0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Illatos-tüskés különlegességek

A gasztronómiai divatok és a távoli világok, főleg ázsia ételeinek elterjedtével áttételesen már ismerjük a borsfákat (Zanthoxylum). Terméseikből készült fűszer az úgynevezett szecsuani bors. E jellegzetes, zamatos-csípős, aromás fűszer azonban semmilyen rokonságban nem áll a valódi fekete borssal (Piper nigrum).

A rutafélék családja meglehetősen népes, 156 nemzetségbe sorolt mintegy 1800 faj tartozik oda. Köztük az ismertebbek a citrusok, a régóta használt gyógynövények, mint a ruták és a nagyezerjófüvek (Dictamnus), a díszcserjék közül a dérbabér (Skimmia), az alásfa (Ptelea), vagy a narancsvirágcserje (Choisya). A méhészek kedvencei, a nyáron nagy mennyiségű nektárt termelő mézesfák (Tetradium/ Evodia) is egyre ismertebbek. A család fajai inkább a trópusi, szubtrópusi területek lakói, jól mutatja ezt, hogy hazánkban csak a nagyezerjófű él közülük.

A borsfa (Zanthoxylum) nemzetségbe 250 faj tartozik, jórészt lombhullató vagy örökzöld cserjék és fák, ritkán fás liánok. Tudományos nevük görögül sárga fát jelent, ami fatestük sárga színére utal. A többségük pántrópusi, vagyis minden földrész forró égövén megtalálhatók, de a mérsékelt meleg égövön is honosak Ázsiában és Észak-Amerikában. Csak Kínában 41 borsfafaj él a természetben. A télálló, nálunk is nevelhető fajok kitűnő díszértékük ellenére kevésbé elterjedtek Európában, inkább gyűjteményes kertekben találkozhatunk velük. Nyugati faiskolákban azonban sokfelé beszerezhetők.

A közönséges borsfa (Zanthoxylum bun geanum) lombhullató termetes cserje vagy 7 méter magasságot is elérő fa. Váltivarú, kétlaki növény, különböző ivarú virágai külön példányokon fejlődnek. Törzsét elszórtan tüskék borítják, amik az idősebb részeken jellegzetesen vaskosak, megfásodottak, az ágakon a tüskék a levelek hónaljában párosan nőnek. A fiatal hajtások molyhosak. A megdörzsölve aromás illatú, szórt állású levelek páratlanul szárnyasan összetettek, 5-13 levélkéből állnak. A levélgerinc enyhén szárnyas, a levélkék ülnek, 2-7 cm hosszúak, 1,4-5 cm szélesek, tojásdadok, elliptikusak vagy ritkán lándzsásak, áttetsző illóolajmirigyekkel pettyezettek. A levélkék mindkét oldala molyhos, szélük csipkézett. A bogernyővirágzatok a levelek hónaljában vagy az oldalágak végén fejlődnek. Mind a hím-, mind a nővirágok jelentéktelenek, öttagúak, sárgászöldek. A toktermések 4-5 mm átmérőjűek, gömbölydedek, a csúcsukon gyakran kicsi nyúlvánnyal. Kezdetben zöldek, majd lilásvörösre érnek, szárítva vörösesbarnák. A terméshéj a sűrű illóolajmirigyektől rücskös. A magok fényesek, feketék. Április–májusban virágzik, a termések nyár végétől október közepéig folyamatosan érnek.

A természetben Kína legnagyobb részén (Tibet és Ujgúria kivételével), illetve a Kelet- Himalájában (Bhután) közönségesen elterjedt. A legkülönbözőbb növénytársulásokban 3200 méter magasságig él.

A mandzsu borsfa (Zanthoxylum schinifolium) váltivarú, kétlaki, lombhullató, szórt levélállású, 1-2 méter magas bokor. Fiatal vesszői sötét vörösbarnák, az egész növény tüskés, a tüskék többnyire egyesével állnak. Páratlanul szárnyalt leveleiben a 7-19 levélke átellenesen áll, de a levéltengely töve felé szórt is lehet. A levélkék rendszerint 5-10 mm szélesek, 4-6 mm hosszúak, tojásdadok vagy lándzsásak, sok illóolajmiriggyel pettyezettek. A szélük enyhén csipkézett vagy majdnem ép. Levélhónalj alatti virágzatokban fejlődő hím- és nővirágai jelentéktelenek, sárgászöldek. Kerekded, 4-5 mm átmérőjű termései zöldesvörösre érnek. Nyár elején virágzik, egész ősszel folyamatosan érnek a termései. Kína keleti felén, Mandzsúriában, Koreában és Japán egy részén honos, lombhullató erdőkben és bozótosokban nő 800 méter magasságig.

A japán borsfa (Zanthoxylum piperitum) lombhullató, szórt levélállású, sűrű ágú, kerekded koronájú cserje vagy kis fa 6,5 méter magasságig. Hajtásai molyhosak a levelek tövében páros, lapos tüskékkel. A páratlanul szárnyalt levelek 8-15 cm hosszúak, 11-23 levélkéből összetettek, amelyek hossza 3,5 cm, szélessége 1,5 cm, szélük csipkézett, sokszor hullámos, az erek mellett gyakori a sárgás mintázat. Virágzatai végálló kis bogernyők, a virágok zöldesek. A kerekded, 5 mm átmérőjű, illóolajszemölcsöktől rücskös termések vörösre érnek, magjai fényes feketék. Bokros habitusával és finom levélzetével a legmutatósabb télálló borsfa. Jól elkülöníthető, hiszen egy levélben majdnem kétszer annyi levélkéje van, mint a közönséges borsfának.

Természetes élőhelye Korea, Északkelet- Kína és Japán hegyvidéki erdeiben van 2000 méter magasságig.

Az amerikai borsfa (Zanthoxylum americanum) nagytermetű, dúsan elágazó lomb hullató cserje vagy kis fa, legföljebb 10 méter magasra nő. Kérge világos szürkésbarna, sima. Gyökérsarjakkal erősen terjed. Barna vesszőin merev, vékony, rövid tüskéi kettesével állnak, később sem vastagodnak. Páratlanul szárnyalt, 15-20 cm hosszú összetett levelei 5-11 tojásdad, kihegyezett, finoman csipkés levélkéből állnak. A levélkék az apró, áttetsző olajzárványoktól pettyegetettek. Néha a levélkék főere is tüskés. Kétlaki növény, zöldessárga, jelentéktelen virágai a vesszők oldalán, csomókba rendeződve tavasz végén, lombfakadás előtt nyílnak. Tokszerű, kerekded, borsszem nagyságú, olajszemölcsökkel pettyegetett, húsos, piros héjú termései barnára érnek, felnyílva kibukkannak belőlük a fényes fekete magok.

Sárga színű fája nem értékes. Őszi lombszíne sárga, ami a nőivarú bokrokon szép kontrasztot ad a pirosló termésekkel. Az USA északkeleti, illetve Kanada délkeleti részében honos. Völgyekben, patakok mentén, bozótosokban sziklás lejtőkön él 2000 méter magasságig. Helyenként sűrű bozótot alkot.

A közönséges borsfa a szecsuani bors néven elterjedt fűszer legfőbb szolgáltatója. A kínai konyha a szárított, őrölt terméshéját szívesen használja. A magokkal viszont sehol sem fűszereznek! Főként a rendkívül ízletes, de gyakorta döbbenetesen csípős szecsuani ételekbe keverik. Aromás íze összetéveszthetetlen. Leginkább halakhoz vagy szárnyasokhoz használom. A híres kínai „ötfű szer-keverék” (vuhsziangfen) egyik alapanyaga, ami egyenlő részben tartalmaz enyhén pörkölt és őrölt szecsuani borsot, csillagánizst (Illicium verum), szegfűszeget (Syzygium aromaticum), fahéjt (Cin namomum verum) és édesköménymagot (Foenicu lum vulgare). A szecsuani bors a tibeti, nepáli és indiai konyhában is kedvelt és elterjedt.

A japán borsfa terméséből készült fűszer japán bors vagy koreai bors néven ismert. Japánban és Koreában savanyúságok, levesek, hús- és halételek, mártások, rizssütemények ízesítéséhez használják. A nevezetes japán „hétízű fűszerkeverék” (sicsimi) egyik alkotóeleme, ami rendesen őrölt erős piros paprikát, őrölt japán borsot, pirított narancshéjat, fekete és fehér szezámmagot, őrölt gyömbért, kendermagot, mákot és tengeri algát tartalmaz. Száraz terméshéjának őrleményét, az éretlen terméseket, illetve a friss, zsenge hajtáscsúcsokat, leveleket egyaránt szívesen használják. Tüske nélküli fajtáját (Aszakura Szanso) elterjedten termesztik, Észak-Koreában japán exportra termelő nagy ültetvényeket láttam belőle.

Ázsiában a népi gyógyászatban is sokrétűen használják a borsfákat: tuberkulózis, asztma, vese- és húgyhólyag-panaszok, emésztési zavarok, ödéma elleni szerek készülnek belőlük. Vizelet-, féreg- és szélhajtó, antibakteriális hatásuk is ismert. Gyantájuk frissítő, tonizáló készítmények alapanyaga. A modern gyógyszerkutatás citosztatikus (sejtosztódásgátló) és antiszeptikus hatásuk miatt figyelt fel rájuk. Kelet-Ázsiában kemény fájukból konyhai örlőmozsarakat faragnak.

Az indiánok az amerikai borsfa kérgéből nyert olajt vértisztítóként, bőrbetegségek, emésztési bántalmak, reumás fájdalmak kezelésére használták. Levelei torokfájás ellen és vízhajtóként szolgáltak. Vesszeit fogfájás csillapítására rágcsálták.

A borsfák könnyen nevelhető növények. Mindenféle közegen szépen fejlődnek, ám leginkább a mélyrétegű, nyirkos, de jó vízáteresztő talajokat kedvelik. Teljes napra és félárnyékba is ültethetők. Metszésük az elhalt részek eltávolítására korlátozódik. Gyakorlatilag kórokozó- és kártevőmentesek. Legfőképpen önmagukban, szoliter növényként mutatnak jól. Díszértékük különleges megjelenésükben, látványos levélzetükben rejlik. A japán borsfa lombozata különösen finom szerkezetű. Élénksárga őszi lombszínük nagyszerű kontrasztot nyújt a nagy tömegű, érett, vöröslő termésnek, illetve a belőlük kikandikáló fényes, fekete magoknak. Az idősebb ágak és törzsek szokatlan kúpos tüskéikkel télen is díszítenek.

Magjaik az érést követően vethetők. Tavaszi vetéshez 3-4 hónapos nedves-hideg rétegzésre (sztratifikáció) van szükség. Mindemellett is gyakran elfekszenek. Félfás dugványokkal július–augusztusban hidegágyban szaporíthatók. A gyökérdugványok üvegházban jó eredést adnak, a 3 cm hosszú gyökérdarabokat vízszintesen helyezzük a cserepekbe. Nyugalmi időben a sarjak leválasztása igen jó módszer.

Vácrátóton, a Nemzeti Botanikus Kertben az évtizedes vagy fiatalabb, különböző borsfák kitűnően érzik magukat. Bőségesen teremnek, mivel elegendő nő- és hímvirágú egyed van a kertben. Egyedül az amerikai borsfa igényel egy kicsit több gondozást sűrű sarjai miatt.

Méltatlanul mellőzött, szokatlan megjelenésű kiváló növények. Tüskésségük ellenére is mindenkinek jó szívvel ajánlom ültetésre őket (hiszen nem ölelgetve szeretjük e növényeket).

 

Forrás: Kertbarát Magazin