0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Mezőhegyesen válhatnak szakemberré az egyetemisták

Hat felsőoktatási intézmény rektoraival írt alá együttműködési szándéknyilatkozatot a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. Így a jövőben a ménesbirtokon szerezhetnek gyakorlati tapasztalatokat a debreceni, a kaposvári, a szegedi, a gödöllői agráregyetemisták mellett a Testnevelési, és az Állatorvostudományi Egyetem hallgatói is.

Hat felsőoktatási intézmény rektoraival írt alá együttműködési szándéknyilatkozatot a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. vezetése – Papp István vezérigazgató és Farkas Sándor kormánybiztos – a Magyar Tudományos Akadémia székházában. Ennek eredményeképp a jövőben közös gyakorlati képzést indítanak az Állatorvostudományi Egyetemmel, a Debreceni Egyetemmel, a Kaposvári Egyetemmel, a Szegedi Tudományegyetemmel, Szent István Egyetemmel, valamint a Testnevelési Egyetemmel. Így Mezőhegyes a jövőben felsőfokú tangazdasági képzés keretében szervezett oktatási, kutatási és fejlesztési programok helyszíne lesz.

Németh Tamás, az MTA Agrátudományok osztályának vezetője, mint házigazda üdvözölte az együttműködés gondolatát és reményét fejezte ki, hogy a kutatási és fejlesztési programok indítására is kiterjedő megállapodás révén a felek együttesen hatékonyabban segíthetik elő a jövőben a magyar agrárium fejlődését.

Oktatni a legmagasabb szinten szabad és kell – hangsúlyozta Papp István, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. vezérigazgatója,

hozzátéve, hogy ezért is kezdeményezte a társaság a felsőoktatási intézményekkel az együttműködést a szakemberképzés színvonalának emelése érdekében. Szavai szerint a középfokú oktatásban már betöltik szerepüket, hiszen átvették a Kozma Ferenc Szakképző Iskola szakmai irányítását, de mostantól a felsőoktatásban is jelentős szerepet szeretnének vállalni.

Úgy gondolom történelmi pillanat a mai – jelentette ki Farkas Sándor, a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok újjászervezésének koordinálásáért felelős kormánybiztos. Mint mondta, szeretnének a magyar agrároktatás kiemelt bázisa lenni, amihez minden lehetőségük meg is van, hiszen a 8200 hektáron gazdálkodó társaság széles – és továbbfejleszteni tervezett – tevékenységi köre révén számos ágazat gyakorlati tudnivalóinak elsajátításában tudja támogatni a fiatalokat. Szarvasmarha állományunk eléri az 1000 darabot és három őshonos lófajta – a nonius, a furioso north star és a gidrán – törzsállománya is Mezőhegyesen van.

A közelmúltban jelentős fejlesztési program indult Mezőhegyesen – mondta Farkas Sándor. Ennek keretében létrehoznak egy ipari parkot a vetőmag üzletág fejlesztése érdekében, a legkorszerűbb technológiával szerelik fel a szarvasmarha telepeket, és a 24 műemlék épület is megújul majd. A tervek szerint megduplázzák a ménesgazdaság jelenleg 2100 hektárnyi öntözhető területét, amire már egy komoly vetőmag termesztést tudnak alapozni. A lófajták genetikai állományát hosszútávon kívánják fenntartani és fejlődési pályára állítani. 

Közép-Európa meghatározó és legjobb ménesgazdaságaként kívánunk működni – fogalmazott a kormánybiztos, hozzátéve, hogy a jövő agráriumának fontos pillanatát éljük most meg.

Az együttműködő felsőoktatású intézmények nevében Sótonyi Péter az Állatorvostudományi Egyetem rektora kiemelte, hogy az agrárképzésben a szakemberek gyakorlati képzésének területén óriási hiány van. A történelmi gyökerekkel rendelkező mezőhegyesi gazdaság pedig a legjobb feltételeket tudja biztosítani a felsőoktatású intézmények hallgatóinak gyakorlati oktatásában.

A ménesgazdaságban egyedülálló lehetőség nyílik a hallgatók számára az öntözéses gazdálkodás, a vetőmag termesztés, a környezetgazdálkodás, a szarvasmarhatenyésztés, valamint a szakszolgáltatás szervezés gyakorlati fortélyainak megszerzésére – hangoztatta a rektor. 

Ezzel az együttműködéssel közösen – Mezőhegyes és az egyetemek – sokat tudnak hozzátenni ahhoz, hogy büszkén vállalhassuk: lovas nemzet a magyar.

A szándéknyilatkozat aláírását követően Császár Dániel Gergely, a Miniszterelnökség társasági portfolió kezeléséért felelős helyettes államtitkára üdvözölte a mezőhegyesi kezdeményezést és reményét fejezte ki, hogy mielőbb elindul a közös munka, ami a leendő agrármérnökök, állatorvosok, edzők és oktatók magas szintű gyakorlati oktatásra alapozott képzését biztosítja majd.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu