0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Milyen bort iszunk?

Tavaly 2,2 millió hektoliter bort engedtünk le a torkunkon, mintegy 315 milliárd forint értékben. Ebből a habzóborok piaca mennyiségileg 6,4 százalékkal, értékben pedig 9,5 százalékkal részesedik. De az is kiderült a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa által végeztetett belföldi piackutatásból, hogy több a női borfogyasztó, ám a férfiak isznak többet éves szinten a hegy levéből.

„A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa által közzétett ágazati stratégia célkitűzése a piacképes, fenntartható szőlő- és bortermelés”- jelentette ki Légli Ottó. A HNT elnöke egy mai, a hazai borfogyasztási szokásokról szóló felmérést ismertető sajtótájékoztatón hozzátette, ennek megvalósítása érdekében kézzelfogható eszközöket kíván biztosítani az ágazat szereplőinek.

Az exportpiacok mellett a szőlész-borász szakmai önkormányzat külön figyelmet szentel a magyar bor legfontosabb piacának, Magyarországnak. Éppen ezért a piacképes termékek meghatározását, piaci pozícionálását segítendő, a HNT hiánypótló reprezentatív piackutatást végeztetett a magyar borpiacról és a magyar lakosság borfogyasztási szokásairól. A kutatás eddig még nem látott perspektívából írja le a magyar borpiacot.

„Kétszáz oldalas hiánypótló felmérést készítettünk a hazai borpiacról, borfogyasztásról”- jelentette be Szolnoki Gergely, aki Toth Gedeonnal, a BGE intézetvezetőjével közösen dolgozta fel az adatokat, készítette a tanulmányt. A Geisenheimi Egyetem tanára kiemelte, mintegy 1500 személyt kérdeztek meg, akik területi elhelyezkedés, nem és kor szerint reprezentálják a hazai lakosságot. A magyar borpiac modellje szakértői interjúkon, szekunder adatokon – Euromonitor –, és a reprezentatív felmérés eredményein alapszik.

Mint elhangzott, az elmúlt évben 2,2 millió hektoliter bort engedtünk le a torkunkon, mintegy 315 milliárd forint értékben. Ebből a habzóborok piaca mennyiségileg 6,4 százalékkal, értékben pedig 9,5 százalékkal részesedik.

Bár a felmérés szerint a hazai lakosok 34 százaléka nem fogyaszt alkoholt, ugyanakkor az összes alkoholos italok közül a borok elutasítottsága a legalacsonyabb. Ez is mutatja, hogy mélyen gyökerezik a magyar néplélekben a bor szeretete. Örvendetes, hogy a borozás területén lokálpatrióták vagyunk, az import borok mennyisége alig éri el a 6 százalékot, a hazai borfogyasztók háromnegyede egyáltalán nem iszik külföldi bort.

Ízlésben nagy különbségek mutatkoznak a magyar vidékek között. Míg Nyugat-Magyarországon az édes borok elfogadottsága 20 százalék, hazánk északi tájékán 30 százalék, míg a keleti és déli régiókban eléri a 40 százalékot is.

Főként az idősebb korosztály körében népszerű a fröccs, míg a fiatalok a kevert – jellemzően boroskóla – italokat helyezik előtérbe. Hazánkban több a női fogyasztó – hiszen a lakosok nemi megoszlása is ezt tükrözi -, s átlagosan 23 liter bort isznak meg évente. Ezzel szemben a férfiak torkán, akik létszám hátrányban vannak, 40 liter bor is legurul.

A borfogyasztási trendeket feltáró vizsgálatból az is kiderült, az online vásárlók alig egy százaléka aktív, míg 13 százalékuk potenciális vásárló.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu