Back to top

Fazekas: élelmiszergazdasági szemlélettel lehetünk sikeresek

A magyar mezőgazdaság Európa leggyorsabban fejlődő mezőgazdasága, és az a cél, hogy ez a jövőben is így maradjon - mondta Fazekas Sándor a Tállyán az Agrárium-vidékfejlesztés helyzete című konferencián. A miniszter szerint élelmiszergazdasági szemléletre kell áttérni, vagyis jóval eredményesebb ha az alapanyagot feldolgozva, termékként juttatja a piacra.

A földművelésügyi miniszter kiemelte, ehhez szükség van a pályázati támogatások minél hatékonyabb felhasználására, megfelelő hitelezési rendszerre, kutatási, tudományos és egyetemi háttérre. Hozzátette, a magyar mezőgazdaságban generációváltás zajlik; egyre több helyen tűnnek fel olyan jól képzett szakemberek, akik már kiválóan használják a modern technológia kínálta lehetőségeket.

 

Fazekas Sándor a magyar mezőgazdaság lehetőségeit taglaló előadásában hangsúlyozta, ahhoz, hogy az ágazat minél több munkahelyet kínáljon, valamint egyre komolyabb bevételforrás legyen, komoly mértékben szükség van a gazdák szemléletváltására.

Úgy fogalmazott, élelmiszergazdasági szemléletre kell áttérni, vagyis jóval eredményesebb tud lenni egy mezőgazdasági vállalkozás, amennyiben a megtermelt alapanyagot feldolgozva, termékként juttatja a piacra.

Fazekas Sándor kiemelte, szükséges a magyar élelmiszer presztízsének helyreállítása, mint mondta, ebben lát előrelépéseket, hiszen egyre több helyi termék, tájegységi sajátosság jelenik meg önálló arculattal a piacon. Szeretnék, ha a gazdák minél nagyobb szeletet hasítanának ki a magyar élelmiszerek piacából.

A miniszter utalt arra is, hogy amíg 2010-ben a falvakban gyakorlatilag nem volt munkalehetőség, ma a mezőgazdaságban munkaerőhiány tapasztalható, a minőségi termékek előállításához ugyanis több munkáskézre van szükség, szemben a tömegtermeléssel. Hozzátette, hogy a magyar élelmiszerek értékét növeli a GMO-mentesség, ami a piacokon is megmutatkozik.

Fontosnak nevezte a klímaváltozásra való felkészülést, amely során a víztakarékos és öntözéses művelési módokra való áttérést szorgalmazta.

Márton Péter, a Századvég Gazdakutató Zrt. munkatársa kijelentette, hogy vidékfejlesztés alatt a vidék gazdaságának fejlesztését kell érteni, ugyanis nem azért szükséges támogatni a vidéket, mert gyenge és elmaradott, hanem éppen ellenkezőleg, azért, mert gazdag, és tele van lehetőségekkel. Hozzáfűzte, az agrárium kérdését szokás összekapcsolni a vidékfejlesztés problémakörével is. "Pénzt kell vinni vidékre, fejleszteni kell, csökkenteni kell a vidék elmaradottságát a városokkal szemben," mondta Márton Péter.

Hörcsik Richárd, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz-KDNP) úgy fogalmazott, a konferenciának helyet adó Tállya a tokaji borvidék egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező települése. Kiemelte, mint ahogyan a településen, úgy egész Tokaj-Hegyalján is érezhetőek a változások azoknak a támogatásoknak köszönhetően, amelyeket a 2010-ben hivatalba lépett polgári kormány - felismerve a régió értékeit - kiemelt juttatásként adott a borvidéknek.

Megemlítette, hogy Tállyán a legfrissebb pályázati lehetőségeknek köszönhetően 10-12 olyan beruházás indul el a közeljövőben, amelyek komoly változást hoznak az egykori mezőváros életében.

Forrás: 
MTI-Eco

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Így kéne átalakítani az agráradózást

„Merész tervek: teljes reform előtt az agráradózás?” című beszélgetés során a NAK egyik közelmúltbeli javaslatát vitatták meg szakemberek Hajdúböszörményben. Az áfacsökkentés folytatását és a családi mezőgazdasági vállalkozási forma bevezetését egyöntetűen kedvezően fogadták.

400 millióból korszerűsödik a paprika malom és laboratórium

Több mint 381 millió forintból, ebből mintegy 190 millió forint vissza nem térítendő uniós forrásból korszerűsíti szegedi telephelyén paprika malmát és laboratóriumát a Vidékfejlesztési program támogatásával a Rubin Szegedi Fűszerpaprika Feldolgozó Kft. - közölte a cég az MTI-vel.

A parafa, a fém, vagy a műanyag a nyerő?

A parafából készült dugókat senkinek sem kell bemutatni, ez a legősibb és legelterjedtebb módja a boros palack lezárásának. Egyre gyakoribb a csavarzár a palackokon, de találkozunk műanyag dugóval is.

A legjobbak között a magyar kukoricacsíra-olaj

Great Taste nyertes a magyar Grapoila. A Great Taste a világ leghíresebb és leghitelesebb vakteszten alapuló ételkóstoló versenye. A verseny zsűrijének nagyon ízlett a hidegen sajtolt BIO kukoricacsíra-olaj.

Jó hír a gluténmentes termékek fogyasztóinak

Gluténmentes és természetes alapanyagokat tartalmazó snack termékcsaláddal jelent meg a piacon az Aby-termékeket forgalmazó Omega Bázis Kft. A lábatlani társaság ügyvezető igazgatója, Deák Csaba a sajtó munkatársainak elmondta, hogy az új termékeket olasz egyetemi élelmiszerkutatókkal együtt fejlesztették ki.

Migránsok dolgoznak a földeken

Meghosszabbítják és jelentősen kiterjesztik Svájcban a menekülteket a mezőgazdaságban alkalmazó programot, miután többségében pozitív tapasztalatokkal zárult a termelők és a szaktárca korábbi kezdeményezése.

Igyuk ki és dobjuk el

A vízzel vagy üdítővel teli műanyag palackokat magunkkal visszük a napon átmelegedett táskánkban a városba, az autóban hagyjuk a parkolóban. Ha kifogy belőle az innivaló újra töltjük, és ismét magunkkal visszük az útra. Ezeket mind nem szabadna tennünk az eldobható PET, azaz polietilén-tereftalátból készült palackokkal.

Augusztus végéig tart a diákmunka

Az idén a mezőgazdaságban és a vendéglátásban augusztus végig támogatott a diákfoglalkoztatás. A program minden 16–25 év közötti, nappali tagozatos tanuló előtt nyitva áll, és még augusztusban is be lehet jutni. A munkáltatók azonban már most sajnálják, hogy nem tart tovább, hiszem számos gazdaságban a munka dandárja csak ezután jön.

A Gyermelyi is árat emel

A kisbefektetők kezében lévő cég termékei közül a liszt drágulhat, a tésztafélékről még tárgyalnak az üzletláncokkal.

Minden ötödik górcső alatt

A VinAgora Nemzetközi Borverseny a NÉBIH Borászati és Alkoholos Italok Igazgatóságával együttműködve idén egyedülálló és úttörő gyakorlatot vezetett be a verseny hitelességének további erősítése érdekében.