0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Az uniós cukorkvóták megszűnése segíti a szerb gazdákat

Szerbia még csak tagjelölt, de külkereskedelmének kétharmadát az EU-tagországokkal bonyolítja le, ezért érzékenyen érinti, hogy közel fél évszázad után megszűnt az Európai Unió cukortermelését szabályozó kvótarendszer. Az országban évente átlagosan 3 millió tonna cukorrépát termesztenek, a szántóföldi kultúrák közül ennek a növénynek az ültetéséből lehet a legnagyobb hasznot kihozni.

Az agrárgazdasági szakemberek döntő többsége úgy véli, hogy az uniós kvóták megszüntetése nem okoz gondot a szerbiai cukortermelés szempontjából, sőt segítheti a gazdákat.

Arra is figyelmeztetnek azonban, hogy a jövőben a versenyhelyzet fokozódása várható, ezért törekedni kell a hozamok megnövelésére, és a minőségen is javítani kell. Az idén 54 ezer hektáron termesztettek cukorrépát, ez hat százalékkal kevesebb, mint az előző évben.

A termés betakarítása a végéhez közeledik, de úgy tűnik, az aszály ezúttal megfelezte a cukorrépatermést Szerbiában.

Hektáronként 20-30 tonnát takarítottak be a gazdák, míg a korábbi években átlagosan 55-60 tonnát szedtek ki a földből. Az egyébként kedvezőnek tekintett tonnánkénti 36 eurós ár ezúttal jó, ha fedezi a termelési költségeket. A termés zömét a helyi cukorgyárak vásárolják fel, de nagy mennyiségben exportálnak répát Horvátországba is. A horvát export döbbenetes mértékben nő, hiszen amíg 2013-ban még csupán 225 tonnányit szállítottak a határon túlra, addig tavaly már 99 ezer tonnát exportáltak az EU-tag szomszédos országba.

Ami a répából megtermelt cukor mennyiségét illeti, az Szerbiában évente 400 ezer tonna körül stabilizálódott. A cukorgyárak és a forgalmazók szerint a jövőben sem kell attól tartani, hogy nem lesz majd az árujukra vevő.

Az ország ugyanis vámmentesen szállíthat az EU-n kívül Oroszországba, Fehéroroszországba és Törökországba is.

Az Európai Unió a cukorkvótarendszert a közös agrárpolitika első cukorágazati szabályozásának részeként vezette be 1968-ban. A rendszer kivezetéséről a tagállamok 2006-ban döntöttek, majd Brüsszelben 2013-ban határozták meg az időpontját, 2017. szeptember 30-ra téve a dátumot.

Forrás: Világgazdaság