Back to top

Természetvédelmi szempontból is aggályos a Duna–Tisza-közi hátság vízpótlása

Bár csak a XX. század közepe óta vannak pontos adataink, de történeti források alapján tudjuk, hogy a Duna–Tisza-közén lévő tavak, mocsaras területek korábban is többször kiszáradtak. Az utóbbi évtizedekben már nemcsak a tavak apadnak ki, hanem a talajvízszint is jelentős csökken. Egy mai kecskeméti konferencián az okokat és a tennivalókat összegzik.

Vízpótlás vagy félsivatag?

 

A Duna–Tisza-köze hátszerűen emelkedik a két folyó között, legmagasabb részei 60-80 méterrel vannak magasabban azok közepes vízszintjénél, ezért a talajvizet szinte csak a csapadék tudja pótolni. A térségben az 1970-es évek végétől a talajvíz fokozódó süllyedése tapasztalható, amelynek mértéke a legtöbb területen két-három méter, de helyenként akár a négy-öt métert is elérheti. Olykor ennél is nagyobb: a Bácskai-síkvidék legmagasabb részén elterülő Borota község mellett található egyik mérőkútnál 2010 júniusában több mint tízméteres csökkenést jeleztek – olvasható Kohán Balázs doktori értekezésében.

Az 1990-es évtized második felének csapadékosabb évei (1995, 1998, 1999) miatt a vízhiány mérséklődni látszott, a kutak többségében átmenetileg nőtt a vízszint, de ez a folyamat rövid ideig tartott, a 2000-es évek elején újra csökkent. A 2003-as aszályos évet követően a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet (Vituki) számításai szerint az 1956 és 1960 közötti évek átlagértékeinek alapján becsült vízmennyiséghez képest a hátság északi részén 1950 millió köbméter, míg déli részén 2050 millió köbméter víz hiányzott.

Az eddig is csökkenő tendenciát mutató észlelőkutak többségében a 2000-es évek második felében az apadás folytatódott,

amit a 2004 és 2006 között tartó csapadékosabb időszak, valamint a 2010. év rekordmennyiségű csapadéka csupán némileg ellensúlyozott. A helyzet azóta sem javult. A Nemzeti éghajlatváltozási stratégia szerint a Homokhátság az ország egyik legsérülékenyebb vidéke – a térségben 0,5–1,9 Celsius-fokkal nőhet az évi középhőmérséklet, és ezzel párhuzamosan közel tizedével csökkenhet a csapadék. Valószínűleg gyakrabban lesznek aszályos évek és ritkábban csapadékosak.

– Az 1990-es évek közepéig tartó, mintegy másfél évtizedes szárazabb időszak a Duna–Tisza közén okozta a legegyértelműbb változásokat. A legnagyobb talajvízszint-csökkenés a legmagasabb területeken következett be, és kialakult egy 1000-1500 négyzetkilométeres terület, ahol a változások visszafordíthatatlannak látszanak.

A külső (klimatikus) körülményekre a táj magasabb (120-150 méteres) átmeneti zónái reagálnak leginkább – tudtuk meg Rakonczai Jánostól, a Szegedi Akadémiai Bizottság föld- és környezettudományi szakbizottságának vezetőjétől. (A szegedi professzor tartja a Duna–Tisza-közi Hátság Vízpótlásáért Egyesület és a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara A Homokhátság jövője: sivatag vagy korszerű vízgazdálkodás? című, mai kecskeméti konferenciájának felvezető előadását.)

Az Alföld talajvízkészleteinek az elmúlt hatvan évre kiterjedő mennyiségi elemzése feltárta, hogy annak változásait alapvetően a csapadékviszonyok szabják meg.

A klimatikus hatások még az Alföldön is nagyon differenciáltak, és a geomorfológiai, hidrogeológiai sajátosságok miatt következményeik is igen különbözők lehetnek. A klímaváltozás hatására leginkább a Duna–Tisza-közi hátság és a Nyírség területe érzékeny. Úgy tűnik, hogy a klímaváltozás csak a két homokvidékünkön okozhat tartós talajvízkészlet-csökkenést.

Ha a klímaváltozás jellege megmarad (azaz az aszályos éveket néhány évente nedvesebb is követi), akkor talán csak a Duna–Tisza-közi homokhátság magasabb felén veszélyeztetettek a talajvízkészletek.

Az egyetemi oktató szerint bármilyen műszaki beavatkozás esetén (a pontosabb értékelések érdekében) a talajvíz-megfigyelő kúthálózatot bővíteni kell (legalább kéz-háromszoros sűrűségűre). – Miután a következő évtizedekben felértékelődik az édesvízkészletek szerepe, ez a befektetés biztosan megtérülne – javasolja Rakonczai János.

Mivel a csapadék mennyiségére nincs ráhatásunk, így Kohán Balázs véleménye szerint a szélsőséges klímához alkalmazkodva az antropogén tényezők változtatásán keresztül kell mérsékelni a vízhiányt. Ennek fontos eszköze az illegális vízkivétel megszüntetése és a legális kivétel optimalizálása (például vízvisszaforgatással, modern, víztakarékos öntözési technikák alkalmazásával, tisztított szennyvizek felhasználásával), a vizek gyors levezetése helyett a vizek helyben tartása és szikkasztása (tározók létesítésével, a meglévő csatornák műtárgyainak fejlesztésével).

Megoldás lehet a kisebb vízigényű, természeti viszonyokhoz jobban alkalmazkodó tájgazdálkodás elterjesztése, és ahol gazdaságosan kiépíthető és hosszú távon fenntartható, lokális vízpótló rendszerek létesítése.

Olyan koncepciót kell kidolgozni, amely az időjárási szélsőségekhez alkalmazkodva hosszú távon tudja biztosítani a térségben élő lakosság és az ott működő ipar és mezőgazdaság optimális vízigényét.

A megoldás a Dunát a Tiszával az ország középső részén összekötő csatorna lehetne. A csatorna kiépítésének ügyét neves politikusok és jeles vízügyi szakemberek már száz éve is támogatták. Az I. világháborút követő határmódosítások előtérbe helyezték a csatorna ügyét, bár akkoriban nem a vízpótlás volt az elsődleges szempont, hanem a hajózhatóság. A nyomvonalat 1943-ban véglegesítették, ám a munkák az ország hadszíntérré válásakor félbeszakadtak.

Az 1948-ban nagy lendülettel kezdett, de kiviteli nehézségekkel küzdő munkát 22 kilométernyi szakasz elkészülte után, 1950-ben leállították. Az építés befejezése, a hiányosságok megszüntetése további éveket igényelt. Bár a csatorna vízi közlekedésre alkalmatlan, de további vízpótló rendszerek ellátására megfelelő kiindulópont lehet.

A Dunából csak jól átgondolt tervvel lehetne vizet vezetni a területre, ugyanis ha a szikes tavakba engedik, drasztikusan átalakul a tó élővilága: megszűnik a szikes jelleg.
A Dunából csak jól átgondolt tervvel lehetne vizet vezetni a területre, ugyanis ha a szikes tavakba engedik, drasztikusan átalakul a tó élővilága: megszűnik a szikes jelleg.
A szakmai körökben leginkább elfogadott koncepció a vizet a hátság gerince környezetébe javasolja felemelni, majd onnan a vízszétosztó csatornákon keresztül a meglévő csatornákba bevezetni. Ehhez zsilipek és szivattyúállomások kellenek a csatornákon túl. Arra becslés sem született, hogy mibe kerülne egy ilyen rendszer. 2000-ben háromszázmilliárd forintot emlegettek egy szakmai konferencián, úgy, hogy nem állt mögötte kiérlelt szakmai koncepció.

Óriás-víztározóval készülne a kormány a globális felmelegedésre - írja az Index.

A kormány előtt van egy fejlesztési terv, amely csatornákat és víztározókat telepítene a Duna–Tisza közén. Egy kecskeméti szakmai konferencián mondta el a Fidesz egyik képviselője, hogy a vizet a Dunából vennék ki, és felszivattyúznák a Homokhátság magasabb területein kialakítandó tározóba.

Innen gravitációs úton engednék aztán le az alacsonyabban fekvő csatornákba, és kisebb tározókba. Így aszályos időszakban is folytatódhatna az öntözés. Így reagálna a kormány a globális felmelegedésre, amely miatt egyre jelentősebb a szárazság.

– A Duna–Tisza-közi hátság problémáit bemutató többtucatnyi konferencia ajánlásai alapján több döntés is született az elmúlt évtizedekben, de nem jutottunk közelebb a megoldáshoz

– állítja Iványosi Szabó András, a Kiskunsági Nemzeti Park korábbi igazgatója. A szakember szerint ott jelenthet megoldást a sokat emlegetett vízvisszatartás, ahol többletvíz van, márpedig errefelé ritkán esik ilyen mennyiségű csapadék. Ebből következik, hogy a hátság életében a vízpótlás jelentene érdemi előrelépést – a Dunából idevezetett, akár másodpercenként tíz köbméternyi víz szétterítése is jelentős változást hozna.

Ugyanakkor a dunai vizet sem szabad mindenhova vezetni, hiszen ha szikes tavakba engedik, drasztikusan átalakul a tó élővilága: megszűnik a szikes jelleg.

A térséget sújtó vízhiányt egyértelműen szemléltetik a következő adatok: a múlt század ötvenes éveiben 230 szikes tavat tartottak nyilván, 2010-ben mindössze 37-ről tudtak a szakemberek. Azon is el kell gondolkodni, hogy szabad-e erőltetni az erdősítést.

A korábbi gyepek, rétek helyére telepített erdők ugyanis sokkal több vizet vesznek fel és párologtatnak el, mint az eredeti növényzet. Az intenzív mezőgazdasági termelés szintén az egyébként is csekély vízmennyiséget apasztja. A szakember szerint nem lehet sokáig halogatni a vízpótlás kérdését, hiszen a vizes élőhelyeket kedvelő növénytársulások visszaszorulóban vannak, a rovarvilág is szegényedik. Hiába rehabilitálnak vizes élőhelyeket, ha az életet adó csapadék nem lesz több.

Valamit viszont tenni kell, hiszen az ENSZ élelmezésügyi világszervezete, a FAO a magyar Alföldet, ezen belül külön említve a Duna–Tisza-közi hátságot, egy hosszú távú előrejelzési térképén nem véletlenül sorolta a félsivatagi jellegű övezetbe. Ha sivatagosodás nem is, de a sztyeppesedés jelei már egyértelműen kimutathatók a Kiskunságban.

Forrás: 
Magyar Idők/Index

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Már drágábban is nehéz termőföldet venni

A 2015. őszén meghirdetett Földet a gazdáknak program egy évvel későbbi lezárása látványos visszaesést okozott 2017-ben a forgalomban a termőföld piacán. A forgalom 70 százalékos csökkenése mellett azonban az árak továbbra is emelkednek.

Zivatarokkal jön a 10 fokos lehűlés a hétvégén

Mintegy 10 fokos lehűlés várható a hétvégén, néhol még napközben is csak 15 Celsius-fokig melegszik fel a levegő. Kezdetben sokfelé, majd helyenként várható csapadék, de a nap is kisüt majd - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, melyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Korábban indult a betakarítás, de nem sok jót ígér

Az elmúlt napokban több országos sajtóorgánum is megkongatta a vészharangot, és az időjárás szélsőségességére hivatkozva olyan mértékű terméshozam csökkenésről ír, illetve olyan megdrágult betakarításról beszél, amely a vizionált kép szerint egyenes utat jelent a kenyérár emelkedéséhez.

Kiheverték a növények is az áradást Szentgotthárdon

Hetekkel ezelőtt jelentős áradás vonult végig a Rába vasi szakaszain. Többek között Szentgotthárdnál is, ahonnan a Vas megyei hírportál olvasója fotókat küldött arról, hogyan regenerálódtak a növények.

Parlament előtt a kútfúrási törvény

A törvényjavaslat szerint engedély és bejelentés nélkül lesz létesíthető a 80 méternél sekélyebb és házi vízigényt meg nem haladó vízkivételt biztosító vízilétesítmény, a meglévő kutak utólagos fennmaradási engedélyt kaphatnak bírság kiszabása nélkül, ha a tulajdonosok 10 éven belül legalizálják azokat.

Somogyban már aratnak

Bő egy héttel korábban kezdődött meg az őszi árpa aratása Somogyban. A megyében hétezer hatszáz hektáron takarítják be a növényt. Az előrejelzések szerint jó termésátlagra számítanak a gazdák, bár a megyén belül nagyok az eltérések.

A Tisza-tó összes titkát ismeri a kiskörei szakaszmérnök

Május közepén a Kötivízig Kiskörei Szakaszmérnökségének székházában adták át a vízügyi terület idei regionális díjait. Ezúttal Fejes Lőrinc kiskörei szakaszmérnök kapta „A Tisza-tavi régióért” elismerést. A szakember több mint harminc éve dolgozik a Tisza-tó üzemeltetése és fenntartása érdekében.

Elfektette a táblákat az eső Rábapatyon

Megdőlt az egész napraforgó- és búzatábla: nem látott még ilyen viharkárt Horváth Gyula rábapatyi földjein. Nem fér a napfény sem a növényekhez, hát még a gombaölő szer – csak az időjárásban bízik a gazda.

Elkezdődött a rovarinvázió a földeken, marad a fülledt idő

A szokásosnál még mindig melegebb, párás, fülledt levegő alakította időjárásunkat június első felében. Több helyen hullott kiadós csapadék is, esetenként heves záporokból, zivatarokból. Agrometeorológia a Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaságból.

A legeltető állattartás mentheti meg a ritka lepkefajt Nógrádban

A napokban végzett kutatásokból kiderült, hogy míg a díszes tarkalepke az ország más területein eltűnőfélben van, addig Nógrád megyét igenis kedveli. Ez a faj az európai természetvédelem szempontjából kiemelten fontos.