Back to top

A Sable-sziget elvadult lovai a jég hátán is megélnek

Sable-sziget egy apró holdsarlót formázó homokzátony az Atlanti-óceánban. Több legenda is született arról, hogy a lovak hajótörést szenvedett hajókról úszhattak a partra. Az igazság az, hogy az első lovakat egy bostoni pap és egy kereskedő vitte a szigetre más háziállatokkal együtt. A rendkívül rossz időjárási körülményekhez egyedül a lovak tudtak alkalmazkodni, a többi haszonállat kipusztult.

A lovak ősi képviselői mintegy 60 millió évvel ezelőtt alakultak ki. Kezdetben apró termetű, lombevő, mocsárlakó állatok voltak öt-, majd négyujjú végtagokkal, mellyel a mocsári körülményekhez alkalmazkodtak. Őket nevezzük eohippusnak. Az éghajlat változásával a mocsaras területeket füves puszták váltották fel, melyhez az eohippus leszármazottai alkalmazkodtak az évmilliók alatt.

Méretük megnőtt, az ujjak pedig patává alakultak, bár nyomuk még a szarugesztenyék formájában fellelhető. Ez a csodálatos alkalmazkodóképesség teszi lehetővé, hogy szinte a Föld bármely részén megéljen a ló – emberi beavatkozás nélkül is. Hiszen a faj az emberrel először kb. 15 ezer évvel ezelőtt találkozott, mégpedig zsákmányállatként. Háziasítása pedig csak 6000 éve folyik, ami a 60 millió éves létezéséhez képest igen csekély idő.

A háziasítás a ló alapvető tulajdonságain mit sem változtatott. A ló növényevő, menekülő állat. Testfelépítése, érzékszervei ehhez mérten alakultak ki: látása, hallása, szaglása az emberéhez képest jóval fejlettebb. Táplálkozási szokásai is nomád, vándorló, növényevő életformájához köthetők: egy szabadon élő ló napi 16-18 órát tölt táplálkozással és mozgással. Ménesben, társak között érzi jól, biztonságban magát.

Túlélését kifinomult érzékszervein túl a ménes és annak hierarchikus felépítése, a csoport tagjai közötti kommunikáció és a fejlett menekülési ösztön segíti, valamint rendkívüli alkalmazkodóképessége. Erre kitűnő példa a Sable-szigeten élő lópopuláció.

Sable-sziget egy apró holdsarlót vagy mosolygó szájat formázó homokzátony, egy ökológiailag érzékeny sziget az Atlanti- óceánban, mely a kanadai Új- Skócia tartománytól kb. 300 km-re található délkeleti irányban. Mindössze 42 km hosszú, és legszélesebb részén 1,5 km széles. Homokdűnék és füves részek váltakoznak rajta. Körülbelül 350 madár- és 190 növényfajnak ad otthont. Legnépszerűbb és leghíresebb lakói a kúpos fókák, valamint a lovak.

sable_vadlo_kistermelok.jpg

Fotó: Rachelle Clothier
Több legenda is született arról, hogy a lovak hajótörést szenvedett hajókról úszhattak a partra (az évszázadok során mintegy 350 hajótörést regisztráltak a sziget partjainál), vagy a 16. századi portugál felfedezők vitték oda őket.

De ezeket a feltevéseket sem történelmi, sem genetikai bizonyíték nem támasztja alá. Az igazság az, hogy az első lovakat 1737-ben Andrew Le Mercier bostoni pap vitte a szigetre sok más háziállattal egyetemben, hogy a zátonyra futott és megfeneklett hajók matrózainak ellátást biztosítson. 1760-ban egy bostoni kereskedő és hajótulajdonos, Thomas Hancock több mint 60 lovat vitt a szigetre, legeltetés céljából. Az ő lovai Akádiából származtak. Akádia területén (ez Új-Brunswick, Új-Skócia és a Prince Edward sziget térségének összefoglaló neve) több francia telep is létre jött, mely az 1713-as utrechti szerződés értelmében az angoloké lett.

1755-ben az ott maradt több mint tízezer francia nem volt hajlandó aláírni a hűségnyilatkozatot a brit koronának, ezért őket kiűzték onnan a britek, lovaikat pedig megszerezték. Az akádiai lovak francia szállítmányokkal érkeztek a mai Kanada területére, hátterüket breton, andalúz, normann fajták adták, melyek később berber vérhányaddal is rendelkező újangliai lovakkal kereszteződtek. A jelen napjainkban a szigeten élő lovak ősei a legtöbb történész és tudós szerint Akádiából kerültek a szigetre.

Hancock azt tervezte, hogy a szigeten lovakkal, juhokkal, tehenekkel, kecskékkel és disznókkal egy haszonállatüzletet indít be. Az elképzelés az volt, hogy ridegtartásban gyarapodnak majd az állatok, ő pedig értékesíti őket a piacon. A tervvel viszont fel kellett hagynia, mivel a sziget rendkívül rossz időjárási körülményeihez egyedül a lovak tudtak alkalmazkodni, az összes többi haszonállat kipusztult.

1801-ben Új-Skócia kormánya egy életmentő állomást alakított ki a szigeten. Az ott dolgozók kiképeztek néhány lovat a mentőcsónakok vontatására, és velük lovagoltak végig a parton, mikor bajba jutott hajót kerestek. A mentőállomás mellett világítótorony és később meteorológiai állomás is létesült. Az életmentő személyzet még 1801-ben egy Jolly nevű mént hozott a szigetre, mely típusában nagyon hasonló volt az eredetileg idetelepített akádiai lovakhoz.

A 19. században és a 20. század elején a lovak egy részét időnként elszállították a kontinensre, ahol főleg vágóhídon értékesítették őket. A húst elsősorban az 1950-es évek végéig kutyaeledelként hasznosították. A sziget lovait pedig a kipusztulás fenyegette. Az 1950-es években biológusok arra hívták fel a kormány figyelmét, hogy a lovak elpusztítják a sziget ökológiáját. Ezért terveket készítettek arra, hogy a megmaradt lovakat bányalóként és húslóként értékesítik. Ez a hír akkora visszhangot keltett, hogy kanadai iskolások fogtak össze, és írtak tiltakozó levelet a miniszterelnöknek, emellett a lovak megmentésére kérték a kormányt. Elérték céljukat:

1960-ban a Kanadai Hajózási Rendeletbe belefoglalták, hogy a sziget lovai védettek, zaklatásuk és értékesítésük tilos. Ember pedig csak írásos engedéllyel mehet a lovak közelébe, vagy etetheti őket.

A szigetet 2013. június 20-án Nemzeti Parkká nyilvánították. Napjainkban a szigetnek egyetlen állandó humán lakója van: Zoe Lucas, aki több mint 40 éve él ott, és tanulmányozza a Sable-szigeti lovakat, valamint segít a meteorológiai állomáson, és összegyűjti a szigeten partot érő szemetet. Rajta kívül csak egy maréknyi kutató és a Parks Canada munkatársai lakják, ők is csak időszakosan, egy évben néhány hónapon át. A drága útiköltség, az állandó szél és hullámverés, valamint a gyakori köd (évente kb. 127 napon köd borítja a szigetet) nem sok látogatót vonzanak. A szigetet hajón vagy magánrepülőgépen lehet megközelíteni, és nincs rajta szálláslehetőség, így évente átlagosan kb. 50-250 látogató érkezik, hogy megnézze a lovakat, melyek a Parks Canada védelme alatt állnak, és jogilag is védettnek számítanak.

A szigeten élő lovak száma jelenleg 550 körül alakul. Ők 40- 50 kisebb csoportban élik életüket. Ezek többsége ménes, tehát egy mén, néhány kanca és csikók alkotják a csapatot, vagy pedig a ménesből kivert fiatal ivarérett csődörök alkotnak agglegénycsapatot. Ezzel nem különböznek más vadon élő lovaktól (musztáng, przewalski).

Az emberek tévesen gyakran póniként emlegetik a sziget lovait kicsi termetük miatt, mely a tápanyaghiányból adódik. Átlagosan 140 cm magasak, de származásuk és fenotípusuk alapján mégis a lovakhoz tartoznak.

A lovak kültakarója alkalmazkodott a sziget sajátosságaihoz: hosszú szőrük az átlagosnál jóval dúsabb, és hosszúsága is extrém: némelyik ló földig érő sörénnyel rendelkezik, mely védekezésül szolgál az állandóan fújó szél által sodort homokszemek, a permetező tengervíz vagy télen a hófúvás és a hideg ellen. Téli szőrük is extrém dús és hosszú. A patájuk alakulása viszont eltér a keményebb talajon mozgó vadlovakétól. A puha homokban nem mindig tud letörni, lekopni a felesleg, így gyakori a túlnőtt, felkunkorodó köröm. A lovakat figyelő kutatók kategorizálták az előforduló színeket és jegyeket: többségük pej, de akad köztük fakó és sárga is. Az egyedeket szarugesztenyéik, színük és jegyeik alapján, fényképről azonosítják be.

Táplálékuk a homoki nád vagy buckafű, illetve a fű közt megbúvó magas fehérjetartalmú egyéb növények, valamint a vízből kihalászott hínár és vízinövények. Túlélésükhöz nélkülözhetetlen az iható víz. Az esőből kialakult néhány tavacska a szigeten, ahol ihatnak. Illetve a lovak tudják, hol kell a homokban gödröt ásni ahhoz, hogy a beszivárgott és homokban elraktározódott édesvízhez hozzájussanak. Patájukkal kicsi, de mély gödröt ásnak a homokba, ahonnan inni tudnak. Nyáron a bőséges füvön felhíznak, télen viszont felélik tartalékaikat. A fűvel együtt elfogyasztott homok gyengíti a fogaikat, ami az idősebb lovaknál táplálkozási problémákhoz, végül elhulláshoz vezethet.

A lovak sosem részesültek állatorvosi ellátásban, nem kaptak antibiotikumot vagy egyéb gyógyszert.

sable_vadlo_gyurusfoka.jpg

Fotó: Paul Gierszewsk/Wikipedia
A szigetlakó lovakat elég vegyesen ítélik meg az emberek. Néhányan amellett érvelnek, hogy kegyetlen dolog őket a szigeten lévő rossz körülmények között hagyni, és inkább vissza kellene vinni a kontinensre, ahol jobbak lennének az esélyeik. Viszont ezek a lovak abszolút alkalmazkodtak a szigeten uralkodó időjárási és egyéb viszonyokhoz. Fajtájukból adódóan a jelenben élnek, teszik, amit egy lónak tenni kell: esznek, szaporodnak, mozognak, játszanak a tengerparton. Látszólag teljesen gondtalanul élik mindennapjaikat. Néhány biológus szerint ugyan a lovak eredetileg nem tartoztak a szigethez, de mivel már 250 éve élnek ott, a sziget ökoszisztémájára hatással voltak, mint egyedüli szárazföldi emlősök és legelő állatok. Így lovak nélkül nem tudna már úgy működni a sziget, ahogy napjainkban. A sziget olyan ökológia drágakőnek számít, ahol a világ legnagyobb kúposfóka-populációja él, otthont ad a veszélyeztetett rózsás csérnek és egyéb ritka madárfajoknak.

A sziget látogatható szervezett túrák keretében is. Erre általában legjobb a július és augusztus, amikor az időjárás barátságosabb. A látogatóktól viszont megkövetelik, hogy tartsanak 50 méteres távolságot a lovaktól. Persze, ha egy ló jön oda hozzánk, lefényképezhetjük, mielőtt a tanácsnak engedelmeskedve elhátrálnánk tőle. A szigeten élő lovak kíváncsiak, gyakran nézik meg maguknak közelebbről a látogatókat, vagy békésen legelésznek a madarakat tanulmányozó kutatók körül.

 

Forrás: 
Kistermelők Lapja
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kistermelők Lapja 2017/10 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A lepke volt előbb vagy a virág?

Már legalább 200 millió éve élnek lepkék a Földön, derítette ki egy amerikai-német-holland kutatócsoport németországi ősi kőzetekben talált kitinpikkely-fosszíliák elemzése alapján. Ez azt jelenti, hogy az eddig véltnél 70 millió évvel korábban éltek pikkelyesszárnyúak bolygónkon, írja a BBC-re hivatkozva az MTI.

Baglyok a városban

Az erdei fülesbaglyok megjelenése a belvárosban szokványos jelenségnek számít a téli időszakban. A lakott területek kedvezőbb mikroklímája és a baglyokra is veszélyt jelentő ragadozók hiánya komoly vonzerőt jelent ennek az éjjeli ragadozó madárnak. Általában a belterületek parkjaiban találnak nappalozásra alkalmas örökzöldeket.

Vigyáznak az év madarára Baranyában

Az év madarának választott vándorsólyom Baranyában jó ideje megtelepedett, fiókákat is rendszeresen nevelnek ezek a ritka ragadozók. A különös értéke miatt azonban hétpecsétes titokként őrzik a fészkelőhelyek adatait a természetvédők, alapos okuk van az óvatosságra.

A hétvégén számolják a sasokat

Pénteken kezdődik és vasárnapig tart a Magyarországon telelő ragadozó madarak éves számlálását végző Országos Sasszinkron, amelynek keretében elkészülhet a Kárpát-medence első "sastérképe" is.

Egy könyv, melyre évtizedeket vártunk: A magyar hidegvérű ló

„A sok ismeretlen dunántúli parasztember emlékének, akik fél évszázadon át csendes harcot vívtak a gazdasági ló terjedéséért. Küzdelmük eredménye, hogy pár évtizede a hidegvérű ló tenyésztése általános tenyésztési szabadságot kapott.” Ezzel az ajánlással jelent meg idén Mihók Sándor szerkesztésében A magyar hidegvérű ló című összefoglaló mű.

A vidra, aki félt a víztől

Két hétig volt a kifutóban és még csak a víz közelébe sem merészkedett. A minap azonban először az orrát dugta a vízbe, majd meg is mártózott a néhány fokos medencében a petesmalmi kis vidra, Kinga.

Dámvadban verhetetlenek vagyunk

Az őzekkel, vaddisznókkal akár a kirándulók is találkozhatnak, s növekszik a gímszarvasok létszáma is, a megye északkeleti részében élő dámszarvas-populáció pedig a legjobb minőségű a világon – mondta el dr. Szendrei László, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszékének adjunktusa.

Gyepégetés: jó vagy sem?

Milyen lehetőségeket kínál a természetvédelem számára a gyepek kontrollált égetése? Mi a különbség az európai és az észak-amerikai gyakorlat között? Egyebek mellett ezekre a kérdésre ad választ a Debreceni Egyetemen működő MTA-DE Biodiverzitás Kutatócsoport tudományos munkatársa.

Egyre több a fekete réce hazánkban

Az utóbbi hetekben egyre több helyen találkozhatunk fekete récékkel. Így például a Dunán a Pilismaróti-öbölnél is láthatjuk néhány egyedből álló kisebb csapatát. Akik szeretnének ilyen ritka tengeri vendéget megfigyelni, azoknak érdemes kilátogatniuk a Duna és a Balaton partjára.

Napóleon is ezekért a lovakért rajongott

A Spanyol Királyi Lovasiskola állatainak legszebb példányaival tartottak káprázatos bemutatót 2017 decemberében a Papp László Sportarénában, Andalúz fiesta címmel. Az esemény több volt egy egyszerű lovas bemutatónál. A rendezvény kiváló lehetőséget biztosított arra, hogy közelebbről is megismerjük a spanyol, vagy más néven andalúz lovat.