Back to top

A Sable-sziget elvadult lovai a jég hátán is megélnek

Sable-sziget egy apró holdsarlót formázó homokzátony az Atlanti-óceánban. Több legenda is született arról, hogy a lovak hajótörést szenvedett hajókról úszhattak a partra. Az igazság az, hogy az első lovakat egy bostoni pap és egy kereskedő vitte a szigetre más háziállatokkal együtt. A rendkívül rossz időjárási körülményekhez egyedül a lovak tudtak alkalmazkodni, a többi haszonállat kipusztult.

A lovak ősi képviselői mintegy 60 millió évvel ezelőtt alakultak ki. Kezdetben apró termetű, lombevő, mocsárlakó állatok voltak öt-, majd négyujjú végtagokkal, mellyel a mocsári körülményekhez alkalmazkodtak. Őket nevezzük eohippusnak. Az éghajlat változásával a mocsaras területeket füves puszták váltották fel, melyhez az eohippus leszármazottai alkalmazkodtak az évmilliók alatt.

Méretük megnőtt, az ujjak pedig patává alakultak, bár nyomuk még a szarugesztenyék formájában fellelhető. Ez a csodálatos alkalmazkodóképesség teszi lehetővé, hogy szinte a Föld bármely részén megéljen a ló – emberi beavatkozás nélkül is. Hiszen a faj az emberrel először kb. 15 ezer évvel ezelőtt találkozott, mégpedig zsákmányállatként. Háziasítása pedig csak 6000 éve folyik, ami a 60 millió éves létezéséhez képest igen csekély idő.

A háziasítás a ló alapvető tulajdonságain mit sem változtatott. A ló növényevő, menekülő állat. Testfelépítése, érzékszervei ehhez mérten alakultak ki: látása, hallása, szaglása az emberéhez képest jóval fejlettebb. Táplálkozási szokásai is nomád, vándorló, növényevő életformájához köthetők: egy szabadon élő ló napi 16-18 órát tölt táplálkozással és mozgással. Ménesben, társak között érzi jól, biztonságban magát.

Túlélését kifinomult érzékszervein túl a ménes és annak hierarchikus felépítése, a csoport tagjai közötti kommunikáció és a fejlett menekülési ösztön segíti, valamint rendkívüli alkalmazkodóképessége. Erre kitűnő példa a Sable-szigeten élő lópopuláció.

Sable-sziget egy apró holdsarlót vagy mosolygó szájat formázó homokzátony, egy ökológiailag érzékeny sziget az Atlanti- óceánban, mely a kanadai Új- Skócia tartománytól kb. 300 km-re található délkeleti irányban. Mindössze 42 km hosszú, és legszélesebb részén 1,5 km széles. Homokdűnék és füves részek váltakoznak rajta. Körülbelül 350 madár- és 190 növényfajnak ad otthont. Legnépszerűbb és leghíresebb lakói a kúpos fókák, valamint a lovak.

Fotó: Rachelle Clothier
Több legenda is született arról, hogy a lovak hajótörést szenvedett hajókról úszhattak a partra (az évszázadok során mintegy 350 hajótörést regisztráltak a sziget partjainál), vagy a 16. századi portugál felfedezők vitték oda őket.

De ezeket a feltevéseket sem történelmi, sem genetikai bizonyíték nem támasztja alá. Az igazság az, hogy az első lovakat 1737-ben Andrew Le Mercier bostoni pap vitte a szigetre sok más háziállattal egyetemben, hogy a zátonyra futott és megfeneklett hajók matrózainak ellátást biztosítson. 1760-ban egy bostoni kereskedő és hajótulajdonos, Thomas Hancock több mint 60 lovat vitt a szigetre, legeltetés céljából. Az ő lovai Akádiából származtak. Akádia területén (ez Új-Brunswick, Új-Skócia és a Prince Edward sziget térségének összefoglaló neve) több francia telep is létre jött, mely az 1713-as utrechti szerződés értelmében az angoloké lett.

1755-ben az ott maradt több mint tízezer francia nem volt hajlandó aláírni a hűségnyilatkozatot a brit koronának, ezért őket kiűzték onnan a britek, lovaikat pedig megszerezték. Az akádiai lovak francia szállítmányokkal érkeztek a mai Kanada területére, hátterüket breton, andalúz, normann fajták adták, melyek később berber vérhányaddal is rendelkező újangliai lovakkal kereszteződtek. A jelen napjainkban a szigeten élő lovak ősei a legtöbb történész és tudós szerint Akádiából kerültek a szigetre.

Hancock azt tervezte, hogy a szigeten lovakkal, juhokkal, tehenekkel, kecskékkel és disznókkal egy haszonállatüzletet indít be. Az elképzelés az volt, hogy ridegtartásban gyarapodnak majd az állatok, ő pedig értékesíti őket a piacon. A tervvel viszont fel kellett hagynia, mivel a sziget rendkívül rossz időjárási körülményeihez egyedül a lovak tudtak alkalmazkodni, az összes többi haszonállat kipusztult.

1801-ben Új-Skócia kormánya egy életmentő állomást alakított ki a szigeten. Az ott dolgozók kiképeztek néhány lovat a mentőcsónakok vontatására, és velük lovagoltak végig a parton, mikor bajba jutott hajót kerestek. A mentőállomás mellett világítótorony és később meteorológiai állomás is létesült. Az életmentő személyzet még 1801-ben egy Jolly nevű mént hozott a szigetre, mely típusában nagyon hasonló volt az eredetileg idetelepített akádiai lovakhoz.

A 19. században és a 20. század elején a lovak egy részét időnként elszállították a kontinensre, ahol főleg vágóhídon értékesítették őket. A húst elsősorban az 1950-es évek végéig kutyaeledelként hasznosították. A sziget lovait pedig a kipusztulás fenyegette. Az 1950-es években biológusok arra hívták fel a kormány figyelmét, hogy a lovak elpusztítják a sziget ökológiáját. Ezért terveket készítettek arra, hogy a megmaradt lovakat bányalóként és húslóként értékesítik. Ez a hír akkora visszhangot keltett, hogy kanadai iskolások fogtak össze, és írtak tiltakozó levelet a miniszterelnöknek, emellett a lovak megmentésére kérték a kormányt. Elérték céljukat:

1960-ban a Kanadai Hajózási Rendeletbe belefoglalták, hogy a sziget lovai védettek, zaklatásuk és értékesítésük tilos. Ember pedig csak írásos engedéllyel mehet a lovak közelébe, vagy etetheti őket.

A szigetet 2013. június 20-án Nemzeti Parkká nyilvánították. Napjainkban a szigetnek egyetlen állandó humán lakója van: Zoe Lucas, aki több mint 40 éve él ott, és tanulmányozza a Sable-szigeti lovakat, valamint segít a meteorológiai állomáson, és összegyűjti a szigeten partot érő szemetet. Rajta kívül csak egy maréknyi kutató és a Parks Canada munkatársai lakják, ők is csak időszakosan, egy évben néhány hónapon át. A drága útiköltség, az állandó szél és hullámverés, valamint a gyakori köd (évente kb. 127 napon köd borítja a szigetet) nem sok látogatót vonzanak. A szigetet hajón vagy magánrepülőgépen lehet megközelíteni, és nincs rajta szálláslehetőség, így évente átlagosan kb. 50-250 látogató érkezik, hogy megnézze a lovakat, melyek a Parks Canada védelme alatt állnak, és jogilag is védettnek számítanak.

A szigeten élő lovak száma jelenleg 550 körül alakul. Ők 40- 50 kisebb csoportban élik életüket. Ezek többsége ménes, tehát egy mén, néhány kanca és csikók alkotják a csapatot, vagy pedig a ménesből kivert fiatal ivarérett csődörök alkotnak agglegénycsapatot. Ezzel nem különböznek más vadon élő lovaktól (musztáng, przewalski).

Az emberek tévesen gyakran póniként emlegetik a sziget lovait kicsi termetük miatt, mely a tápanyaghiányból adódik. Átlagosan 140 cm magasak, de származásuk és fenotípusuk alapján mégis a lovakhoz tartoznak.

A lovak kültakarója alkalmazkodott a sziget sajátosságaihoz: hosszú szőrük az átlagosnál jóval dúsabb, és hosszúsága is extrém: némelyik ló földig érő sörénnyel rendelkezik, mely védekezésül szolgál az állandóan fújó szél által sodort homokszemek, a permetező tengervíz vagy télen a hófúvás és a hideg ellen. Téli szőrük is extrém dús és hosszú. A patájuk alakulása viszont eltér a keményebb talajon mozgó vadlovakétól. A puha homokban nem mindig tud letörni, lekopni a felesleg, így gyakori a túlnőtt, felkunkorodó köröm. A lovakat figyelő kutatók kategorizálták az előforduló színeket és jegyeket: többségük pej, de akad köztük fakó és sárga is. Az egyedeket szarugesztenyéik, színük és jegyeik alapján, fényképről azonosítják be.

Táplálékuk a homoki nád vagy buckafű, illetve a fű közt megbúvó magas fehérjetartalmú egyéb növények, valamint a vízből kihalászott hínár és vízinövények. Túlélésükhöz nélkülözhetetlen az iható víz. Az esőből kialakult néhány tavacska a szigeten, ahol ihatnak. Illetve a lovak tudják, hol kell a homokban gödröt ásni ahhoz, hogy a beszivárgott és homokban elraktározódott édesvízhez hozzájussanak. Patájukkal kicsi, de mély gödröt ásnak a homokba, ahonnan inni tudnak. Nyáron a bőséges füvön felhíznak, télen viszont felélik tartalékaikat. A fűvel együtt elfogyasztott homok gyengíti a fogaikat, ami az idősebb lovaknál táplálkozási problémákhoz, végül elhulláshoz vezethet.

A lovak sosem részesültek állatorvosi ellátásban, nem kaptak antibiotikumot vagy egyéb gyógyszert.

Fotó: Paul Gierszewsk/Wikipedia
A szigetlakó lovakat elég vegyesen ítélik meg az emberek. Néhányan amellett érvelnek, hogy kegyetlen dolog őket a szigeten lévő rossz körülmények között hagyni, és inkább vissza kellene vinni a kontinensre, ahol jobbak lennének az esélyeik. Viszont ezek a lovak abszolút alkalmazkodtak a szigeten uralkodó időjárási és egyéb viszonyokhoz. Fajtájukból adódóan a jelenben élnek, teszik, amit egy lónak tenni kell: esznek, szaporodnak, mozognak, játszanak a tengerparton. Látszólag teljesen gondtalanul élik mindennapjaikat. Néhány biológus szerint ugyan a lovak eredetileg nem tartoztak a szigethez, de mivel már 250 éve élnek ott, a sziget ökoszisztémájára hatással voltak, mint egyedüli szárazföldi emlősök és legelő állatok. Így lovak nélkül nem tudna már úgy működni a sziget, ahogy napjainkban. A sziget olyan ökológia drágakőnek számít, ahol a világ legnagyobb kúposfóka-populációja él, otthont ad a veszélyeztetett rózsás csérnek és egyéb ritka madárfajoknak.

A sziget látogatható szervezett túrák keretében is. Erre általában legjobb a július és augusztus, amikor az időjárás barátságosabb. A látogatóktól viszont megkövetelik, hogy tartsanak 50 méteres távolságot a lovaktól. Persze, ha egy ló jön oda hozzánk, lefényképezhetjük, mielőtt a tanácsnak engedelmeskedve elhátrálnánk tőle. A szigeten élő lovak kíváncsiak, gyakran nézik meg maguknak közelebbről a látogatókat, vagy békésen legelésznek a madarakat tanulmányozó kutatók körül.

 

Forrás: 
Kistermelők Lapja
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kistermelők Lapja 2017/10 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Neonikotinoidos táplálék-láncreakció: a méhek után a madarakat is vizsgálják

A neonikotionoidok nem csak a méhekre fejtenek ki pusztító hatást, de a Guelph-i Egyetem friss tanulmánya szerint a vadpulyka-állományra is. Vadászok felhívása okán kezdték el kutatni a témát és bizonyításra került, hogy ez az általánosan használt vegyszer a szabad földeken táplálkozó nagytestű madarakra is pusztító hatással van.

Másodszor Mágocson

A Távlovagló és Távhajtó Szakág ob II. versenysorozatának második fordulóját július első szombatján tartották a Baranya megyei Mágocson. Kontár Gergőt, a Mágocs Kupa ötletgazdáját, rendezőjét kérdeztük az előzményekről, illetve a némi kihívást is rejtegető szervezéséről.

Virágzik az agancsok feketepiaca

Az agancsokat hagyományosan dísztárgyként hasznosítják, esetleg késnyelet vagy gombokat készítettek belőle. Az utóbbi időben készítenek belőle lámpákat, esetleg bútorokat, ezek azonban meglehetősen exkluzív tárgyak, nehéz elképzelni, hogy havonta több tonna alapanyagra van szüksége a készítőknek.

Újabb medvetámadás Székelyföldön

Medve támadt egy férfira szerda délután a székelyföldi Csíkkarcfalván - közölte az Agerpres hírügynökség, a Hargita megyei önkormányzat közleményére hivatkozva.

Újra divatban az ezüstfácán

Az utóbbi hónapokban egyértelművé vált, hogy újra lendületbe került a hazai díszfácántenyésztés, s úgy tűnik, nemcsak a ritkább, nagy értékű fajok iránt mutatkozik nagy érdeklődés, hanem a hazánkban már régóta tartottak iránt is, melyek a kezdők számára is ajánlhatók. A leggyakrabban tartott fajok között szerepel az ezüstfácán is.

A méheknek jobb a marketingje, pedig a darazsak is hasznosak

Noha egyformán hasznosak, a darazsakat utálja, a méheket szereti az emberek többsége - állapította meg egy brit tanulmány.

Átfogó természetvédelmi munka kezdődik a Túr mentén

A Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) és a szatmárnémeti központú Erdélyi Kárpát Egyesület a Túr folyó menti védett területek természetvédelmi kezelésének megalapozását és bemutató infrastruktúrájának fejlesztését valósítja meg 643,7 ezer euró összköltségvetésű közös projektben, az Interreg V-A Románia-Magyarország program támogatásával.

A tudósokkal is kibabrálnak az eszközhasználó papagájok

Egy nemrégiben megjelent tanulmány szerint az Új-Zélandon élő hegyvidéki papagájok – maoir nyelven kea – képesek az eszközhasználatra. Ez az első alkalom, hogy vadon élő madarak esetében ilyen jelenséget figyeltek meg.

Indul a gombaszezon a Bakonyban és a Balaton-felvidéken is

Beindult a gomba a Balaton-felvidéki és a bakonyi erdőkben. Kelli Lajossal, a veszprémi piac szakellenőr úgy látja, a tipikus őszi gombák még csak mutatóban vannak, remélhetőleg azokból majd októberben lehet sokat találni.

Ukrán-magyar összefogás a rókaveszettség ellen

Három évre szóló megállapodást kötött az Agrárminisztérium és az ukrán szaktárca a rókaveszettség-felszámolási program végrehajtásáról.