A jó bukógalamb nemcsak le, hanem felfele röptében is háromszor-négyszer bukik, azaz hirtelen összecsapja a szárnyát a háta felett, hátraveti magát, majd egy erős szárnycsapással újra vízszintes állásba kerül, s folytatja egyenes irányú repülését.
Tehát igen körültekintően kell szelektálni, nemesíteni a bukókat – nem kezdő galambászoknak valók. Napjainkban azonban egyre ritkábban látni bukófalkákat, mivel a megnövekedett ragadozómadár-létszám miatt a gazdák egyszerűen nem tudják röptetni őket, így egyre inkább röpdemadárrá válnak a székesfehérvári bukók is. Így ez a ritka tulajdonság félő, hogy veszendőbe megy.
Egyébként feltehetőleg a törökökkel érkeztek az első bukógalambok Magyarországra, s ezek hamarosan közkedveltté váltak, de a XIX. századig kellett várni arra, hogy egy-egy nagyobb városnak, mint például Székesfehérvárnak saját bukógalambfajtája alakuljon ki, illetve váljon elfogadottá.