0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 18.

Kevesen vesznek diót és mákot

A karácsonyi időszak előtt – gondolnánk – jobban fogy a mák és a dió, hiszen az ünnepi menüsor szinte elengedhetetlen kellékei az ezekből készül finom házi sütemények. Heves megyében a helyi lap piaci árusoktól érdeklődött a forgalomról, tapasztalatokról.

Tele volt az ­egri piac délelőtt, a vásárlók jöttek-mentek. A mákért és a dió­ért azonban szemlátomást nem volt nagy tolongás. Vágó János feleségével szokott árusítani, saját készítésű lekvárjaik mellett tisztított diót és darálatlan mákot is árulnak. Szavai szerint ugyanakkor utóbbiak nem igazán fogynak annak ellenére sem, hogy közeleg a karácsony. Pedig ránézésre is kívánatosak, szép, világos színű dióbelük van 2800 és 3000 forintért, valamint félkilós kiszerelésben csomagolt mákjuk, melyet 800 forintért árulnak. Úgy gondolja azonban, sokan már nem a piacokon vásárolják meg ezeket, s a nagy boltok áraival nem tudnak versenyezni. Pedig saját terméseik ezek, s otthon, maguk tisztítják meg, úgyhogy sok vele a munka.

Egy másik standnál már többféle termékkel találkozunk, s a zöldségeken kívül jócskán van dióbél is. Az árak hasonlóak, de mint megtudtuk, a fogyás náluk sem kedvező. Az árusító hölgy – aki nevét ugyan nem árulta el nekünk –, véleményét azért elmondta, miért nem viszik jobban a csonthéjas gyümölcsöt. Szerinte ugyanis a fiatalok körében már nem igazán divat a süteménykészítés, inkább megvásárolják a kész termékeket a boltokban. – Nem drágultak pedig az árak tavaly óta, sőt, inkább még lefelé mennek – teszi hozzá. Saját diójukat árulják ők is, amit szintén megtisztítanak. Kedvetlenül számolt be arról, míg régebben sokkal több vásárlójuk volt, már évek óta egyre kevesebben vásárolnak a piacon, s emiatt az áruházakat okolja.

Egy másik árusítóhelynél beszélt a megyei lap Fehér Józsefnével, aki nem igazán volt elkeseredve az eladott mennyiség miatt. Szavai szerint nagyjából két hete kezdett el jobban fogyni a dió és a mák is, s úgy gondolja, jövő héten többet tud majd eladni. Mint fogalmazott, sokan csak az utolsó pillanatban kezdenek el készülni az ünnepre, így még nincs veszve semmi.

Gyöngyösön is változó a kereslet

A gyöngyösi piacon több helyen is árulják a diót, mákot, változó sikerrel. A hatvani termelő, Tóthné Budai Erzsébet azt mondja, nem nagyon fogy a dió, a héten eddig fél kilót tudott eladni. A mákra viszont nagyobb a kereslet – teszi hozzá. A dióbelet félkilós kiszerelésben árulja 1200-ért, a mákból szintén fél kilót porciózott ki csomagonként hatszáz forintért.

Urbánszki Tamás kilónként ezerötszáz forintot kér a mákért. A dióját egészben és darálva is, kilónként 2400 forintért vihetik. Azt mondja, nála ebben az időszakban mindig jól fogynak ezek a termékek. Kérdésünkre hozzáteszi, a dió felvásárlási ára 1200 forint körül van. Kicsivel távolabb egy idős hölgy Visontáról érkezett, néhány csomag csemege van előtte. Pálnok Jánosné elárulja, ő nem szokott itt árulni, az unokája hozta be ezzel a néhány kiló megmaradt diójával. A többit, csaknem negyven kiló pucolt dióbelet ­elvitte tőle egy ismerőse a fővárosba árulni. Ő kilónként kétezerért már odaadja a kertjében termett csonthéjast.

Forrás: heol.hu