0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Egymilliárdból mérik fel az ország védendő természeti értékeit

2020-ig terepi kutatásokkal kiegészítve mérik fel az ország védendő élőhelyeit, élőlényeit, tájait, hogy az adatok alapján megfeleően célzott fejlesztési programokkal legyen biztosítható megőrzésük, az Alaptörvényben és uniós eőírásokban is rögzített természetvédelmi kötelezettségeknek megfelelően. A program megvalósítására egymilliárd forint áll rendelkezésre uniós és hazai forrásokból.

FM: országos természetvédelmi program indul

Országos környezetvédelmi programot valósít meg a Földművelésügyi Minisztérium (FM) konzorciumi partnereivel európai uniós forrásokból – közölte az agrártárca az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a közösségi jelentőségű természeti értékek hosszú távú megőrzését és fejlesztését, valamint az EU Biológiai Sokféleség Stratégia 2020 célkitűzéseinek hazai megvalósítását megalapozó stratégiai vizsgálatok című projektre 1,07 milliárd forráskeret áll rendelkezésre a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programban, illetve a Versenyképes Középmagyarország Operatív Programban.

A Földművelésügyi Minisztérium konzorciumi partnerei az MTA Ökológiai Kutató Központ, a Budapest Fővárosi Kormányhivatal földmérési, távérzékelési és földhivatali főosztálya a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság és a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság.

A projekt keretében négy egymással összefüggő fejlesztési program valósul meg: 

  • A Natura fejlesztési elem keretében terepi kutatások révén megalapozzák a még kevéssé ismert vagy különösen veszélyeztetett természeti értékek hosszú távú megőrzését.
  • Az ökoszisztéma szolgáltatás fejlesztési elem keretében országosan felmérik, értékelik a természetes és természetközeli ökoszisztémákat.
  • A tájkarakter fejlesztési elem keretében kidolgozzák a hazai tájak tájkarakter alapú osztályozásának rendszerét, valamint a tájkarakter alapú tervezés és döntéshozatal egységes módszertanát és adatbázisát.
  • A zöldinfrastruktúra fejlesztési elem keretében azonosítják a zöldinfrastruktúra elemeit, értékelik állapotukat, kidolgozzák Magyarország zöldinfrastruktúra-fejlesztési tervét.

Az FM közölte, a 2020 decemberéig megvalósítandó projekt intézkedéseinek részletes tervezése és előkészítése 2016 októberében kezdődött, a napokban ér véget, ezzel lehetővé válik a fejlesztés megvalósítási szakaszának elindítása.

A projekt egy 92 kiemelt fejlesztést tartalmazó, 37,7 milliárd forint összértékű átfogó természetvédelmi fejlesztéscsomag része, amely a 2020-ig vállalt természetvédelmi célkitűzések megvalósítása érdekében indult.

Forrás: FM Sajtóiroda