0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 18.

Ismerje meg az új megyei kamarai tisztviselőket!

A múlt héten lezajlott megyei agrárkamarai tisztújítás legfontosabb eredményét, az új elnökök nevével már a hét elején közzétette a NAK. Most az öt évre újonnan megválasztott megyei tisztviselők részletes listáját közöljük. A köztestület tisztújításának utolsó állomása az országos alakuló küldöttgyűlés lesz. Erre 2017. december 20-án kerül sor Budapesten, a Parlament Felsőházi termében.

 

Támogató szervezet neve Megye Tisztség Név Cégnév
MAGOSZ Baranya Megyei elnök Rittlinger József  
MAGOSZ Baranya Vidékfejlesztésért felelős megyei alelnök Tamás Mihály  
ÉFOSZ Baranya Élelmiszeriparért felelős megyei alelnök Romsics László Csányi Pincészet
GOSZ Baranya Mezőgazdaságért felelős megyei alelnök Szűcs Imre József  
MAGOSZ Baranya Általános agrárgazdasági ügyekért felelős megyei alelnök Hoffmann Ádám  
MAGOSZ Baranya Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök Czömpöly László  
MAGOSZ Baranya Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök Keserű Zoltán  
MAGOSZ Baranya Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök Gellai Tibor  
MAGOSZ Baranya Megyei Etikai Bizottság Elnök Fullér Miklós  
GOSZ Baranya Megyei Etikai Bizottság tagja Villányi Tamás  
Tej Terméktanács Baranya Megyei Etikai Bizottság tagja Kiss János Sombereki Zrt.
MAGOSZ Baranya Megyei Etikai Bizottság tagja Schipp Ferenc  
GOSZ Baranya Szántóföldi növénytermesztési és beszállító ipari osztályelnök Szűcs Imre József  
FruitVeB Baranya Kertészeti és beszállítóipari osztályelnök Horváth Béla  
MÁSZ Baranya Állattenyésztési és beszállítóipari osztályelnök Bíró András Bóly Zrt.
ÉFOSZ Baranya Élelmiszer-feldolgozási osztályelnök Romsics László Csányi Pincészet
BTT Baranya Élelmiszer-kereskedelmi osztályelnök Horváth Lajos Y Pulyka Kft.
MAGOSZ Baranya Kistermelői és helyi kezdeményezések osztályelnök Schmidtné Ambrus Ágnes  
OEE Baranya Erdő- vad-, és halgazdálkodási osztályelnök Keszi László Mecsekerdő Zrt.
  Baranya Együttműködés, fiatal gazda és innovációs osztály osztályelnök nem alakul ilyen osztály  
  Baranya Környezeti, vízgazdálkodási és fenntartahtósági osztályelnök nem alakul ilyen osztály  
MAGOSZ Baranya Országos küldött 1 Tamás Mihály  
OEE Baranya Országos küldött 2 Keszi László Mecsekerdő Zrt.
MAGOSZ Baranya Országos küldött 3 Decsi István  
MAGOSZ Baranya Országos küldött 4 Kiss Ferenc Péter Esox Kft.
MAGOSZ Baranya Országos küldött 5 Foki Lajos  
GOSZ Baranya Országos küldött 6 Szűcs Imre József  
MAGOSZ Baranya Országos küldött 7 Gellai Tibor  
MAGOSZ Baranya Országos küldött 8 Hoffmann Ádám  
MAGOSZ Baranya Országos küldött 9 Fullér Miklós  
ÉFOSZ Baranya Országos küldött 10 Romsics László Csányi Pincészet
MAGOSZ-OMME Baranya Országos küldött 11 May Gábor  
MÁSZ Baranya Országos küldött 12 Pókos Gergely MCS Vágóhíd Zrt.
MAGOSZ-BTT Baranya Országos küldött 13 Jordán Attila Palotabozsoki Zrt.
MAGOSZ-Hangya Szövetezetek Egyesülete Baranya Országos küldött 14 Horváth Géza Görcsöny Környéki Gazdák Szövetkezete
MAGOSZ Baranya Országos küldött 15 Prettl Nándor  
MAGOSZ Bács-Kiskun Megyei elnök Gáspár Ferenc  
MEGOSZ Bács-Kiskun Vidékfejlesztésért felelős megyei alelnök Dr.Ódor József BÁCSKA Erdőszövetkezet
ÉFOSZ Bács-Kiskun Élelmiszeriparért felelős megyei alelnök Molitorisz Károly Univer Product Kft.
MAGOSZ Bács-Kiskun Mezőgazdaságért felelős megyei alelnök Kákonyi Károlyné Agroszolg-Trade Termelő, Szolgáltató és
Kereskedelmi Kft.
MAGOSZ Bács-Kiskun Általános agrárgazdasági ügyekért felelős megyei alelnök Kovács László Zsolt  
MAGOSZ Bács-Kiskun Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök Gubán Gyula  
MAGOSZ Bács-Kiskun Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök Farkas László  
MAGOSZ Bács-Kiskun Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök Csanádi Lajos  
MAGOSZ Bács-Kiskun Megyei Etikai Bizottság Elnök Horváth Gábor Viador Szövetkezet
MAGOSZ-OMME Bács-Kiskun Megyei Etikai Bizottság tagja Haskó László  
GOSZ Bács-Kiskun Megyei Etikai Bizottság tagja Vancsura Kornél  
Magyar Díszkertészek Szövetsége Bács-Kiskun Megyei Etikai Bizottság tagja Gyenes István  
MAGOSZ Bács-Kiskun Szántóföldi növénytermesztési és beszállító ipari osztályelnök Thám József  
FruitVeB Bács-Kiskun Kertészeti és beszállítóipari osztályelnök Varga István  
BTT Bács-Kiskun Állattenyésztési és beszállítóipari osztályelnök Vajda Tamás Integrál-Group Kft.
ÉFOSZ Bács-Kiskun Élelmiszer-feldolgozási osztályelnök Molitorisz Károly Univer Product Kft.
MAGOSZ Bács-Kiskun Élelmiszer-kereskedelmi osztályelnök Ribárszki Zsolt Juice Products Zrt.
MAGOSZ Bács-Kiskun Kistermelői és helyi kezdeményezések osztályelnök Szántó István Szántó 2002 Kft.
MEGOSZ Bács-Kiskun Erdő- vad-, és halgazdálkodási osztályelnök Sipos István Károly  
AGRYA Bács-Kiskun Együttműködés, fiatal gazda és innovációs osztály osztályelnök Hegedűs Zsolt  
MAGOSZ Bács-Kiskun Környezeti, vízgazdálkodási és fenntartahtósági osztályelnök Szabó Jenő  
MAGOSZ Bács-Kiskun Országos küldött 1 Kovács László Zsolt  
MAGOSZ Bács-Kiskun Országos küldött 2 Gubán Gyula  
MAGOSZ Bács-Kiskun Országos küldött 3 Balogh Károly  
MAGOSZ Bács-Kiskun Országos küldött 4 Horváth Gábor Viador Szövetkezet
MAGOSZ Bács-Kiskun Országos küldött 5 Kákonyi Károlyné Agroszolg-Trade Termelő, Szolgáltató és
Kereskedelmi Kft.
MAGOSZ Bács-Kiskun Országos küldött 6 Borbély István  
MAGOSZ-OMME Bács-Kiskun Országos küldött 7 Haskó László  
FruitVeB Bács-Kiskun Országos küldött 8 Varga István  
MAGOSZ Bács-Kiskun Országos küldött 9 Szentpéteri Attila  
OEE Bács-Kiskun Országos küldött 10 Sulyok Ferenc KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt.
MÁSZ Bács-Kiskun Országos küldött 11 Holló Mátyás  
KPE Bács-Kiskun Országos küldött 12 Tóth József  
Tej Terméktanács Bács-Kiskun Országos küldött 13 Böthe Béla Dávodi Augusztus 20 Zártkörűen Működő
Mezőgazdasági Részvénytársaság
ÉFOSZ Bács-Kiskun Országos küldött 14 Jeskó Zsuzsanna AVILAND 2001 Baromfifeldolgozó Kft.
GOSZ Bács-Kiskun Országos küldött 15 Vancsura József  
MAGOSZ Békés Megyei elnök Dr. Kulcsár László István  
MAGOSZ-Hangya Szövetezetek Egyesülete Békés Vidékfejlesztésért felelős megyei alelnök Bozó József Újkígyósi Mg. és Szolg. Gazda Szövetkezet
BTT-ÉFOSZ Békés Élelmiszeriparért felelős megyei alelnök Erdélyi István Gallicoop Zrt.
FruitVeB Békés Mezőgazdaságért felelős megyei alelnök Roszik Attila György  
MAGOSZ-GOSZ Békés Általános agrárgazdasági ügyekért felelős megyei alelnök Kozsuch Kornél Kondorosi Szárító és Kereskedelmi Kft.
MAGOSZ Békés Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök Kelemen Mihály „Csorvási Gazdák” Zrt.
MAGOSZ Békés Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök Oravecz Tamás  
MAGOSZ Békés Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök Závoda Ferenc  
MAGOSZ Békés Megyei Etikai Bizottság Elnök Papp István László  
MAGOSZ-VHT Békés Megyei Etikai Bizottság tagja Benkő Lajos Bálint Atalante Kft.
FruitVeB Békés Megyei Etikai Bizottság tagja Nemesnyik István HUNAPFEL Kft.
OMME Békés Megyei Etikai Bizottság tagja Haász Ferenc  
  Békés Szántóföldi növénytermesztési és beszállító ipari osztályelnök Az aktuális témához kapcsolódó
illetékes osztályelnök
 
MAGOSZ Békés Kertészeti és beszállítóipari osztályelnök Dénes József Béla  
FruitVeB Békés Állattenyésztési és beszállítóipari osztályelnök Dorcsinecz Balázs Ákos  
MÁSZ Békés Élelmiszer-feldolgozási osztályelnök Papp István Tibor Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.
MAGOSZ-VHT Békés Élelmiszer-kereskedelmi osztályelnök Benkő Lajos Bálint Atalante Kft.
Tej Terméktanács Békés Kistermelői és helyi kezdeményezések osztályelnök Lipták László Haladás Plus Kft.
MAGOSZ Békés Erdő- vad-, és halgazdálkodási osztályelnök Dominkó Sándor  
KPE Békés Együttműködés, fiatal gazda és innovációs osztály osztályelnök Kaszai Károly  
AGRYA Békés Környezeti, vízgazdálkodási és fenntartahtósági osztályelnök Süli Ernő Pál  
MAGOSZ Békés Országos küldött 1 Kelemen Mihály „Csorvási Gazdák” Zrt.
MAGOSZ Békés Országos küldött 2 Horváth József Ferenc  
MAGOSZ Békés Országos küldött 3 Oravecz Tamás  
MAGOSZ Békés Országos küldött 4 Uhlár János Pál  
MAGOSZ Békés Országos küldött 5 Viczián János  
MAGOSZ Békés Országos küldött 6 Wagner Márton  
MAGOSZ Békés Országos küldött 7 Závoda Ferenc  
MAGOSZ Békés Országos küldött 8 Zsilák-Urbán András  
MAGOSZ-Hangya Szövetezetek Egyesülete Békés Országos küldött 9 Bozó József  
MAGOSZ-GOSZ Békés Országos küldött 10 Kozsuch Kornél  
FruitVeB Békés Országos küldött 11 Roszik Attila György  
Magyar Biokultúra Szövetség Békés Országos küldött 12 Szántosi Attila  
BTT-ÉFOSZ Békés Országos küldött 13 Erdélyi István Gallicoop Zrt
KPE Békés Országos küldött 14 Kopcsek László Vince  
Tej Terméktanács Békés Országos küldött 15 Lipták László Haladás Plus Kft.
MAGOSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei elnök Taskó József  
OEE Borsod-Abaúj-Zemplén Vidékfejlesztésért felelős megyei alelnök Zay Adorján Északerdő Zrt.
MAGOSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Élelmiszeriparért felelős megyei alelnök Dr. Orosz Gábor Miskolci Likőrgyár Zrt.
MÁSZ-VHT Borsod-Abaúj-Zemplén Mezőgazdaságért felelős megyei alelnök Osvay György Tibor Szerencsi Mg. Zrt.
MAGOSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Általános agrárgazdasági ügyekért felelős megyei alelnök Hajdú László  
MAGOSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök Szaniszló János Agroszan Bt.
AGRYA Borsod-Abaúj-Zemplén Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök Nagy László  
  Borsod-Abaúj-Zemplén Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök nem lett választva ilyen alelnök  
MAGOSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Etikai Bizottság Elnök Jankó Lajos  
MAGOSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Etikai Bizottság tagja Győri Kálmán  
KPE Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Etikai Bizottság tagja Csorba György  
MEGOSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Etikai Bizottság tagja Polyefkó István  
GOSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Szántóföldi növénytermesztési és beszállító ipari osztályelnök Rácz László Prügyi Mg. Zrt
MAGOSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Kertészeti és beszállítóipari osztályelnök Mikita Tamás NORTH-COT Kft.
MAGOSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Állattenyésztési és beszállítóipari osztályelnök Tolvaj Ferenc  
ÉFOSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Élelmiszer-feldolgozási osztályelnök Ujjobbágy Miklós Nestlé Hungária Kft.
MÁSZ-VHT Borsod-Abaúj-Zemplén Élelmiszer-kereskedelmi osztályelnök Osvay György Tibor Szerencsi Mg. Zrt.
MAGOSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Kistermelői és helyi kezdeményezések osztályelnök Bénó Gábor  
MEGOSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Erdő- vad-, és halgazdálkodási osztályelnök Dr . Hegedűs Attila  
MAGOSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Együttműködés, fiatal gazda és innovációs osztály osztályelnök Fáy Atilla  
MAGOSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Környezeti, vízgazdálkodási és fenntartahtósági osztályelnök Vinnai Miklós  
MAGOSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Országos küldött 1 Stefánné Fekete Mária  
MAGOSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Országos küldött 2 Batta Dezső  
MAGOSZ-KPE Borsod-Abaúj-Zemplén Országos küldött 3 Juhász Sándor  
MAGOSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Országos küldött 4 Jankó Lajos  
MAGOSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Országos küldött 5 Dr. Orosz Gábor Miskolci Likőrgyár Zrt.
MAGOSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Országos küldött 6 Götz István  
ÉFOSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Országos küldött 7 Dr. Tompa Gábor Nestlé Hungária Kft.
MAGOSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Országos küldött 8 Kiss Gábor GYÜMÖLCSÉRT KFT.
MAGOSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Országos küldött 9 Szaniszló János AGROSZAN Bt.
MAGOSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Országos küldött 10 Bogárdi Ferenc  
GOSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Országos küldött 11 Rácz László Prügyi Mg. Zrt
OEE Borsod-Abaúj-Zemplén Országos küldött 12 Zay Adorján Északerdő Zrt.
MEGOSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Országos küldött 13 Dr. Hegedűs Attila  
OMME Borsod-Abaúj-Zemplén Országos küldött 14 Farkas János  
GOSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Országos küldött 15 Dr. Szabó Péter  
MAGOSZ Budapest és Pest Megyei elnök Velkei József  
MÁSZ Budapest és Pest Vidékfejlesztésért felelős megyei alelnök Törőcsik István Jászkarajenői Mezőgazdasági Zrt.
ÉFOSZ Budapest és Pest Élelmiszeriparért felelős megyei alelnök dr. Csalári Judit Márta Unilever Magyarország Kft.
MAGOSZ Budapest és Pest Mezőgazdaságért felelős megyei alelnök Klément György Zoltán  
MAGOSZ Budapest és Pest Általános agrárgazdasági ügyekért felelős megyei alelnök Obreczán Ferenc  
MAGOSZ Budapest és Pest Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök Dr. Petrányi Csaba  
MAGOSZ Budapest és Pest Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök Veres Mihály  
  Budapest és Pest Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök nem lett választva ilyen alelnök  
KPE Budapest és Pest Megyei Etikai Bizottság Elnök Dr. Répás József  
OMME Budapest és Pest Megyei Etikai Bizottság tagja Petneházy Antal  
MAGOSZ Budapest és Pest Megyei Etikai Bizottság tagja Szendrei Ferenc  
MAGOSZ Budapest és Pest Megyei Etikai Bizottság tagja Aranyi Sándor  
MAGOSZ Budapest és Pest Szántóföldi növénytermesztési és beszállító ipari osztályelnök Majoros Máté Aranyszarvas Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató
Zrt
Magyar Díszkertészek Szövetsége Budapest és Pest Kertészeti és beszállítóipari osztályelnök Dr. Orlóci László  
Tej Terméktanács Budapest és Pest Állattenyésztési és beszállítóipari osztályelnök Kustár Tamás Balázs Toldi-Tej Szarvasmarhatenyésztő Kft.
FruitVeB Budapest és Pest Élelmiszer-feldolgozási osztályelnök Sebesta Péter Hungarofreeze Kft.
ÉFOSZ Budapest és Pest Élelmiszer-kereskedelmi osztályelnök Frühwirth Péter FRÜH-KER Kft.
MAGOSZ Budapest és Pest Kistermelői és helyi kezdeményezések osztályelnök Józsa Csaba  
MEGOSZ Budapest és Pest Erdő- vad-, és halgazdálkodási osztályelnök Dr. Somogyvári Vilmos  
AGRYA Budapest és Pest Együttműködés, fiatal gazda és innovációs osztály osztályelnök Tóth Pál  
MAGOSZ Budapest és Pest Környezeti, vízgazdálkodási és fenntartahtósági osztályelnök Mádi Zsolt Krisztián  
MAGOSZ Budapest és Pest Országos küldött 1 Kis Miklós Zsolt  
MAGOSZ Budapest és Pest Országos küldött 2 Obreczán Ferenc  
MAGOSZ Budapest és Pest Országos küldött 3 Klément György Zoltán  
MAGOSZ Budapest és Pest Országos küldött 4 Majoros Máté Aranyszarvas Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató
Zrt
MAGOSZ Budapest és Pest Országos küldött 5 Molnár István  
MAGOSZ Budapest és Pest Országos küldött 6 Kovács József  
MAGOSZ Budapest és Pest Országos küldött 7 Mádi Zsolt Krisztián  
MAGOSZ Budapest és Pest Országos küldött 8 Törőcsik István Jászkarajenői Mezőgazdasági Zrt.
MAGOSZ Budapest és Pest Országos küldött 9 Buzek Menyhért  
ÉFOSZ Budapest és Pest Országos küldött 10 Dr. Losó József Mirelite Mirsa Zrt.
OEE Budapest és Pest Országos küldött 11 dr. Zambó Péter Pilisi Parkerdő Zrt.
MA-HAL Budapest és Pest Országos küldött 12 Dr. Németh István TÓGAZDA HALÁSZATI ZRT.
Tej Terméktanács Budapest és Pest Országos küldött 13 Farsang János Arany-tej Zrt.
GOSZ Budapest és Pest Országos küldött 14 Petőházi Tamás  
BTT Budapest és Pest Országos küldött 15 Kiszel Gábor HERBRO Broiler Kft.
MAGOSZ Csongrád Megyei elnök Szél István  
MAGOSZ Csongrád Vidékfejlesztésért felelős megyei alelnök Máté Péter  
BTT Csongrád Élelmiszeriparért felelős megyei alelnök Magyar József Hungerit Zrt
MAGOSZ Csongrád Mezőgazdaságért felelős megyei alelnök Kormányos Sándor  
AGRYA Csongrád Általános agrárgazdasági ügyekért felelős megyei alelnök Gémes László  
MAGOSZ Csongrád Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök Czikora György Gyula  
MAGOSZ Csongrád Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök Seprenyiné Erdei Gizella  
  Csongrád Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök nem lett választva ilyen alelnök  
MAGOSZ Csongrád Megyei Etikai Bizottság Elnök Kucsora Péter  
FruitVeB Csongrád Megyei Etikai Bizottság tagja Gyuris Mihály  
Hangya Szövetezetek Egyesülete Csongrád Megyei Etikai Bizottság tagja Kálló Gábor  
MAGOSZ Csongrád Megyei Etikai Bizottság tagja Mágori András  
GOSZ Csongrád Szántóföldi növénytermesztési és beszállító ipari osztályelnök Feczák Gábor  
FruitVeB Csongrád Kertészeti és beszállítóipari osztályelnök Gubacsi Zoltán  
MAGOSZ-MÁSZ Csongrád Állattenyésztési és beszállítóipari osztályelnök Hevesi István  
MAGOSZ Csongrád Élelmiszer-feldolgozási osztályelnök Balatoni József  
MAGOSZ Csongrád Élelmiszer-kereskedelmi osztályelnök Acsay Lajos VITARICUM Kft.
MAGOSZ Csongrád Kistermelői és helyi kezdeményezések osztályelnök Benkő Zsolt  
MAGOSZ Csongrád Erdő- vad-, és halgazdálkodási osztályelnök Nagy Gábor  
AGRYA Csongrád Együttműködés, fiatal gazda és innovációs osztály osztályelnök Lajkó Andor  
MA-HAL Csongrád Környezeti, vízgazdálkodási és fenntartahtósági osztályelnök Sztanó János SZEGEDFISH Kft.
MAGOSZ Csongrád Országos küldött 1 Czakóné Dudás Mónika  
MAGOSZ Csongrád Országos küldött 2 Czikora György Gyula  
MAGOSZ Csongrád Országos küldött 3 Doráné Gyömrei Anita  
MAGOSZ-KPE Csongrád Országos küldött 4 Csányi László  
MAGOSZ Csongrád Országos küldött 5 Kádár József  
MAGOSZ Csongrád Országos küldött 6 Kormányos Sándor  
MAGOSZ Csongrád Országos küldött 7 Kucsora Péter  
MAGOSZ Csongrád Országos küldött 8 Mágori András  
MAGOSZ Csongrád Országos küldött 9 Trembeczky Károly  
GOSZ Csongrád Országos küldött 10 Kispál Ferenc  
VHT Csongrád Országos küldött 11 dr. Héjja István Héjja Testvérek Kft.
ÉFOSZ Csongrád Országos küldött 12 Éder Tamás PICK Szeged Zrt
MÁSZ Csongrád Országos küldött 13 Farkas Sándor KINIZSI 2000 Zrt.
FruitVeB Csongrád Országos küldött 14 Ledó Ferenc Délalföldi Kertészek Szövetkezete
ÉFOSZ Csongrád Országos küldött 15 Magyar József Hungerit Zrt
KPE Fejér Megyei elnök Varga Imre István  
MAGOSZ Fejér Vidékfejlesztésért felelős megyei alelnök Kiss Norbert Ivó  
MAGOSZ Fejér Élelmiszeriparért felelős megyei alelnök L. Simon László  
Tej Terméktanács Fejér Mezőgazdaságért felelős megyei alelnök Dr. Bódizs Tamás Aranybulla Mg. Zrt.
ÉFOSZ Fejér Általános agrárgazdasági ügyekért felelős megyei alelnök Deák Gábor Búzakalász 66 Mg. Kft.
  Fejér Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök nem lett választva ilyen alelnök  
  Fejér Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök nem lett választva ilyen alelnök  
  Fejér Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök nem lett választva ilyen alelnök  
OMME Fejér Megyei Etikai Bizottság Elnök Majoros Gábor Vadex Zrt.
KPE Fejér Megyei Etikai Bizottság tagja Petes József  
MAGOSZ Fejér Megyei Etikai Bizottság tagja Cseténé Egyed Mónika  
MEGOSZ Fejér Megyei Etikai Bizottság tagja Márton Edit I.N.T. 97. Erdészeti Kft.
GOSZ Fejér Szántóföldi növénytermesztési és beszállító ipari osztályelnök Marczinka Tamás Március 21. Kft.
Hangya Szövetezetek Egyesülete Fejér Kertészeti és beszállítóipari osztályelnök Csizmadia György  
Tej Terméktanács Fejér Állattenyésztési és beszállítóipari osztályelnök Hegedűs Imre Bicskei Mg Zrt.
ÉFOSZ Fejér Élelmiszer-feldolgozási osztályelnök Rotter Jenő Alba-kenyér Sütőipari Zrt.
Tej Terméktanács Fejér Élelmiszer-kereskedelmi osztályelnök Mélykuti Tibor Alföldi Tej Zrt.
OMME Fejér Kistermelői és helyi kezdeményezések osztályelnök Nagy Gyula  
MEGOSZ Fejér Erdő- vad-, és halgazdálkodási osztályelnök Győri Tibor  
AGRYA Fejér Együttműködés, fiatal gazda és innovációs osztály osztályelnök Fejes István  
MAGOSZ Fejér Környezeti, vízgazdálkodási és fenntartahtósági osztályelnök Kuzsmiczki Szilárd  
MAGOSZ Fejér Országos küldött 1 Cseténé Egyed Mónika  
MAGOSZ Fejér Országos küldött 2 Mercsek György  
MAGOSZ Fejér Országos küldött 3 Mercsek István  
MAGOSZ Fejér Országos küldött 4 Szentes János  
MAGOSZ Fejér Országos küldött 5 ifj. Tóth Sándor  
MAGOSZ Fejér Országos küldött 6 L. Simon László  
MAGOSZ Fejér Országos küldött 7 Kuzsmiczki Szilárd  
MAGOSZ Fejér Országos küldött 8 Tóth György  
MAGOSZ Fejér Országos küldött 9 Kiss Norbert Ivó  
MAGOSZ Fejér Országos küldött 10 Kiss Tibor  
KPE Fejér Országos küldött 11 Petes József  
GOSZ Fejér Országos küldött 12 Zászlós Tibor  
MÁSZ-Tej Terméktanács Fejér Országos küldött 13 Hegedűs Imre Bicskei Mg Zrt.
Magyar Díszkertészek Szövetsége Fejér Országos küldött 14 Lukács Zoltán  
MA-HAL Fejér Országos küldött 15 Lévai Ferenc  
MAGOSZ Győr-Moson-Sopron Megyei elnök Németh Gergely  
MAGOSZ-AGRYA Győr-Moson-Sopron Vidékfejlesztésért felelős megyei alelnök Derdák Gábor  
FruitVeB-Magyar Biokultúra Szövetség Győr-Moson-Sopron Élelmiszeriparért felelős megyei alelnök Dr. Bódi Csaba Hipp Kft
MAGOSZ Győr-Moson-Sopron Mezőgazdaságért felelős megyei alelnök Krass-Tóth Melinda  
MAGOSZ Győr-Moson-Sopron Általános agrárgazdasági ügyekért felelős megyei alelnök Major Béla  
  Győr-Moson-Sopron Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök nem lett választva ilyen alelnök  
  Győr-Moson-Sopron Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök nem lett választva ilyen alelnök  
  Győr-Moson-Sopron Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök nem lett választva ilyen alelnök  
MÁSZ-Tej Terméktanács Győr-Moson-Sopron Megyei Etikai Bizottság Elnök Sümeghy Péter Mihályi Agrár Zrt.
MAGOSZ-GOSZ Győr-Moson-Sopron Megyei Etikai Bizottság tagja Mészáros Péter  
MAGOSZ Győr-Moson-Sopron Megyei Etikai Bizottság tagja Pintér László  
MAGOSZ Győr-Moson-Sopron Megyei Etikai Bizottság tagja Lengyel Oszkár Márton  
GOSZ Győr-Moson-Sopron Szántóföldi növénytermesztési és beszállító ipari osztályelnök Horváth Ottó  
MAGOSZ-FruitVeB Győr-Moson-Sopron Kertészeti és beszállítóipari osztályelnök Családi János  
MAGOSZ Győr-Moson-Sopron Állattenyésztési és beszállítóipari osztályelnök Németh Márton  
ÉFOSZ Győr-Moson-Sopron Élelmiszer-feldolgozási osztályelnök Tatai Ernő Zoltánné Pékmester Kenyere Kft.
MAGOSZ Győr-Moson-Sopron Élelmiszer-kereskedelmi osztályelnök Horváth Ferenc Kapusprint 90 Kft.
KPE Győr-Moson-Sopron Kistermelői és helyi kezdeményezések osztályelnök Kozma Tibor  
OEE Győr-Moson-Sopron Erdő- vad-, és halgazdálkodási osztályelnök Orbán Tibor Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt.
AGRYA Győr-Moson-Sopron Együttműködés, fiatal gazda és innovációs osztály osztályelnök Polgár Ákos  
OMME Győr-Moson-Sopron Környezeti, vízgazdálkodási és fenntartahtósági osztályelnök Varga Tamás Imre  
MAGOSZ Győr-Moson-Sopron Országos küldött 1 Klauz András  
MAGOSZ Győr-Moson-Sopron Országos küldött 2 Krass-Tóth Melinda  
MAGOSZ Győr-Moson-Sopron Országos küldött 3 Lengyel Oszkár Márton  
MAGOSZ Győr-Moson-Sopron Országos küldött 4 Major Béla  
MAGOSZ Győr-Moson-Sopron Országos küldött 5 Németh Márton  
MAGOSZ Győr-Moson-Sopron Országos küldött 6 Payrits Attila  
MAGOSZ Győr-Moson-Sopron Országos küldött 7 Fenyőházi Tibor  
MAGOSZ Győr-Moson-Sopron Országos küldött 8 Tóth István  
FruitVeb-Magyar Biokultúra Szövetség Győr-Moson-Sopron Országos küldött 9 Dr. Bódi Csaba Hipp Kft
MAGOSZ-MÁSZ-Tej Terméktanács Győr-Moson-Sopron Országos küldött 10 Bóna Szabolcs Rábapordányi Mg Zrt.
MAGOSZ-FruitVeB Győr-Moson-Sopron Országos küldött 11 Családi János  
Magyar Díszkertészek Szövetsége Győr-Moson-Sopron Országos küldött 12 Varga Balázs Szirom Kft.
KPE Győr-Moson-Sopron Országos küldött 13 Valiczkó Szabolcs  
MAGOSZ-MEGOSZ Győr-Moson-Sopron Országos küldött 14 Schmidt Péter  
MÁSZ-Tej Terméktanács Győr-Moson-Sopron Országos küldött 15 Sümeghy Péter Mihályi Agrár Zrt
MAGOSZ Hajdú-Bihar Megyei elnök Szólláth Tibor Zoltán  
MÁSZ Hajdú-Bihar Vidékfejlesztésért felelős megyei alelnök Dr. B. Csák István  
BTT Hajdú-Bihar Élelmiszeriparért felelős megyei alelnök Szabó Miklós Tranzit-Ker Zrt
MAGOSZ Hajdú-Bihar Mezőgazdaságért felelős megyei alelnök Oláh Péter  
MAGOSZ Hajdú-Bihar Általános agrárgazdasági ügyekért felelős megyei alelnök Örvendi László József  
MAGOSZ Hajdú-Bihar Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök Csóka Pál  
MAGOSZ Hajdú-Bihar Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök Filemon Mihály  
MAGOSZ Hajdú-Bihar Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök Polgárné Kóti Juliánna  
MAGOSZ Hajdú-Bihar Megyei Etikai Bizottság Elnök Nagy Hajnal  
MAGOSZ Hajdú-Bihar Megyei Etikai Bizottság tagja Görög László Kabát-Tanya Kft.
Magyar Díszkertészek Szövetsége Hajdú-Bihar Megyei Etikai Bizottság tagja Kiss Róbert Gyula  
KPE Hajdú-Bihar Megyei Etikai Bizottság tagja Losonczi János  
MAGOSZ Hajdú-Bihar Szántóföldi növénytermesztési és beszállító ipari osztályelnök Antal Szabolcs  
MAGOSZ-FruitVeB Hajdú-Bihar Kertészeti és beszállítóipari osztályelnök Oláh László  
MÁSZ Hajdú-Bihar Állattenyésztési és beszállítóipari osztályelnök Nyakas András  
VHT Hajdú-Bihar Élelmiszer-feldolgozási osztályelnök Papp István Hajdúhús 2000 Kft.
FruitVeB Hajdú-Bihar Élelmiszer-kereskedelmi osztályelnök Dr. Szabó Viktor Bold Agro Kft.
AGRYA Hajdú-Bihar Kistermelői és helyi kezdeményezések osztályelnök Szanka István Szanka-Ökofarm Kft
MEGOSZ Hajdú-Bihar Erdő- vad-, és halgazdálkodási osztályelnök Dr. Gabnai Ernő Attila  
MAGOSZ Hajdú-Bihar Együttműködés, fiatal gazda és innovációs osztály osztályelnök Dr. Jávor András  
MAGOSZ Hajdú-Bihar Környezeti, vízgazdálkodási és fenntartahtósági osztályelnök Varga Gyula IRRIFARM Kft.
MAGOSZ Hajdú-Bihar Országos küldött 1 Szabó Sándor  
MAGOSZ-VHT Hajdú-Bihar Országos küldött 2 Sain Krisztián  
MAGOSZ Hajdú-Bihar Országos küldött 3 B. Csák István Márton  
MAGOSZ Hajdú-Bihar Országos küldött 4 Papp Sándor  
MAGOSZ Hajdú-Bihar Országos küldött 5 Szabó Imre Tibor  
MAGOSZ Hajdú-Bihar Országos küldött 6 Örvendi László József  
MEGOSZ Hajdú-Bihar Országos küldött 7 Áncsán György  
MAGOSZ Hajdú-Bihar Országos küldött 8 Szilágyi Sándor  
MAGOSZ Hajdú-Bihar Országos küldött 9 Szilágyi Juliánna Katalin  
MAGOSZ Hajdú-Bihar Országos küldött 10 Nagy Ákos  
VHT Hajdú-Bihar Országos küldött 11 Módos Imre Módos Kft.
OMME Hajdú-Bihar Országos küldött 12 Barkó Árpád  
BTT Hajdú-Bihar Országos küldött 13 Szabó Ákos Tranzit-Food Kft.
MAGOSZ-FruitVeB Hajdú-Bihar Országos küldött 14 Gulyás Imre ÉSZAK-ALFÖLDI Mezőgazdasági Zöldség
Gyümölcs Termelői Értékesítő Szövetkezet
MAGOSZ Hajdú-Bihar Országos küldött 15 Pécsi Lajos  
MAGOSZ Heves Megyei elnök Szendrei László  
MAGOSZ Heves Vidékfejlesztésért felelős megyei alelnök Balázs József  
ÉFOSZ Heves Élelmiszeriparért felelős megyei alelnök Dr. Tóth Anett Visonta Projekt Kft.
FruitVeB Heves Mezőgazdaságért felelős megyei alelnök Rácz József  
MAGOSZ Heves Általános agrárgazdasági ügyekért felelős megyei alelnök Karkus János  
OEE Heves Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök Dobre-Kecsmár Csaba  
  Heves Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök nem lett választva ilyen alelnök  
  Heves Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök nem lett választva ilyen alelnök  
MAGOSZ Heves Megyei Etikai Bizottság Elnök Zsák Győző  
Tej Terméktanács Heves Megyei Etikai Bizottság tagja Balázs Nóra PÉLY-TISZATÁJ Zrt.
MAGOSZ Heves Megyei Etikai Bizottság tagja Holló László  
MAGOSZ Heves Megyei Etikai Bizottság tagja Bányácski Lajos  
GOSZ Heves Szántóföldi növénytermesztési és beszállító ipari osztályelnök Csontos András MEZŐGAZDASÁGI SZÖVETKEZET HORT
KPE Heves Kertészeti és beszállítóipari osztályelnök dr. Ördög István  
Tej Terméktanács Heves Állattenyésztési és beszállítóipari osztályelnök Balázs Nóra PÉLY-TISZATÁJ Zrt.
MAGOSZ Heves Élelmiszer-feldolgozási osztályelnök Jámbor Dénes  
FruitVeB Heves Élelmiszer-kereskedelmi osztályelnök Korsósné Dr. Demeter Dóra  
MAGOSZ Heves Kistermelői és helyi kezdeményezések osztályelnök Dér Ferenc  
MEGOSZ Heves Erdő- vad-, és halgazdálkodási osztályelnök Mikó Károly  
MAGOSZ Heves Együttműködés, fiatal gazda és innovációs osztály osztályelnök ifj. Karkus János  
MAGOSZ Heves Környezeti, vízgazdálkodási és fenntartahtósági osztályelnök Veres Attila  
MAGOSZ Heves Országos küldött 1 Kiss Tivadar  
MAGOSZ Heves Országos küldött 2 Balázs József  
MAGOSZ Heves Országos küldött 3 Jámbor Dénes  
MAGOSZ Heves Országos küldött 4 Karkus János  
MAGOSZ Heves Országos küldött 5 Zsák Győző  
MAGOSZ Heves Országos küldött 6 Morvai János  
MAGOSZ Heves Országos küldött 7 Márton Ibolya  
MAGOSZ Heves Országos küldött 8 Gedei Zoltán  
MAGOSZ Heves Országos küldött 9 Veres Attila  
MAGOSZ Heves Országos küldött 10 Majoros Márk  
FruitVeB Heves Országos küldött 11 Benedek László  
AGRYA Heves Országos küldött 12 Benedek Zsófia  
MEGOSZ Heves Országos küldött 13 Répászky Miklós MG ERDŐ Kft.
OMME Heves Országos küldött 14 Bíró Péter  
ÉFOSZ Heves Országos küldött 15 Dr. Tóth Anett Visonta Projekt Kft.
MAGOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei elnök Hubai Imre Csaba  
MEGOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Vidékfejlesztésért felelős megyei alelnök Luzsi József Ártéri Erdőbirtokossági Társulat
ÉFOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Élelmiszeriparért felelős megyei alelnök Dr. Zahola-Pollák Vanda KALL Ingredients Kft.
MAGOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Mezőgazdaságért felelős megyei alelnök Kiss János  
MAGOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Általános agrárgazdasági ügyekért felelős megyei alelnök Kis Józsefné  
MAGOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök Patkós Lajos  
MAGOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök Budai Ferenc  
MAGOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök Ivanics Balázs Agricola-Jász Kft
MAGOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Etikai Bizottság Elnök Bordács Lajos  
KPE Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Etikai Bizottság tagja Fekete Ferenc  
OMME Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Etikai Bizottság tagja Rádi Tibor  
GOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Etikai Bizottság tagja Nagy Zoltán  
GOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Szántóföldi növénytermesztési és beszállító ipari osztályelnök Gyulai László Attila  
MAGOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Kertészeti és beszállítóipari osztályelnök Fehér Attila Doma-Fruct Bt.
MÁSZ Jász-Nagykun-Szolnok Állattenyésztési és beszállítóipari osztályelnök Urbán Béla  
OMME Jász-Nagykun-Szolnok Élelmiszer-feldolgozási osztályelnök Molnár Ferenc  
MAGOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Élelmiszer-kereskedelmi osztályelnök Borbás Zsolt  
MAGOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Kistermelői és helyi kezdeményezések osztályelnök Krokavecz László  
MEGOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Erdő- vad-, és halgazdálkodási osztályelnök Sárközy Tamás Naturholzprodukt Kft.
MAGOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Együttműködés, fiatal gazda és innovációs osztály osztályelnök Bugyi Gergő  
MAGOSZ-Magyar Biokultúra Szövetség- Magyar Díszkertészek Szövetsége Jász-Nagykun-Szolnok Környezeti, vízgazdálkodási és fenntartahtósági osztályelnök Hubai Imre  
MAGOSZ-Magyar Biokultúra Szövetség- Magyar Díszkertészek Szövetsége Jász-Nagykun-Szolnok Országos küldött 1 Hubai Imre  
MAGOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Országos küldött 2 Czinege Kálmán  
MAGOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Országos küldött 3 Dr. Bernáth Erzsébet  
MAGOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Országos küldött 4 Farkas István  
MAGOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Országos küldött 5 Kis Józsefné  
MAGOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Országos küldött 6 Kiss János  
MAGOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Országos küldött 7 Patkós Lajos  
MAGOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Országos küldött 8 Pócs János  
MAGOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Országos küldött 9 Szaszkó Sándor  
ÉFOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Országos küldött 10 Dr. Zahola-Pollák Vanda KALL Ingredients Kft.
ÉFOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Országos küldött 11 Csonka Endre SZOLSÜT ZRT.
MEGOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Országos küldött 12 Luzsi József Ártéri Erdőbirtokossági Társulat
Tej Terméktanács Jász-Nagykun-Szolnok Országos küldött 13 Zilahiné Varga Piroska Jászkiséri Laktored Kft.
AGRYA Jász-Nagykun-Szolnok Országos küldött 14 Balajthi Zoltán  
KPE Jász-Nagykun-Szolnok Országos küldött 15 Tóth István  
MAGOSZ Komárom-Esztergom Megyei elnök Dr. Balogh Zoltán László  
MAGOSZ Komárom-Esztergom Vidékfejlesztésért felelős megyei alelnök Simon Zsolt  
ÉFOSZ Komárom-Esztergom Élelmiszeriparért felelős megyei alelnök Szabó László  
Tej Terméktanács Komárom-Esztergom Mezőgazdaságért felelős megyei alelnök László Kálmán Aranykocsi Zrt.
MAGOSZ Komárom-Esztergom Általános agrárgazdasági ügyekért felelős megyei alelnök Sárfy Péter  
MAGOSZ Komárom-Esztergom Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök Szentirmay Károly  
  Komárom-Esztergom Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök nem lett választva ilyen alelnök  
  Komárom-Esztergom Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök nem lett választva ilyen alelnök  
MAGOSZ Komárom-Esztergom Megyei Etikai Bizottság Elnök Katona Mária  
MAGOSZ Komárom-Esztergom Megyei Etikai Bizottság tagja Csóka Ferenc  
OMME Komárom-Esztergom Megyei Etikai Bizottság tagja Petényi Gergely  
GOSZ Komárom-Esztergom Megyei Etikai Bizottság tagja Horváth Márton  
MAGOSZ Komárom-Esztergom Szántóföldi növénytermesztési és beszállító ipari osztályelnök Körmendi Miklós  
MAGOSZ Komárom-Esztergom Kertészeti és beszállítóipari osztályelnök Turay István  
MAGOSZ Komárom-Esztergom Állattenyésztési és beszállítóipari osztályelnök Szente Mihály  
MAGOSZ Komárom-Esztergom Élelmiszer-feldolgozási osztályelnök Mihályi László  
ÉFOSZ Komárom-Esztergom Élelmiszer-kereskedelmi osztályelnök Ligeti András Ligeti Pék Kft.
Hangya Szövetezetek Egyesülete Komárom-Esztergom Kistermelői és helyi kezdeményezések osztályelnök Kovács Károly Komárom Környéki Gabonatermelők Szövetkezete
OEE Komárom-Esztergom Erdő- vad-, és halgazdálkodási osztályelnök Szalay László Budapesti Erdőgazdasági Zrt.
OMME Komárom-Esztergom Együttműködés, fiatal gazda és innovációs osztály osztályelnök Nehiba Bernadett  
Magyar Biokultúra Szövetség Komárom-Esztergom Környezeti, vízgazdálkodási és fenntartahtósági osztályelnök dr. Roszik Péter  
MAGOSZ Komárom-Esztergom Országos küldött 1 Antal Mihály  
MAGOSZ Komárom-Esztergom Országos küldött 2 Csóka Ferenc  
MAGOSZ Komárom-Esztergom Országos küldött 3 Körmendi Miklós  
MAGOSZ Komárom-Esztergom Országos küldött 4 Mihályi László  
MAGOSZ Komárom-Esztergom Országos küldött 5 Sárfy Péter  
MAGOSZ Komárom-Esztergom Országos küldött 6 Szentirmay Károly  
MAGOSZ Komárom-Esztergom Országos küldött 7 Szivek Péter  
MAGOSZ Komárom-Esztergom Országos küldött 8 Katona Mária  
MAGOSZ Komárom-Esztergom Országos küldött 9 Fülöp János Pál  
MAGOSZ Komárom-Esztergom Országos küldött 10 Tranker László  
ÉFOSZ Komárom-Esztergom Országos küldött 11 Szabó László  
OEE Komárom-Esztergom Országos küldött 12 Macsek Lajos Vértesi Erdő Zrt.
AGRYA Komárom-Esztergom Országos küldött 13 Takács András  
Hangya Szövetezetek Egyesülete Komárom-Esztergom Országos küldött 14 Kovács Károly Komárom Környéki Gabonatermelők Szövetkezete
BTT Komárom-Esztergom Országos küldött 15 Budai Zoltán Bábolna Tetra Kft.
OMME Nógrád Megyei elnök Szandai József  
OMME Nógrád Vidékfejlesztésért felelős megyei alelnök Fekete József  
ÉFOSZ Nógrád Élelmiszeriparért felelős megyei alelnök Hajdúné Bodor Zsuzsa Pékség Kft.
MAGOSZ Nógrád Mezőgazdaságért felelős megyei alelnök Táborszki András Novina Bt.
MAGOSZ Nógrád Általános agrárgazdasági ügyekért felelős megyei alelnök Varga Mihály  
  Nógrád Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök nem lett választva ilyen alelnök  
  Nógrád Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök nem lett választva ilyen alelnök  
  Nógrád Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök nem lett választva ilyen alelnök  
MAGOSZ Nógrád Megyei Etikai Bizottság Elnök Vizi Zoltán  
MEGOSZ Nógrád Megyei Etikai Bizottság tagja Dombóvári Dénes  
Tej Terméktanács Nógrád Megyei Etikai Bizottság tagja Torák Kornél  
AGRYA Nógrád Megyei Etikai Bizottság tagja Pintér Bálint  
MAGOSZ Nógrád Szántóföldi növénytermesztési és beszállító ipari osztályelnök Kodák István  
FruitVeB Nógrád Kertészeti és beszállítóipari osztályelnök Schmidt Szilárd Berkenye Faluszövetkezet
MÁSZ Nógrád Állattenyésztési és beszállítóipari osztályelnök Lóska János  
MAGOSZ Nógrád Élelmiszer-feldolgozási osztályelnök Maszlik Zoltán  
MAGOSZ Nógrád Élelmiszer-kereskedelmi osztályelnök Halmosi György  
MAGOSZ Nógrád Kistermelői és helyi kezdeményezések osztályelnök Dezsény Zoltán  
OEE Nógrád Erdő- vad-, és halgazdálkodási osztályelnök Kiss László Ipoly Erdő Zrt.
AGRYA Nógrád Együttműködés, fiatal gazda és innovációs osztály osztályelnök Zeke Tamás  
MAGOSZ Nógrád Környezeti, vízgazdálkodási és fenntartahtósági osztályelnök Hajas Péter Pál  
MAGOSZ Nógrád Országos küldött 1 Varga Mihály  
MAGOSZ Nógrád Országos küldött 2 Táborszki András Novina Bt.
MAGOSZ Nógrád Országos küldött 3 Vizi Zoltán  
MAGOSZ Nógrád Országos küldött 4 Német László  
MAGOSZ Nógrád Országos küldött 5 Lichy Miklós  
MAGOSZ Nógrád Országos küldött 6 Nagy János  
MAGOSZ Nógrád Országos küldött 7 Maszlik Zoltán  
MAGOSZ Nógrád Országos küldött 8 Máth Mihályné  
MAGOSZ Nógrád Országos küldött 9 Szentandrási László  
MAGOSZ Nógrád Országos küldött 10 Kodák István  
OEE Nógrád Országos küldött 11 Kiss László Ipoly Erdő Zrt.
OMME Nógrád Országos küldött 12 Fekete József  
MÁSZ Nógrád Országos küldött 13 Lóska János  
FruitVeB Nógrád Országos küldött 14 Schmidt Szilárd Berkenye Faluszövetkezet
MEGOSZ Nógrád Országos küldött 15 Dombóvári Dénes  
MAGOSZ Somogy Megyei elnök Dr. Gombos Sándor Árpád  
MEGOSZ Somogy Vidékfejlesztésért felelős megyei alelnök Mocz András  
ÉFOSZ – VHT Somogy Élelmiszeriparért felelős megyei alelnök Hollósy Tibor KOMETA 99 Zrt.
MAGOSZ Somogy Mezőgazdaságért felelős megyei alelnök Udvaros Zoltán  
MAGOSZ Somogy Általános agrárgazdasági ügyekért felelős megyei alelnök Szabó Tamás  
  Somogy Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök nem lett választva ilyen alelnök  
  Somogy Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök nem lett választva ilyen alelnök  
  Somogy Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök nem lett választva ilyen alelnök  
ÉFOSZ Somogy Megyei Etikai Bizottság Elnök Kozári Tibor  
MÁSZ Somogy Megyei Etikai Bizottság tagja Baranyai Sándor  
Hangya Szövetezetek Egyesülete Somogy Megyei Etikai Bizottság tagja Nagy Sándor Balatonboglári Pinceszövetkezet
OMME Somogy Megyei Etikai Bizottság tagja Nagy Csaba Zoltán  
MAGOSZ Somogy Szántóföldi növénytermesztési és beszállító ipari osztályelnök Vass Zoltán MEZŐVAS Kft.
FruitVeB Somogy Kertészeti és beszállítóipari osztályelnök Máté Józsefné BALATON-KER-TÉSZ Szövetkezet
MAGOSZ Somogy Állattenyésztési és beszállítóipari osztályelnök Berek Gábor  
MAGOSZ – Tej Terméktanács Somogy Élelmiszer-feldolgozási osztályelnök FINO-FOOD Kft Szommerné Egyed Linda
MAGOSZ Somogy Élelmiszer-kereskedelmi osztályelnök Veszprémi Krisztina  
MAGOSZ Somogy Kistermelői és helyi kezdeményezések osztályelnök Madarász Zoltán  
OEE Somogy Erdő- vad-, és halgazdálkodási osztályelnök Springár Péter Ferenc SEFAG Zrt.
MEGOSZ Somogy Együttműködés, fiatal gazda és innovációs osztály osztályelnök László Diána MOCZ és TÁRSA MAGÁNERDÉSZET Kft.
MOSZ -TESZÖV Somogy Környezeti, vízgazdálkodási és fenntartahtósági osztályelnök Radicsné Hegedűs Tímea Határőr Zrt.
MAGOSZ Somogy Országos küldött 1 Szabó Tamás  
MAGOSZ Somogy Országos küldött 2 Obbás Gyula  
OEE Somogy Országos küldött 3 Barkóczi István SEFAG Zrt.
FruitVeB – Hangya Szövetezetek Egyesülete Somogy Országos küldött 4 Gara Miklós BOGLÁR-KERT KFT
MAGOSZ Somogy Országos küldött 5 Kersák György  
GOSZ-MOSZ Somogy Országos küldött 6 Kovács István SIÓFOKI SIÓMENTE Zrt.
MOSZ Somogy Országos küldött 7 Mondok József Karádi Mezőgazdasági Zrt.
MAGOSZ Somogy Országos küldött 8 Tóth Gyula  
ÉFOSZ Somogy Országos küldött 9 Septe József Európa-Pék Kft.
MAGOSZ Somogy Országos küldött 10 Sashalmi Miklós  
MAGOSZ Somogy Országos küldött 11 Tüske Gábor  
MAGOSZ Somogy Országos küldött 12 Udvaros Zoltán  
MAGOSZ Somogy Országos küldött 13 Bolla Sándor Agro-Balaton Kft.
MAGOSZ Somogy Országos küldött 14 Berek Gábor  
KPE Somogy Országos küldött 15 dr. Pósa Roland  
MAGOSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei elnök Rácz Imre István  
MAGOSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Vidékfejlesztésért felelős megyei alelnök Bori Vilmos  
MAGOSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Élelmiszeriparért felelős megyei alelnök Bakti János  
FruitVeb Szabolcs-Szatmár-Bereg Mezőgazdaságért felelős megyei alelnök Bölcskei György  
MAGOSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Általános agrárgazdasági ügyekért felelős megyei alelnök Szőke Attila  
MAGOSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök ifj. Rácz Imre  
MAGOSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök Görömbei Vilmos  
MAGOSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök Dani Attila  
KPE Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Etikai Bizottság Elnök Guti Rudolf  
MADOSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Etikai Bizottság tagja Tóth Sándor  
MAGOSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Etikai Bizottság tagja Varga Zoltán  
AGRYA Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Etikai Bizottság tagja Volenszki Gergely  
GOSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Szántóföldi növénytermesztési és beszállító ipari osztályelnök Pásztor András Vetőmag és Szárító Kft
FruitVeB Szabolcs-Szatmár-Bereg Kertészeti és beszállítóipari osztályelnök Dr. Takács Ferenc  
KPE Szabolcs-Szatmár-Bereg Állattenyésztési és beszállítóipari osztályelnök Bodnár Mihály  
FruitVeB Szabolcs-Szatmár-Bereg Élelmiszer-feldolgozási osztályelnök Dr. Szórádi Sándor Szatmári Konzervgyár Kft
ÉFOSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Élelmiszer-kereskedelmi osztályelnök Krámer Zoltán Nyírség Hasso Kft
MAGOSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Kistermelői és helyi kezdeményezések osztályelnök Görömbei Vilmos  
OEE Szabolcs-Szatmár-Bereg Erdő- vad-, és halgazdálkodási osztályelnök Szalacsi Árpád Nyírerdő Nyírségi Erdészet ZRT
Hangya Szövetezetek Egyesülete Szabolcs-Szatmár-Bereg Együttműködés, fiatal gazda és innovációs osztály osztályelnök Hornyák György Agrárunió Szövetkezet
MAGOSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Környezeti, vízgazdálkodási és fenntartahtósági osztályelnök Páll Péter  
MAGOSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Országos küldött 1 Bakti János  
MAGOSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Országos küldött 2 Dobos Ferenc  
MAGOSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Országos küldött 3 Görömbei Vilmos  
KPE Szabolcs-Szatmár-Bereg Országos küldött 4 Guti Rudolf  
OMME Szabolcs-Szatmár-Bereg Országos küldött 5 Kovács Csaba  
MAGOSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Országos küldött 6 Bori Vilmos  
MAGOSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Országos küldött 7 ifj. Rácz Imre  
MAGOSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Országos küldött 8 Szőke Attila  
MAGOSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Országos küldött 9 Tamás Péter  
MAGOSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Országos küldött 10 Varga Sándor  
MADOSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Országos küldött 11 Bényei Illés Mihály  
FruitVeB Szabolcs-Szatmár-Bereg Országos küldött 12 Bölcskei György  
MÁSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Országos küldött 13 Mazák István  
GOSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Országos küldött 14 Pásztor András Vetőmag és Szárító Kft
GOSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Országos küldött 15 Dr. Petis Mihály BÁTORTRADE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft
MAGOSZ Tolna Megyei elnök Vendégh Edit  
MAGOSZ Tolna Vidékfejlesztésért felelős megyei alelnök Lajkó Ferenc Somos Kft.
Tej Terméktanács Tolna Élelmiszeriparért felelős megyei alelnök Koller Attila Tolnafej Zrt.
Hangya Szövetezetek Egyesülete Tolna Mezőgazdaságért felelős megyei alelnök Naszvadi Endre Nakubár Mezőgazdasági Szövetkezet
MAGOSZ Tolna Általános agrárgazdasági ügyekért felelős megyei alelnök Csike György  
GOSZ Tolna Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök Gyurkovics János  
MAGOSZ Tolna Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök Kalocsa Jenő  
MAGOSZ Tolna Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök Kővári Lászó  
MAGOSZ Tolna Megyei Etikai Bizottság Elnök Botos Csilla  
AGRYA Tolna Megyei Etikai Bizottság tagja Kocsis János  
MAGOSZ Tolna Megyei Etikai Bizottság tagja Sági Tibor Madagro Kft.
OMME Tolna Megyei Etikai Bizottság tagja Kersák Róbert  
MAGOSZ Tolna Szántóföldi növénytermesztési és beszállító ipari osztályelnök Szalai István  
MAGOSZ Tolna Kertészeti és beszállítóipari osztályelnök Rivnyák Sándor  
MÁSZ Tolna Állattenyésztési és beszállítóipari osztályelnök Eicher József  
ÉFOSZ Tolna Élelmiszer-feldolgozási osztályelnök Kászpari Károly Frissten Kft.
Tej Terméktanács Tolna Élelmiszer-kereskedelmi osztályelnök Koller Attila Tolnatej Zrt.
MAGOSZ Tolna Kistermelői és helyi kezdeményezések osztályelnök Dr. Tóth György Völgység Kincse Szövetkezet
OEE Tolna Erdő- vad-, és halgazdálkodási osztályelnök Göbölös Péter Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt.
Hangya Szövetezetek Egyesülete Tolna Együttműködés, fiatal gazda és innovációs osztály osztályelnök Naszvadi Endre Nakubár Mezőgazdasági Szövetkezet
  Tolna Környezeti, vízgazdálkodási és fenntartahtósági osztályelnök nem alakul ilyen osztály  
MAGOSZ Tolna Országos küldött 1 Csike György  
MAGOSZ Tolna Országos küldött 2 Kalocsa Jenő  
MAGOSZ Tolna Országos küldött 3 Jákli Mihály  
MAGOSZ Tolna Országos küldött 4 Kővári Lászó  
MAGOSZ Tolna Országos küldött 5 Ambrus György  
MAGOSZ Tolna Országos küldött 6 Kelemen Ákos  
MAGOSZ Tolna Országos küldött 7 Dr. Tóth György Völgység Kincse Szövetkezet
MAGOSZ Tolna Országos küldött 8 Fülöp János  
MAGOSZ Tolna Országos küldött 9 Németh Zoltán  
MAGOSZ Tolna Országos küldött 10 Csike Szabolcs  
MAGOSZ Tolna Országos küldött 11 Nestorovic Anica Bikácsi Agrár Kft.
Magyar Biokultúra Szövetség Tolna Országos küldött 12 Czeller Gábor  
GOSZ Tolna Országos küldött 13 Szabó István  
OEE Tolna Országos küldött 14 Göbölös Péter Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt.
Hangya Szövetezetek Egyesülete Tolna Országos küldött 15 Patay Vilmos  
GOSZ Vas Megyei elnök Dr. Pusztavámi Márton  
OEE Vas Vidékfejlesztésért felelős megyei alelnök Bugán József Szombathelyi Erdészeti Zrt.
VHT Vas Élelmiszeriparért felelős megyei alelnök Babati Zoltán János Babati és Társa Kft.
VHT Vas Mezőgazdaságért felelős megyei alelnök Hámori Róbert  
MAGOSZ Vas Általános agrárgazdasági ügyekért felelős megyei alelnök Horváth Attila  
  Vas Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök nem lett választva ilyen alelnök  
  Vas Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök nem lett választva ilyen alelnök  
  Vas Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök nem lett választva ilyen alelnök  
MAGOSZ Vas Megyei Etikai Bizottság Elnök Gagyi István Dénes  
OMME Vas Megyei Etikai Bizottság tagja Horváth Antal  
Tej Terméktanács Vas Megyei Etikai Bizottság tagja Dr. Pörneczi Károly CELLI-„Sághegyalja” Zrt.
KPE Vas Megyei Etikai Bizottság tagja Csonka András  
MAGOSZ Vas Szántóföldi növénytermesztési és beszállító ipari osztályelnök Krajczár Csaba  
Magyar Díszkertészek Szövetsége Vas Kertészeti és beszállítóipari osztályelnök Izer Gábor Nándor Prenor Kertészeti és Parképítő Kft.
MÁSZ Vas Állattenyésztési és beszállítóipari osztályelnök Mátyás István Agrár Offa Kft.
ÉFOSZ Vas Élelmiszer-feldolgozási osztályelnök Horváth Tamás Sága Foods Élelmiszeripari Zrt.
MAGOSZ Vas Élelmiszer-kereskedelmi osztályelnök Mándli Tibor  
GOSZ Vas Kistermelői és helyi kezdeményezések osztályelnök Pintér Imre  
MAGOSZ Vas Erdő- vad-, és halgazdálkodási osztályelnök Mesics Ferenc  
MAGOSZ Vas Együttműködés, fiatal gazda és innovációs osztály osztályelnök Tamási Péter  
MEGOSZ Vas Környezeti, vízgazdálkodási és fenntartahtósági osztályelnök dr. Szép Tibor  
MAGOSZ Vas Országos küldött 1 Horváth Attila  
MAGOSZ Vas Országos küldött 2 Kovács Ervin Antalné  
MAGOSZ Vas Országos küldött 3 Györke Győzőné  
MAGOSZ Vas Országos küldött 4 Horváth Tamás  
MAGOSZ Vas Országos küldött 5 Illés Lajos  
MAGOSZ Vas Országos küldött 6 Janzsó László  
MAGOSZ Vas Országos küldött 7 Gagyi István Dénes  
MAGOSZ Vas Országos küldött 8 Vaczurka István  
MAGOSZ Vas Országos küldött 9 Németh Balázs  
MAGOSZ Vas Országos küldött 10 Szalay István  
VHT Vas Országos küldött 11 Babati Zoltán János Babati és Társa Kft.
MEGOSZ Vas Országos küldött 12 dr. Szép Tibor  
ÉFOSZ Vas Országos küldött 13 Horváth Tamás Sága Foods Élelmiszeripari Zrt.
GOSZ Vas Országos küldött 14 Kollár Balázs  
KPE Vas Országos küldött 15 Csonka András  
MAGOSZ Veszprém Megyei elnök Sövényházi Balázs  
OEE Veszprém Vidékfejlesztésért felelős megyei alelnök Varga László Bakonyerdő Zrt.
BTT Veszprém Élelmiszeriparért felelős megyei alelnök Szabó István Gallus Baromfitenyésztő és Keltető Kft.
GOSZ Veszprém Mezőgazdaságért felelős megyei alelnök Pethő Jenő  
MAGOSZ Veszprém Általános agrárgazdasági ügyekért felelős megyei alelnök Dr. Radovits Tibor  
MAGOSZ Veszprém Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök Szabó Miklós  
MAGOSZ Veszprém Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök Burján Ernő  
  Veszprém Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök nem lett választva ilyen alelnök  
MAGOSZ Veszprém Megyei Etikai Bizottság Elnök Dr. Kovács Zoltán  
MEGOSZ Veszprém Megyei Etikai Bizottság tagja Kulcsár Zsolt  
MÁSZ Veszprém Megyei Etikai Bizottság tagja Révész Márton Dörögdi Mező Kft. Dörögdi Mező Kft.
OMME Veszprém Megyei Etikai Bizottság tagja Németh László  
MAGOSZ Veszprém Szántóföldi növénytermesztési és beszállító ipari osztályelnök Major Károly  
AGRYA Veszprém Kertészeti és beszállítóipari osztályelnök Lengyel Kálmán  
MÁSZ Veszprém Állattenyésztési és beszállítóipari osztályelnök Csomai Géza Imár Bt.
VHT Veszprém Élelmiszer-feldolgozási osztályelnök Kovács László Pápai Hús 1913 KFt.
MAGOSZ Veszprém Élelmiszer-kereskedelmi osztályelnök Bésán János PEIBA Kft.
MAGOSZ Veszprém Kistermelői és helyi kezdeményezések osztályelnök Kemes Szabolcs  
MEGOSZ Veszprém Erdő- vad-, és halgazdálkodási osztályelnök Bodor Dezső Károly IHARTÜ-2000 Kft.
MAGOSZ Veszprém Együttműködés, fiatal gazda és innovációs osztály osztályelnök Varga Dávid  
Magyar Biokultúra Szövetség Veszprém Környezeti, vízgazdálkodási és fenntartahtósági osztályelnök Ware Borbála  
MAGOSZ Veszprém Országos küldött 1 Dr. Radovits Tibor  
MAGOSZ Veszprém Országos küldött 2 Boros Tamás  
MAGOSZ Veszprém Országos küldött 3 Pethő Jenő  
MAGOSZ Veszprém Országos küldött 4 Burján Ernő  
MAGOSZ Veszprém Országos küldött 5 Szabó Miklós  
MAGOSZ Veszprém Országos küldött 6 Kiss József  
MAGOSZ Veszprém Országos küldött 7 Klausz Tibor  
KPE Veszprém Országos küldött 8 Sör László  
MÁSZ Veszprém Országos küldött 9 Lázár János  
MAGOSZ-GOSZ Veszprém Országos küldött 10 Győrffy Balázs  
MEGOSZ Veszprém Országos küldött 11 Bodor Dezső Károly IHARTÜ-2000 Kft.
KPE Veszprém Országos küldött 12 Papp Tamás  
Magyar Biokultúra Szövetség Veszprém Országos küldött 13 Ware Borbála  
VHT Veszprém Országos küldött 14 Kelemen Ferenc  
AGRYA Veszprém Országos küldött 15 Lengyel Kálmán  
MAGOSZ Zala Megyei elnök Süle Katalin Elza  
MAGOSZ Zala Vidékfejlesztésért felelős megyei alelnök Nagy Kálmán  
ÉFOSZ Zala Élelmiszeriparért felelős megyei alelnök Kajdon Attila Pannontej Zrt.
MAGOSZ-KPE Zala Mezőgazdaságért felelős megyei alelnök Boros Attila Murapart Mg. Kft.
MAGOSZ Zala Általános agrárgazdasági ügyekért felelős megyei alelnök Bóbics József László Bóbics és Társa Kft.
MAGOSZ Zala Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök Horváthné Sabjanics Marina  
  Zala Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök nem lett választva ilyen alelnök  
  Zala Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei alelnök nem lett választva ilyen alelnök  
MAGOSZ Zala Megyei Etikai Bizottság Elnök Dr. Csanádi Bálint  
MEGOSZ Zala Megyei Etikai Bizottság tagja Csillag Vince  
MAGOSZ Zala Megyei Etikai Bizottság tagja Czinki Zoltán  
VHT Zala Megyei Etikai Bizottság tagja Doszpoth Sándor Göcsej Pig Kft.
GOSZ Zala Szántóföldi növénytermesztési és beszállító ipari osztályelnök Vancsura Miklós  
FrutVeB Zala Kertészeti és beszállítóipari osztályelnök Méhes Gábor Zoltán  
MÁSZ Zala Állattenyésztési és beszállítóipari osztályelnök Benedek Zsuzsanna  
ÉFOSZ Zala Élelmiszer-feldolgozási osztályelnök Buzsáky Ferenc Győző Korona Pékség Kft.
BTT Zala Élelmiszer-kereskedelmi osztályelnök Király László Zala Cereália
MAGOSZ Zala Kistermelői és helyi kezdeményezések osztályelnök Szabadics Zoltán  
OEE Zala Erdő- vad-, és halgazdálkodási osztályelnök Rosta Gyula Zalaerdő Erdészeti Zrt.
AGRYA Zala Együttműködés, fiatal gazda és innovációs osztály osztályelnök Barcza Balázs  
MAGOSZ Zala Környezeti, vízgazdálkodási és fenntartahtósági osztályelnök Sabján Krisztián László  
MAGOSZ Zala Országos küldött 1 Jakab István  
MAGOSZ-KPE Zala Országos küldött 2 Boros Attila Murapart Mg. Kft.
MAGOSZ Zala Országos küldött 3 Bóbics József László Bóbics és Társa Kft.
MAGOSZ Zala Országos küldött 4 Nagy Attila  
MAGOSZ Zala Országos küldött 5 Takács Ferenc  
MAGOSZ Zala Országos küldött 6 Gyergyák Szabolcs  
MAGOSZ Zala Országos küldött 7 Sabján Krisztián László  
MAGOSZ Zala Országos küldött 8 Süle Béla Endre Bükkös BF Kft.
MAGOSZ Zala Országos küldött 9 Horváthné Sabjanics Marina  
MAGOSZ Zala Országos küldött 10 Lendvayné Molnár Szabina  
OMME Zala Országos küldött 11 Hampuk Gábor  
FrutVeB Zala Országos küldött 12 Méhes Gábor Zoltán  
AGRYA Zala Országos küldött 13 Kuti Csaba  
KPE Zala Országos küldött 14 Ifj. Dobri Lajos  
MEGOSZ Zala Országos küldött 15 Csillag Vince  
Forrás: Nemzeti Agrárgazdasági Kamara