0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 16.

Egy gazda szélmalomharca a szemetelőkkel

Kálcsics László földműves azért kereste meg a megyei lapot, hogy hangot adjon felháborodásának, mert ismeretlenek illegális hulladéklerakónak használják a földterületeit, illetve az azokhoz vezető utak mentét.

A férfi azt mondta, jó ideje küzd már a felelőtlen és neveletlen emberekkel, hiába – az pedig különösen dühíti, hogy a szemét eltakarításáról az érintett földek tulajdonosaként neki kell gondoskodnia.

– Az állatok is intelligensebbek, mert még azok is eltakarítják maguk után a hulladékukat – szögezte le Kálcsics László. – Ellentétben azokkal, akik a szemetüktől az én területeimen szabadulnak meg. Nem értem, ez mire jó, hiszen a hulladékszállítás rendszeres és jól működik a városban, sőt, a szolgáltató még a zöldhulladékot is ingyen, bérmentve elviszi. Ennek ellenére inkább kihordják azt is a város szélére… Mondjuk, az legalább lebomlik, ellentétben a szervetlen hulladékokkal, a festékes edényekkel, az építési törmelékekkel, amivel szintén szennyezik a csodás természeti környezetet. Megjegyzem, ez nem csak engem bosszant, hanem más gazdákat is. Nem tudom, hogy ezek az emberek mit szólnának hozzá, ha mi is odaborítanánk a kapujuk elé, vagy az udvarukba mondjuk, a növényvédős, vagy műtrágyás csomagolásokat?!

Kálcsics László már ért is tetten olyanokat, akik éppen a szemetüket pakolták le az utánfutóról – a traktorból kiszálló gazda, kezében a spájszerrel nyomós ok volt ahhoz, hogy sietve visszarakják a hulladékot a platóra.

– Az is megesett, hogy kihívtam a közterület-felügyelőket, akik 10 ezer forintra megbírságolták az elkövetőt – idézte fel a gazda. – Én úgy érzem azonban, hogy a bírság mértéke túl kicsi, ha lehetőség lenne 2-300 ezer forint kiszabására, mindjárt kevesebben szemetelnének.

A zaol.hu megkereste az ügyben Bakonyi Tamást, a nagykanizsai közterület-felügyelet vezetőjét is. Ő elmondta: nem érzékelhető növekedés a városi, városkörnyéki illegális hulladéklerakó helyek számában, az viszont tény, hogy az ezzel kapcsolatos szemlélet nem változott. Tehát továbbra is vannak, akik nem élnek az illetékes hulladékszolgáltató cég nyújtotta lehetőségekkel, e helyett úton-útfélen szabadulnak meg háztartási, építési, vagy zöldhulladékuktól. Hozzátette: ők maguk éves szinten 25-30 illegális hulladéklerakás felszámolásában működnek közre, de mivel önkormányzati hatósági szervezetről van szó, hatáskörük elsősorban a városi közterületekre terjed ki, a magánbirtokokra nem. Ezért a gazdáknak azt tanácsolja: a területeikre vezető magánutakat sorompóval, vagy egyéb módon zárják le, hogy azok idegen autóval ne legyenek használhatók. Kérdésünkre pedig jelezte: sajnos, a magán földterületeken illegálisan lerakott hulladék eltakarítása minden esetben az ingatlan tulajdonosát terheli, hiszen az utólag már nem tisztázható egyértelműen, hogy ki a hulladék birtokosa, vagy ki helyezte el az adott helyen a szemetet.

Forrás: zaol.hu