0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Befejeződött az előlegfizetés: másfél hónap alatt 254 milliárdot utalt a kincstár

A Magyar Államkincstár 254 milliárd forint támogatást fizetett ki a gazdáknak az idén a közvetlen támogatások előlegkifizetési időszakában – közölte a MÁK az MTI-vel. A tájékoztatás szerint 2017. október 16. és november 30. között a tavalyi 16 helyett az idén 24 jogcímen 254 milliárd forintot utaltak az arra jogosultaknak.

A legnagyobb összegeket és legnagyobb ügyfélkört érintő jogcímek közül

  • egységes területalapú támogatásban (SAPS) 135 ezer ügyfélnek 130 milliárd forintot,
  • zöldítésre 122 ezer ügyfélnek 52 milliárd forintot, míg
  • agrár-környezetgazdálkodás és ökológiai átállás, fenntartás támogatásra (AKG, ÖKO) 10 ezer ügyfélnek 27 milliárd forintot utaltak.

A kincstár kiemelte, számos intézkedést hozott annak érdekében, hogy a megnövekedett támogatások kifizetése az eddigi évekhez képest jelentősen gyorsabb ütemezésben történjen, a mezőgazdasági parcellaazonosító rendszer (MePAR) legfrissebb verziójának használata tovább rövidítette a beérkezett kérelmek elbírálási idejét.

A továbbfejlesztett egységes kérelem elektronikus benyújtó felület, a 2017-ben bevezetett elektronikus adategyeztetés és az előzetes ellenőrzés rendszere lehetővé teszi, hogy a kérelmezők elektronikusan tudjanak adatot módosítani, és hibákat szankciómentesen javítani – írja közleményében az államkincstár.

Forrás: MTI