0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Átadták az első Minőségi Magyar Hal védjegyet

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter négy nappal azután, hogy bejelentette, elindítják a Magyar Minőségi Hal tanúsító védjegy bevezetését, máris átadta az első védjegyeket. Az első oklevelet Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Lévai Ferenc, az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója vehette át a tárca első emberétől.

Fazekas Sándor a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. részére a buzsáki telephelyén termelt pontyra, és a balatonlelle-irmapusztai telepén termelt pontyra és fogassüllőre adta át a tanúsítványt. A Minőségi Magyar Hal tanúsító védjegyet az Aranyponty Halászati Zrt. is kiérdemelte a sáregres-rétimajori telephelyén termelt pontyra.

Fazekas Sándor a Minőségi Magyar Hal tanúsító védjegy átadásakor, a Központi Vásárcsarnokban rendezett ünnepségen elmondta, a szaktárca az ágazati szereplőkkel összefogva eddig is több lépést tett a belföldi édesvízihal-fogyasztás növelése érdekében, most pedig a halfeldolgozás fejlesztését, korszerűsítését, új feldolgozó üzemek létesítését kívánják ösztönözni. A Magyar Halászati Operatív Program (MAHOP) mintegy 15 milliárd forintot kitevő forrásából 2,6 milliárd forint fordítható a halfeldolgozás feltételeinek javítására. A minőségi haltermelést szolgálja a most bevezetett Minőségi Magyar Hal tanúsító védjegy is, mivel biztosítja a nyomon követhetőséget, a kiváló minőséget, valamint bizonyítja, hogy magyar termékről van szó. A miniszter hangsúlyozta, hogy egyre nagyobb az igény az év minden szakában elérhető, konyhakész halhús iránt.

Fazekas Sándor azt is hangsúlyozta, hogy a magyar halfogyasztás az utóbbi években mintegy a harmadával, 6 kilogramm körüli mennyiségre nőtt egy főre vetítve, s a tárca célja, hogy ez a növekvő tendencia folytatódjon.

Az FM arra számít, hogy jövőre mintegy 40 tanúsító védjegybirtokos lesz a haltermelők között, akik részéről már most tapasztalható komoly érdeklődés. A védjegy-használatról egy olyan szakmai testület dönt, amelybe egyenlő számú szakértőt delegál a Földművelésügyi Minisztérium, valamint a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL). A védjegyet a terméklánc bármely szereplője megszerezheti felmenő rendszerben, ha megfelel a feltételeknek. A cél, hogy a tóból kikerült halat az asztalig vezető úton végigkísérjék és ellenőrizzék a termék állapotát, a termelési technológiát, illetve a takarmányozás minőségét is.

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu