Back to top

Természetvédelmi szempontból is aggályos a Duna–Tisza-közi hátság vízpótlása

Bár csak a XX. század közepe óta vannak pontos adataink, de történeti források alapján tudjuk, hogy a Duna–Tisza-közén lévő tavak, mocsaras területek korábban is többször kiszáradtak. Az utóbbi évtizedekben már nemcsak a tavak apadnak ki, hanem a talajvízszint is jelentős csökken. Egy mai kecskeméti konferencián az okokat és a tennivalókat összegzik.

Vízpótlás vagy félsivatag?

 

A Duna–Tisza-köze hátszerűen emelkedik a két folyó között, legmagasabb részei 60-80 méterrel vannak magasabban azok közepes vízszintjénél, ezért a talajvizet szinte csak a csapadék tudja pótolni. A térségben az 1970-es évek végétől a talajvíz fokozódó süllyedése tapasztalható, amelynek mértéke a legtöbb területen két-három méter, de helyenként akár a négy-öt métert is elérheti. Olykor ennél is nagyobb: a Bácskai-síkvidék legmagasabb részén elterülő Borota község mellett található egyik mérőkútnál 2010 júniusában több mint tízméteres csökkenést jeleztek – olvasható Kohán Balázs doktori értekezésében.

Az 1990-es évtized második felének csapadékosabb évei (1995, 1998, 1999) miatt a vízhiány mérséklődni látszott, a kutak többségében átmenetileg nőtt a vízszint, de ez a folyamat rövid ideig tartott, a 2000-es évek elején újra csökkent. A 2003-as aszályos évet követően a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet (Vituki) számításai szerint az 1956 és 1960 közötti évek átlagértékeinek alapján becsült vízmennyiséghez képest a hátság északi részén 1950 millió köbméter, míg déli részén 2050 millió köbméter víz hiányzott.

Az eddig is csökkenő tendenciát mutató észlelőkutak többségében a 2000-es évek második felében az apadás folytatódott,

amit a 2004 és 2006 között tartó csapadékosabb időszak, valamint a 2010. év rekordmennyiségű csapadéka csupán némileg ellensúlyozott. A helyzet azóta sem javult. A Nemzeti éghajlatváltozási stratégia szerint a Homokhátság az ország egyik legsérülékenyebb vidéke – a térségben 0,5–1,9 Celsius-fokkal nőhet az évi középhőmérséklet, és ezzel párhuzamosan közel tizedével csökkenhet a csapadék. Valószínűleg gyakrabban lesznek aszályos évek és ritkábban csapadékosak.

– Az 1990-es évek közepéig tartó, mintegy másfél évtizedes szárazabb időszak a Duna–Tisza közén okozta a legegyértelműbb változásokat. A legnagyobb talajvízszint-csökkenés a legmagasabb területeken következett be, és kialakult egy 1000-1500 négyzetkilométeres terület, ahol a változások visszafordíthatatlannak látszanak.

A külső (klimatikus) körülményekre a táj magasabb (120-150 méteres) átmeneti zónái reagálnak leginkább – tudtuk meg Rakonczai Jánostól, a Szegedi Akadémiai Bizottság föld- és környezettudományi szakbizottságának vezetőjétől. (A szegedi professzor tartja a Duna–Tisza-közi Hátság Vízpótlásáért Egyesület és a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara A Homokhátság jövője: sivatag vagy korszerű vízgazdálkodás? című, mai kecskeméti konferenciájának felvezető előadását.)

Az Alföld talajvízkészleteinek az elmúlt hatvan évre kiterjedő mennyiségi elemzése feltárta, hogy annak változásait alapvetően a csapadékviszonyok szabják meg.

A klimatikus hatások még az Alföldön is nagyon differenciáltak, és a geomorfológiai, hidrogeológiai sajátosságok miatt következményeik is igen különbözők lehetnek. A klímaváltozás hatására leginkább a Duna–Tisza-közi hátság és a Nyírség területe érzékeny. Úgy tűnik, hogy a klímaváltozás csak a két homokvidékünkön okozhat tartós talajvízkészlet-csökkenést.

Ha a klímaváltozás jellege megmarad (azaz az aszályos éveket néhány évente nedvesebb is követi), akkor talán csak a Duna–Tisza-közi homokhátság magasabb felén veszélyeztetettek a talajvízkészletek.

Az egyetemi oktató szerint bármilyen műszaki beavatkozás esetén (a pontosabb értékelések érdekében) a talajvíz-megfigyelő kúthálózatot bővíteni kell (legalább kéz-háromszoros sűrűségűre). – Miután a következő évtizedekben felértékelődik az édesvízkészletek szerepe, ez a befektetés biztosan megtérülne – javasolja Rakonczai János.

Mivel a csapadék mennyiségére nincs ráhatásunk, így Kohán Balázs véleménye szerint a szélsőséges klímához alkalmazkodva az antropogén tényezők változtatásán keresztül kell mérsékelni a vízhiányt. Ennek fontos eszköze az illegális vízkivétel megszüntetése és a legális kivétel optimalizálása (például vízvisszaforgatással, modern, víztakarékos öntözési technikák alkalmazásával, tisztított szennyvizek felhasználásával), a vizek gyors levezetése helyett a vizek helyben tartása és szikkasztása (tározók létesítésével, a meglévő csatornák műtárgyainak fejlesztésével).

Megoldás lehet a kisebb vízigényű, természeti viszonyokhoz jobban alkalmazkodó tájgazdálkodás elterjesztése, és ahol gazdaságosan kiépíthető és hosszú távon fenntartható, lokális vízpótló rendszerek létesítése.

Olyan koncepciót kell kidolgozni, amely az időjárási szélsőségekhez alkalmazkodva hosszú távon tudja biztosítani a térségben élő lakosság és az ott működő ipar és mezőgazdaság optimális vízigényét.

A megoldás a Dunát a Tiszával az ország középső részén összekötő csatorna lehetne. A csatorna kiépítésének ügyét neves politikusok és jeles vízügyi szakemberek már száz éve is támogatták. Az I. világháborút követő határmódosítások előtérbe helyezték a csatorna ügyét, bár akkoriban nem a vízpótlás volt az elsődleges szempont, hanem a hajózhatóság. A nyomvonalat 1943-ban véglegesítették, ám a munkák az ország hadszíntérré válásakor félbeszakadtak.

Az 1948-ban nagy lendülettel kezdett, de kiviteli nehézségekkel küzdő munkát 22 kilométernyi szakasz elkészülte után, 1950-ben leállították. Az építés befejezése, a hiányosságok megszüntetése további éveket igényelt. Bár a csatorna vízi közlekedésre alkalmatlan, de további vízpótló rendszerek ellátására megfelelő kiindulópont lehet.

A Dunából csak jól átgondolt tervvel lehetne vizet vezetni a területre, ugyanis ha a szikes tavakba engedik, drasztikusan átalakul a tó élővilága: megszűnik a szikes jelleg.
A Dunából csak jól átgondolt tervvel lehetne vizet vezetni a területre, ugyanis ha a szikes tavakba engedik, drasztikusan átalakul a tó élővilága: megszűnik a szikes jelleg.
A szakmai körökben leginkább elfogadott koncepció a vizet a hátság gerince környezetébe javasolja felemelni, majd onnan a vízszétosztó csatornákon keresztül a meglévő csatornákba bevezetni. Ehhez zsilipek és szivattyúállomások kellenek a csatornákon túl. Arra becslés sem született, hogy mibe kerülne egy ilyen rendszer. 2000-ben háromszázmilliárd forintot emlegettek egy szakmai konferencián, úgy, hogy nem állt mögötte kiérlelt szakmai koncepció.

Óriás-víztározóval készülne a kormány a globális felmelegedésre - írja az Index.

A kormány előtt van egy fejlesztési terv, amely csatornákat és víztározókat telepítene a Duna–Tisza közén. Egy kecskeméti szakmai konferencián mondta el a Fidesz egyik képviselője, hogy a vizet a Dunából vennék ki, és felszivattyúznák a Homokhátság magasabb területein kialakítandó tározóba.

Innen gravitációs úton engednék aztán le az alacsonyabban fekvő csatornákba, és kisebb tározókba. Így aszályos időszakban is folytatódhatna az öntözés. Így reagálna a kormány a globális felmelegedésre, amely miatt egyre jelentősebb a szárazság.

– A Duna–Tisza-közi hátság problémáit bemutató többtucatnyi konferencia ajánlásai alapján több döntés is született az elmúlt évtizedekben, de nem jutottunk közelebb a megoldáshoz

– állítja Iványosi Szabó András, a Kiskunsági Nemzeti Park korábbi igazgatója. A szakember szerint ott jelenthet megoldást a sokat emlegetett vízvisszatartás, ahol többletvíz van, márpedig errefelé ritkán esik ilyen mennyiségű csapadék. Ebből következik, hogy a hátság életében a vízpótlás jelentene érdemi előrelépést – a Dunából idevezetett, akár másodpercenként tíz köbméternyi víz szétterítése is jelentős változást hozna.

Ugyanakkor a dunai vizet sem szabad mindenhova vezetni, hiszen ha szikes tavakba engedik, drasztikusan átalakul a tó élővilága: megszűnik a szikes jelleg.

A térséget sújtó vízhiányt egyértelműen szemléltetik a következő adatok: a múlt század ötvenes éveiben 230 szikes tavat tartottak nyilván, 2010-ben mindössze 37-ről tudtak a szakemberek. Azon is el kell gondolkodni, hogy szabad-e erőltetni az erdősítést.

A korábbi gyepek, rétek helyére telepített erdők ugyanis sokkal több vizet vesznek fel és párologtatnak el, mint az eredeti növényzet. Az intenzív mezőgazdasági termelés szintén az egyébként is csekély vízmennyiséget apasztja. A szakember szerint nem lehet sokáig halogatni a vízpótlás kérdését, hiszen a vizes élőhelyeket kedvelő növénytársulások visszaszorulóban vannak, a rovarvilág is szegényedik. Hiába rehabilitálnak vizes élőhelyeket, ha az életet adó csapadék nem lesz több.

Valamit viszont tenni kell, hiszen az ENSZ élelmezésügyi világszervezete, a FAO a magyar Alföldet, ezen belül külön említve a Duna–Tisza-közi hátságot, egy hosszú távú előrejelzési térképén nem véletlenül sorolta a félsivatagi jellegű övezetbe. Ha sivatagosodás nem is, de a sztyeppesedés jelei már egyértelműen kimutathatók a Kiskunságban.

Forrás: 
Magyar Idők/Index

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A dísznövények is megszenvedik, hogy már nincs négy évszakunk

Az idei időjárás is számos meglepetést okozott a dísznövény-kereskedelemben. Például Németországban, ahol a mieinknél hűvösebbek a nyarak, óriási erőfeszítéseket követelt a faiskoláktól az idei szokatlan nyári forróság és a szárazság, jelentősen megemelve a kiadásaikat.

Környezetbarátabb termésnövelő termékeket lehet forgalmazni

Az uniós tagállamok állandó képviselői szerdán jóváhagyták az Európai Parlamenttel kötött, a termésnövelő anyagok uniós forgalomba hozataláról szóló új szabályokra vonatkozó megállapodást.

Beindulhatnak a dunai fuvarok

A Duna vízszintjének emelkedésével megugrott a kereslet a folyami áruszállítás iránt, ennek következtében magasak az árak is. Ám a szakma jó pozíciója ingatag: folyik a folyami fuvarozók piacvesztése – minderről Bencsik Attila, az MBFSZ elnöke nyilatkozott a Világgazdaságnak.

17 tonna feletti átlagtermés: szenvedélyük a kukorica

Ha nem is dőltek meg a korábbi rekordok, szép sikerek születtek az idei, X. Kukorica Termésversenyen. Minderről ünnepélyes keretek között számolt be a Magyar Kukorica Klub Egyesület elnöksége. A gödöllői Grassalkovich Kastélyban tartott díjátadó ünnepségen az ország öt régiójából jöttek el termelők, hogy együtt örüljenek saját és egymás sikereinek.

Zöldborsó: a velőtől a kifejtőig

A zöldborsó nem egyetlen egységes kategória. Biológiai igényeiben, megjelenésében és a tenyészidő hossza tekintetében is eltérő változatai különböztethetők meg: a kifejtőborsó, a velőborsó és a cukorborsó. Létezik lapos hüvelyű és telt hüvelyű borsó.

Kérdőív biogazdák figyelmébe

Az ökológiai vetőmagokkal/szaporítóanyagokkal és nemesítéssel kapcsolatban oszthatják meg tapasztalataikat és véleményüket a gazdálkodók a LIVESEED kérdőíven, az unió-szerte zajló felmérést Magyarországon az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet szervezi. A felmérés eredményeként létrejövő adatok további ökológiai növénynemesítéssel és vetőmagtermeléssel kapcsolatos kutatásoknak szolgálnak alapul.

Nehéz helyzetben a német gazdaságok

A Német Parasztszövetség (DBV) felmérése és előrejelzése szerint, az előző évihez képest 21,8 százalékkal kevesebb gabona és repce termett az idén, és a szálas, illetve tömegtakarmányokból is rosszul alakultak a terméseredmények, és ez nehéz helyzetbe hozza a német gazdaságokat.

Gyorsan élő növények

Mi az oka annak, hogy bizonyos növények „gyorsan élnek és fiatalon pusztulnak”, míg mások hosszú és egészséges életet élnek?

A környezetszennyezés aggasztja leginkább a magyarokat

A klímaváltozást, illetve a környezetszennyezést tartják az egyik legnagyobb társadalmi kihívásnak annak a hét országnak a lakói, akiket az E.ON megbízásából kérdeztek meg egy reprezentatív kutatásban. A felmérésből az is kiderült, öt magyarból négy a saját eszközeivel is igyekszik tenni valamit az üvegházhatás ellen.

Jövőre láthatjuk a digitálisan felújított Vízipók-csodapókot

Március 22-én, a víz világnapján mutatják be a digitálisan felújított Vízipók-csodapók című egészestés rajzfilmet, amelynek vetítéseihez számos ismeretterjesztő program is kapcsolódik majd.