0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Termőre forduló befektetések Kazahsztánban

A Kazah-Magyar Mezőgazdasági Növekedési Alap létrehozásával az EXIM tőkefinanszírozási lehetőséget biztosít a magyar cégek kazahsztáni terjeszkedéséhez exportőri, befektetői és beszállítói szinten is. Az alap révén elinduló beruházások közül van olyan, amely már a kivitelezésnél tart.

Az EXIM korábban is részt vett már több multilaterális finanszírozási alapban (a Világbankkal, a Kínai Eximbankkal közösen), és folyamatosan vizsgálta a lehetőségeket, illetve a piaci igényeket további finanszírozási eszközök kialakítására. A Kazah-Magyar Mezőgazdasági Növekedési Alap az Eximbank első tulajdonosi szemléletű (tőkejellegű) bilaterális finanszírozási eszköze. A befektetési alap indulását több mint két éves munka előzte meg. Az alap létrehozásával, az Eximbank tovább erősítette a kazah-magyar kereskedelmi kapcsolatokat és egyben megteremtette a tőkefinanszírozási lehetőséget magyar cégek kazahsztáni terjeszkedéséhez exportőri, befektetői és beszállítói szinten egyaránt.

A kazahsztáni lehetőségekben kiemelkedő szerepük lehet a sikeres hazai kis- és középvállalkozásoknak, tekintettel arra, hogy az Eximbank ügyfélkörében jelentősen nőtt a kis- és középvállalkozások aránya: már az ügyfelek 84 százaléka ebből a körből kerül ki.

A KazAgro Vagyonkezelési Vállalat, mint az alap másik fő befektetője, széleskörű tapasztalattal és tudással rendelkezik a kazah mezőgazdaság tekintetében, 49 ezer ügyfele van, az ország mezőgazdasági termelőinek 80 százalékával áll kapcsolatban. Az alap befektetési döntéseit és napi működését független alapkezelőként a nemzetközi ADM Capital kelet-európai leányvállalata, a CCL Capital látja el.. Az ADM 2005 óta működik Kelet-Közép Európában, Törökországban és Kazahsztánban, ahol az egyik legnagyobb független vagyonkezelő cégnek számít.

„Mintegy 220 millió hektárnyi termőterületével Kazahsztán egy kiemelkedő ország, és egyben az egyik legérdekesebb és legfontosabb célpont a mezőgazdasági befektetések szempontjából – mondta el az alap elindításakor Aidarbek Khojanazarov, a KazAgro vezérigazgató-helyettese. Hozzátette: az ország kiváló adottságaihoz képest mindeddig nagyon alacsony, mindössze 12,5 milliárd dollár értékű a mezőgazdasági termelés. A hatékonyság növelésében tehát még vannak tartalékok, ezek kiaknázásában segít a befektetési alap.

Az együttműködés segítségével komoly beruházások is elindultak. Nemrégiben látott napvilágot, hogy high-tech üvegház-komplexum épül a kazah Aktobe régióban. A Kazah-Magyar Alap a holland üvegház építő FoodVentures B.V.-vel és kazah befektetőtársakkal együtt vegyesvállalatot hozott létre Green Capital Kazakhstan LLP néven, mely a kazahsztáni Aktobe régióban 12 millió USD értékben egy high-tech üvegház-komplexumot fog felépíteni és üzemeltetni.

Az üvegház-komplexum három éven belül, több szakaszban épül fel, a technológia alapot a holland KUBO Csoport által kifejlesztett Ultra Clima adja. A legmodernebb, ötödik-generációs klímakontroll technológia révén a félig zárt üvegházak átlagosan 20 százalékkal magasabb hatékonysággal működnek a hagyományos üvegházakhoz képest. A 4 részből álló üvegház komplexum területe 20 hektár lesz. A vállalkozás célja, hogy Kazahsztánban a téli időszak folyamán jelentkező frisszöldség-keresletre nyújtson kitűnő minőségű alternatívát az importhoz, versenyképes árakon.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság