Back to top

Kell-e félni az új jégkár-elhárító rendszertől?

Tavasztól Magyarország leigázza a jégesőt. Kicsit belenyúlunk az időjárásba, de nyugi, mindenki jól fog vele járni, méghozzá évi több tízmilliárd forint erejéig. Legalábbis így szól az ígéret. Sci-finek hangzik? Nem az, de annyira nem, hogy valójában már 25 éve zajlik a tesztüzem a Dél-Dunántúlon. De mi köze ennek az egésznek Kurt Vonneguthoz?

2018 májusában indul az országos jégkármérséklő rendszer, amivel a magyar mezőgazdaság évi több tízmilliárd forintot fog megspórolni – jelentette be tavaly ősszel a Miniszterelnökség illetékes államtitkára. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy országszerte 984 darab generátort telepítenek majd, amelyek ezüst-jodidot párologtatnak a levegőbe, megelőzve ezzel a jégesőket és azzal a jégkárokat is. A vegyszer meg leesik az esővel, aztán simán felszívódik a talajban. És erre el fogunk költeni 1,8 milliárd forintot, aztán az üzemeltetésére még évi másfél milliárdot.

Meredeken hangzik, ugye?

Mielőtt még átmennénk paranoiás chemtrailhívőbe, érdemes átvenni, mi is ez az egész jégesőtelenítés, hogyan működik, és kell-e félnünk tőle.

Az egész Vonneguttal kezdődött

Mármint nem a híres íróval, hanem a bátyjával, dr. Bernard Vonneguttal, aki atmoszférakutató volt, és 1946-ban a kutatócsoportjával először sikerült a GE laborjában a felhőmagvasítás jelenségét előidéznie és megfigyelnie. Ez nagyjából annyit jelent, hogy egy mesterséges felhőből esőt, illetve hóesést fakasztott különféle anyagok, mint a só vagy az ezüst-jodid bevitelével. (Egyébként Kurt Vonneguttól sem állt távol a tudományos pálya, ő kémikusnak tanult; nem véletlen, hogy a Macskabölcsőben olyan szakszerűen írt a fiktív szuperjég működéséről – aminek az ötletét éppen a bátyja kísérletei adták.)

A korabeli amerikai sajtó nagy szenzációt kanyarított a tudományos eredményből, a cikkek mesterségesen szabályozott időjárásról, esővel eloltott erdőtüzekről és garantált karácsonyi hóesésről fantáziáltak. Az persze hamar kiderült, hogy a gyakorlatban nem olyan egyszerű a dolog kivitelezése, mint egy laborban, és gyorsan felerősödtek azok a hangok is, hogy nem kéne a természet rendjébe belebabrálni, mert annak sose volt még jó vége.

Akárhogy is, a kísérletek folytatódtak, és a hatvanas évek végén az amerikai hadsereg (pontosabban a CIA) már fegyverként vetette be az esőcsinálást a vietnami háborúban. Ez volt a rajzfilmfiguráról elnevezett Popeye-hadművelet, amivel a monszunt igyekeztek manipulálni, hogy az esőzések minél hosszabbak és súlyosabbak legyenek, nehezítve ezzel a vietnami csapatok mozgását. A titkosítás alól feloldott dokumentumok szerint sikerrel. 1977-ben aztán nemzetközi egyezmény tiltotta be a katonai célú időjárás-manipulációt.

A civil esőfakasztás azóta egész iparággá nőtte ki magát: a Bloomberg összefoglalója szerint 52 országban foglalkoznak ilyesmivel; a legnagyobb szereplő Kína, ahol államilag koordinált az esőcsinálás, és százmilliókat költenek arra, hogy a mezőgazdaságot támogassák az így előidézett öntözéssel, illetve a nagyvárosok katasztrofálisan agyonszennyezett levegőjét mossák ki néha egy kiadós esővel. Bár már vagy fél évszázada használják, a tudósok a mai napig vitatkoznak azon, valójában milyen hatásfokkal működik a mesterséges esőfakasztás, de ahhoz már elég statisztika gyűlt össze, hogy kijelentsük: igen, működik.

A jégeső-mentesítés pedig tulajdonképpen a mesterséges esőcsinálás egyik mellékterméke.

Hogyan lesz a jégeső?

Jégeső speciális légköri egybeeséseknél alakul ki a sima esőből, egészen pontosan akkor, ha a levegő ún. nedves hőmérséklete a 2200 és 2800 méter közötti magasságban éri el a nulla fokot. Hogy mi az a nedves hőmérséklet, abba most ne menjünk bele, mert kénytelenek lennénk izobárikus folyamatokkal és adiabatikus körülményekkel dobálózni – akit érdekel, itt olvashat róla. A lényeg, hogy ha egy felhő pont a kellő magasságban van, és ott pont a kellő hőmérséklet uralkodik, akkor a párából kicsapódó vízcseppeknek van is idejük megfagyni, és nem is olvadnak el, mire leesnek a földre: kész a jégeső.

Ebbe a folyamatba úgy tudunk beleavatkozni, hogy a felhőbe beleszórunk valami anyagot, ami felturbózza a jégkristályok képződésének sebességét. Az eredmény: sokkal több, de kisebb jégdarab, amelyek szépen visszaolvadnak vízzé, mire a földfelszínig érnek. Erre jelen tudásunk szerint az ezüst-jodid a legalkalmasabb anyag, mert a kristályszerkezete nagyon hasonlít a jégéhez. Fagyponton úgy működik, mint egy mag, amiből kiindulva beindul a jég képződése, tulajdonképpen magára fagyasztja a környező vízmolekulákat (ezért is hívják az egész technológiát felhőmagvasításnak, vagy cloud seedingnek).

Az ezüst-jodidot általában repülőről szórják a felhőbe, vagy rakétával lövik bele. Magyarországon utóbbit használták a hatvanas évektől kezdve több-kevesebb sikerrel egészen 1990-ig, amikor a rendszert üzemeltető Állami Biztosító megszűnt, és azzal a jégmentesítés is leállt. Aztán egy év múlva Baranya, Tolna és Somogy megyében újra is indult a Dél-magyarországi Jégesőelhárítási Egyesülés szervezésében. Ez a NEFELA, ami máig működik, sőt, az országos rendszer mintájául szolgál. És egész jól végzi a dolgát a baranyai jégkárok alakulását mutató grafikon tanúsága szerint:

Fotó: nefela.hu

A legegyszerűbb válasz tehát arra, hogy miért nem kell félni a központi időjárás-manipulálástól, az, hogy a Dél-Dunántúlon már bő 25 éve megy a tesztüzem, és mégsem tört ki a zombiapokalipszis.

A NEFELA nem repülőkkel vagy rakétákkal működik, hanem párologtató állomásokkal, és így dolgozik majd az országos rendszer is. Ez jóval olcsóbb megoldás, arra a jelenségre alapoz, hogy a zivatarfelhők a kialakulásuk közben felszippantják a felszín közeléből a meleg, nedves levegőt. A terv az, hogy kiépítenek az országban nagyjából ezer generátorállomást, amelyek a meteorológiai szolgálat riasztására a jégeső eleredése előtt 2-3 órával elkezdik az ezüst-jodid oldat párologtatását (az ezüst-jodid egyébként alapállapotban egy sárgás színű por, a természetben is előfordul ásvány formájában), és innentől a fizika már teszi a magáét, és a jég víz formájában esik le. Legalábbis a nagyja, mert ha elég szélsőségesek a körülmények odafenn, és extra nagyra nőnek a jégdarabok, azzal már nem tud mit kezdeni a rendszer.

A rendszer kiépítésére 1,8, az üzemeltetésére évi 1,5 milliárd forintot szán a rendszer leendő gazdája, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A baranyai tapasztalatok szerint a védekezésre fordított minden forint 27 forintnyi kártól óvta meg a helyi mezőgazdaságot. Ha ez az arány országos szinten is megmarad, azzal alsó hangon tízmilliárdos nagyságrendű lesz a nyereség, és akkor még nem beszéltünk a jégverések okozta károk elmaradásáról autóknál, lakóépületeknél vagy a kockázat csökkenése miatt csökkenő biztosítási díjakról.

Jó, jó, de mi lesz azzal a sok ezüsttel?

Hát az bizony az esővízzel bekerül a talajba, onnan meg az élővilágba. A szerencsénk az, hogy az a sok ezüst valójában azért nem olyan sok. Egy tervezett párologtató állomásról óránként egy liter ezüst-jodid oldat kerül majd a levegőbe, ami nem sokkal több, mint egy nagyobb teljesítményű otthoni párásító készülék kapacitása. Viszont odafenn a légkörben nagyon kis mennyiségű hatóanyag is hatalmas változásokat képes elérni – erről sokat tudna mesélni például az Antarktisz feletti ózonréteg, ahol nagyjából 25 kilónyi tiszta klór bont el 500 ezer tonna (!) ózont minden nyáron, újra és újra megnyitva a hírhedt ózonlyukat.

A jégeső-elhárításnál ez a jelenség éppen szerencsés: olyan kevés ezüst is hatékonyan meg tudja oldani a jégképződést, ami a földre hullva és a talajba kerülve a környezetnek meg sem kottyan. A mérések mindenhol azt mutatják, hogy az időjárás-manipulálás nyomán évtizedes távlatban sem változik meg számottevően a talajban vagy a talajvízben az ezüst természetes formában is meglevő, minimális koncentrációja.

Egyetlen nyugtalanító körülményként marad a „nem kéne a természet rendjébe beleavatkozni” témaköre, ami egyébként nem is annyira a jégesők semlegesítése, hanem a nagyobb üzlet, az esőfakasztás kapcsán kerül elő rendszeresen. Elvégre a vízhiány a közeljövő, sőt a jelen egyik legsúlyosabb globális problémája, és elég logikusnak tűnik, hogy ha egy ország kicsalja az esőt a felette levő felhőkből, az az esővíz hiányozni fog később a szomszéd országban, ahová egyébként fújta volna a szél a felhőket. Bár a szakértők szerint ez nem egészen így működik, a felhők nem „ürülnek ki” az esőtől, sőt, a mesterségesen generált csapadék valójában még serkenti is a felhő újragenerálódását.

Ettől függetlenül nagyon könnyű meghúzni a párhuzamot a gátakkal és vízierőművekkel, amelyek aztán ökológiai katasztrófát és szárazságot-éhínséget okoznak a folyók alsóbb szakaszain a szomszéd országokban. Ilyesmi miatt sodródott már a háborúba például Pakisztán és India (megnyugtató módon két atomhatalom), de hasonló konfliktusokkal fenyegetnek a Níluson, vagy Délkelet-Ázsia nagyobb folyóin tervezett gátak is. Csak reménykedhetünk abban, hogy az időjárás-módosítással kapcsolatos hasonló eseteknek elejét veszi az 1977-es genfi egyezmény.

Mindenesetre, ha minden jól megy, a jégveréstől addig is egy kicsit kevésbé kell majd tartanunk.

Forrás: 
Index.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Megmenekülhetnek egyes tejautomaták

Megjelent az automata felügyeleti egységgel (AFE) fel nem szerelhető berendezések szabályozására vonatkozó módosító javaslat, amely kedvezően befolyásolhatja az érintett automaták üzemeltetőit. A NAK felhívja tagjai figyelmét, hogy a berendezések üzemeltetésének folytatásához a Magyar Posta felé 2018. június 30-ig minden érintett üzemeltetőnek újra kell jeleznie szerződéskötési szándékát.

Durvul a parlagfű-kommandó

A pollenkoncentráció, valamint a fertőzött területek nagyságának csökkentéséhez az Agrárminisztérium a korábbiaknál hatékonyabb és szigorúbb ellenőrzéseket javasol. Június végéig kell kiirtani a parlagfüvet. Kérik a gazdákat, hogy 2018-ban is kiemelt figyelmet fordítsanak a napraforgó-, kukorica- és a szójakultúrák gyommentesen tartására.

400 éves a kecskeméti barackpálinka

„A kiváló alapanyag a jó barackpálinka lelke”- hallhattuk Győrffy Balázst, a NAK elnökét a III. Kecskeméti Barackpálinka és Borfesztiválhoz kapcsolódó szakmai konferencián. A bor egyre népszerűbb a hölgyek körében, de a pálinka is kezd elfogadottá válni, utalt a szakember arra, hogy az Agrárgazdasági Kamara mellett a Kunsági Női Borrend is kivette részét a szervezésből.

Veszélyes idők járnak nyáron növényeinkre – érdemes előrelátónak lenni

A nyár utolsó két hónapjában fokozottan ki vannak téve az időjárás okozta veszélyeknek a növényi kultúrák. Ennek kapcsán fontos tudni: az idei esztendőben 4 milliárd forint keretösszegből igényelhetnek támogatást a gazdák a növénybiztosítási díjak összegének csökkentésére.

Egyeztetne a szakma a népegészségügyi termékadó módosításáról

Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) információi szerint folyamatban van a népegészségügyi termékadóra vonatkozó szabályozás módosítása. A két szervezet hiányolja, hogy nem egyeztettek velük ennek kapcsán, és levélben kérte a pénzügyminisztertől a tervezett lépések felfüggesztését, a szakmai egyeztetések lefolytatását.

Már csak pár nap maradt az egységes kérelmek módosítására

A termelőknek június 19-ig van lehetőségük  az egységes kérelmek előzetes ellenőrzése során feltárt hibák szankciómentes javítására - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Szükséges a gabonák fordított áfája a kamara szerint

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tapasztalatai szerint a gabonákra és egyes olajnövényekre alkalmazott, 2018. december 31-én lejáró fordított áfafizetési rendszer hatására jelentősen visszaszorult a korábban drasztikus méreteket öltő áfacsalás, a fiktív export, és számottevő mértékben tisztult a piac. Ezért a NAK a fordított áfa alkalmazásának meghosszabbítását szorgalmazza.

A jégkár mérsékelhető, de teljes mértékben nem akadályozható meg

Az elmúlt napokban az ország több térségéből is érkeztek jégkárról jelentések. Veszprém megyében tegnap például több helyen is nagyobb méretű jég esett. Mi az oka ennek- kérdeztük a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarától.

ASP: Az ellenszer: tisztaság és műveltség

Létezik uniós (társfinanszírozott tagállami) támogatás a helyzet kezelésére - hangzott el egy, a közelmúltban az afrikai sertéspestis stratégiai menedzsmentjével foglalkozó konferencián, amelyen átfogó képet kaphattak a résztvevők azon közép-európai országok járványügyi és sertéspiaci helyzetéről is, ahol már nemcsak vaddisznókban, hanem házisertésekben is felbukkant a vírus.

Egy hét múlva lesz magyar dinnye

A sok csapadék és napsütés kiváló dinnyeidényt ígér, a fogyasztók jó minőségű friss hazai terméseknek örülhetnek, ráadásul a szokásosnál 1-2 héttel korábban. Ahhoz azonban, hogy a termesztők is jó évet zárjanak, fokozni kell az együttműködésüket, és még jobban kell alkalmazkodni a piaci igényekhez - hangsúlyozták a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) dinnyeszezont beharangozó sajtótájékoztatóján.