0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 16.

Nagy-Eged-hegy Mesterkurzus 2.0

„Nem szőlő- vagy borfajtákat, hanem termőhelyet, azaz terroirt kóstolunk”- szögezte le Izsák Norbert a budapesti KOGART Házban megtartott 12 tételes kóstoló szervezője. Az Egri Borvidék gyöngyszeme, a Nagy-Eged-hegy olyan termőhely, ahol egyaránt lehet csúcsminőségű fehér- és vörösborokat termelni.

A St. Andrea Szőlőbirtok, a Kovács Nimród és a Gróf Buttler Borászatok exkluzív eseményén az is kiderült: van remény arra, hogy a legjobb magyar borok felzárkózzanak a nemzetközi élmezőnyhöz.

Mészmárgás-meszes talaj, 20-35 fokos lejtés, speciális klíma, a minden borban megmutatkozó egyedi, ásványos ízvilág jelenti az Egri Borvidék gyöngyszemét a Nagy-Eged-hegyet. Olyan termőhely, ahol egyaránt lehet csúcsminőségű fehér- és vörösborokat termelni. Jóllehet az eseményen résztvevők által megkóstolt tételek között akadt Furmint, Kadarka, Bikavér és Syrah is, a fajták mellett mégis a kivételes termőhely rajzolódott ki.

„A világ legnagyobb borai meszes talajú területekről kerülnek ki”- mutatott rá Lőrincz György, a St. Andrea Szőlőbirtok birtokigazgatója.

Számára az egri bort a hagyományokból eredő házasítások jelentik. A Nagy-Eged-hegy-dűlőn – ami a hegy derekától a csúcsáig terjed, tehát a tengerszint feletti 250 méternél kezdődik – 2006 óta gazdálkodnak, s három fehér fajtát telepítettek. A Chardonnay és a Hárslevelű mellett a Furmintot Szepsy István birtokáról oltották le. Kékszőlőből három kárpát-medencei, illetve három világfajtát telepítettek, de – ahogyan a szakember hangsúlyozta – nincsen köztük egyik Cabernet sem.

Mint a birtokigazgató kiemelte, a termőhely teszi utánozhatatlanná a terméket. A borvidék legismertebb bora az Egri Bikavér, s ez a házasításuk is mindig igazodik az évjárathoz. „A bor mindig megmutatja, miként bántak vele már szőlő korában, majd később a pinceműveleteknél”- jegyezte meg Lőrincz György, hogy azt szeretnék elmesélni, ami az ültetvénytől kiindulva a bor kitöltéséig történt. A szakember szerint ugyanis a Nagy-Eged-hegy szent hely, s ezt boraik névválasztásával is jelzik.

„Területhű” borokat készítenek a Gróf Buttler Borászatnál. Mint Rózsavölgyi Dénes, a cég borászati vezetője elmondta, céljuk megmutatni a termőhely adottságait. A szakember hozzátette a Nagy-Eged-hegy borai mind kiemelkedő érlelési potenciállal rendelkeznek.

A magyar közönség túl fiatalon issza meg a borokat. a rendezvényen volt olyan tétel, amit 5-6, netán 10 év múlva kellene visszakóstolni, mert bár talán már 2-3 éve is palackban érlelődik, még mindig nem futotta ki magát.

„A Nagy-Eged-hegy teteje maga a mennyország”- áradozott Kovács Nimród, a Kovács Nimród Borászat tulajdonosa hozzátéve, ezen a területen tudja igazán megmutatni a Kékfrankos sokszínűségét.

A Nagy-Eged-hegy mesterkurzuson bemutatott borok:

Kovács Nimród Furmint 2015

St. Andrea Mária 2015

St. Andrea Nagy-Eged-hegy Egri Bikavér 2013

St. Andrea Nagy-Eged-hegy Pinot noir 2012

Gróf Buttler Egri Kadarka Superior 2014

St. Andrea Nagy-Eged-hegy Egri Bikavér 2012

Gróf Buttler Egri Syrah, Grand Selection 2013

Kovács Nimród Grand Bleu 2012

Gróf Buttler Egri Bikavér 2012 (Nagy-Eged hordóminta)

Gróf Buttler Egri Grand Superior Cuvée – Phantom 2012 Nagy-Eged

Kovács Nimród NJK 2011

Kovács Nimród NJK 2009

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu