0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Járulékcsökkentés bővíti a cafeteria lehetőségeket

Véglegessé váltak a 2018-as cafeteria szabályai: valamennyit bővültek a választási lehetőségek. A januári 2,5 százalékos járulékcsökkentés jótékony hatásai a béren kívüli juttatások közé is begyűrűzik.

Több népszerű cafeteriaelem adótartalma közel három százalékkal, 43,66 százalékról 40,71 százalékra csökken – írta a Blikk.

Így az Erzsébet-utalvány, a munkahelyi étkeztetés, a helyi bérlet, az iskolakezdési támogatás, az önkéntes nyugdíjpénztári támogatás és az egészségpénztári hozzájárulás választása esetén több maradhat a munkavállalóknál, mint idén.

Idén egy munkavállaló átlagos cafeteriakerete bruttó 370 ezer forint volt, vagyis 5400 forinttal járnak jobban az adóváltozások miatt – mondta Fata László cafeteriaszakértő.

Szerinte még jobban megéri adómentes juttatásokat választani, ahol egy teljesen új elemet vezettek be. Januártól a munkáltató adómentesen tudja támogatni munkatársaik diákhitel-törlesztését.

A jogszabály szerint a törlesztőrészlet nagyságáig, de legfeljebb a minimálbér 20 százalé­káig, vagyis 27,6 ezer forintig adható ez a támogatás.

A tavaly bevezetett adómentes albérleti támogatások szabályain is módosítottak, hogy még tágabb kör számára is elérhetővé váljon.

Már határozott idejű munkaszerződés esetén is lehetővé válik ez a munkavállalók mobilitását elősegítő támogatási forma.

Emelkedik a keretösszeg, jövőre már akár havi 82,6 ezer forintot is elérheti a hozzájárulás, míg idén havi 51 ezer volt a plafon.

Forrás: hvg.hu