtünk le a torkunkon, mintegy 315 milliárd forint értékben. Ebből a habzóborok piaca mennyiségileg 6,4 százalékkal, értékben pedig 9,5 százalékkal részesedik. De az is kiderült a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa által végeztetett belföldi piackutatásból, hogy több a női borfogyasztó, ám a férfiak isznak többet éves szinten a hegy levéből.

Czerván: támogatással együtt már jövedelmező évet zárhatnak a gazdák

Az idei őszi betakarítási és vetési munkák lényegében befejeződtek. A termésátlagok jobbak, mint az elmúlt öt éves átlag, biztosított az ország ellátása, sőt, kivitelre is jut – mondta Czerván György, a Betakarítási Koordinációs Bizottság ülése után. Országos átlagban – a támogatásokkal együtt - minden szántóföldi kultúránál a várható bevételek meghaladják a költségeket, a termelés jövedelmező.

Filmet forgattak a magyar gazdák

Három magyar gazdánál töltött egy hetet idén nyáron Antje Schiffers berlini képzőművész és Erdődi Katalin kurátor. A német alkotó egy olajfestményt készített a gazdaságról, cserébe pedig arra kérte dinnyetermelő, libatenyésztő és borász vendéglátóját, hogy forgasson kisfilmet és adjon betekintést a gazdálkodás mindennapjaiba. Az elkészült alkotásokat hamarosan láthatja is a közönség.

Jó évjárat és jó árak kedveznek a szőlősgazdáknak

Az utóbbi évek legjobb szőlő- és bortermése várható az idén – mondta el az agrárgazdaságért felelős államtitkár egy soltvadkerti szüreti rendezvényen. Czerván György hozzátette, az ágazat támogatására 145,5 millió euró jut öt év alatt, ennyi pénz a rendszerváltás óta nem állt rendelkezésre.

Csak négy ország bortermelése nő idén a világon - Magyarország köztük van

Mélyrepülésben a világ bortermelése, a borkedvelőknek valószínűleg többet kell majd az idén fizetniük kedvenc borukért, de a folyóborok is drágulhatnak. A Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet (OIV) legfrissebb adatai szerint bár nem rengette meg az USA bortermelését a kaliforniai tűzvész, mégis csak négy bortermelő országban várható, hogy emelkedik az előállított mennyiség.

Piaci zavarokat okozhat a megújuló energiatermelés újraszabályozása

A megújuló energiaforrások használatának ösztönzését célzó jogszabálytervezet megszüntetné az eddigi kukorica- és repcetermelők terményének piaci alapú felvásárlását, ez csak Magyarországon több mint 2 millió tonna kukoricát érintene. Jobb, ha ezt a régióban dolgozzák fel, amellyel érdemben hozzá tudnának járulni a klímaváltozás elleni küzdelemhez is - mondta Czerván György Brüsszelben.

Tisztújítás az ifjú borászoknál

Újabb öt taggal bővült 2017-ben a Junibor és új elnököt is választottak Gál Tibor személyében. Emellett az elnökség is átalakult, így Laposa Zsófia és Kovács Tamás is elnökségi tag lett.

Az ország legmodernebb borászata épül Egerben

Az egri borvidéken meghatározó Juhász Testvérek Pincészetének imponáló fejlődése a magyar szőlő- és borágazat sikerét is mutatja – mondta a földművelésügyi miniszter a vállalkozás épülő borászati és logisztikai központjának bejárása alkalmából Egerszalókon. Az 1,2 milliárd forintból megvalósuló fejlesztés Magyarország egyik legjelentősebb borászati beruházása, 40 új munkahelyet teremt.