0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Halfilét a szeszüzemből

Nem újkeletű gondolat, hogy bizonyos tevékenységek után visszamaradt hulladékot etessenek fel a tenyésztett halakkal. Ez tulajdonképpen a körforgásos mezőgazdaság alapja. Az akvakultúra – a halgazdaság modernebb neve – többféleképpen is kombinálható más tevékenységekkel.

Az egyik egyszerű változat az akvapónia, ami szintén egy zártláncú rendszert hoz létre. Leegyszerűsítve a növények termőföld helyett a halak ürülékéből szerzik a tápanyagot, közvetlenül a vízből. Így a halak vize tiszta lesz, a növények pedig tápanyaghoz jutnak: mindenki nyer.

New York állam nyugati részén, az Erie-tó partján egy egészen különleges iparági párosítással találkozhat az érdeklődő: tavaly szeptembertől éles üzemben működik a TimberFish Technologies és a Five &20 Spirits & Brewing együttműködésével kialakított akvakultúrás rendszer (előbbi a halgazdaság, utóbbi az alkoholos italok gyártója, sör-, szeszfőzéssel és borászkodással is foglalkoznak). Az összefogás eredményeként az alkoholgyártás melléktermékeiből haleledelt készítenek, rögtön a helyszínen.

A Westfieldben létrehozott akvakultúra úgy működik, hogy

az alkohol-készítés során keletkezett melléktermékeket olyan élőlényekkel etetik fel, melyek a tápláléklánc legalján helyezkednek el, és később a halak táplálékául szolgálnak majd.

Az egész a visszamaradt szeszmoslékkal kezdődik: egy cukormentes növényi masszával, ami a likőr és sörgyártásból marad vissza. Általában komposztálják vagy állatokkal etetik fel. Ebben az esetben a szeszmoslékot hatalmas kádakba töltik, amelyek tele vannak „jó mikróbákkal”, melyek lebontják azt. Az itt keletkező terméket ezután nagyobb élőlények fogyasztják el, például kukacok és lárvák. Végezetül pedig ezeket a kukacokat és lárvákat eszik meg a halak.

Közben a mikróbák a vizet is tisztítják, így abban lehet tartani a halakat vagy (a természetvédelmi ügynökségek szigorú ellenőrzése mellett) vissza lehet engedni a szabadvizekbe. „A rendszer profitál a befektetésekből és nem termel semmilyen hulladékot” állítja Jere Northrop, a TimberFish egyik vezetője. „Nincs a légkörbe jutó széndioxid”. Előbb vagy utóbb, a halakból visszamaradó ürülékkel trágyázni is lehet majd a növényeket, de egyelőre még visszaforgatják a mikróbákat tartalmazó kádakba, hogy újra felhasználják.

Kezdetnek pisztrángsügért, sárga sügért és pettyes sügért nevelnek a TimberFish-nél – ezek a könnyebben nevelhető halak. Később azonban tervben van a drágább halak is nevelése is, mint a lazac és a tavi szaibling.

Ez az első halas szezon, de 2018 őszére a Five & 20 tervei szerint már a saját, helyi éttermében, a Birdben fogja árulni a fogását. A két cég reményei szerint hamarosan normál kereskedelmi feltételek mellett árulhatja a halait – ami talán inkább szokatlan, tekintve hogy egy szeszfőzdében lehet majd lazacfilét is vásárolni.

 

Forrás: modernfarmer.com