0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Januárban jönnek az új vidékfejlesztési pályázatok

Két új pályázati felhívást is meghirdet a Vidékfejlesztési Programban a Miniszterelnökség, összesen 39 milliárd forint keretösszegben – mondta a Világgazdaságnak a tárca agrár- és vidékfejlesztésért felelős államtitkára. Szerinte az EB-nak az egyszerűsítések közé kellene sorolnia az előlegkifizetések ügyét.

Önálló pályázatként, energiahatékonyság-növelési céllal egy új energetikai felhívást hirdet a tárca januárban, amelyre a forrást az eddig felhasználatlan összegek átcsoportosításával teremti elő. A felhívás 35 milliárd forint támogatási kerettel jelenik meg, amelyből 30 milliárd forintra a mezőgazdasági üzemek, 5 milliárd forintra pedig az élelmiszeripari kisvállalkozások pályázhatnak majd – mondta Kis Miklós Zsolt. Ugyancsak január elején várható a borszőlő-ültetvények telepítésének támogatásáról szóló felhívás. A 4 milliárd forintos keret terhére a borpiaci szabályozás szerinti telepítési engedéllyel rendelkezők igényelhetnek támogatást. Mindkét pályázatra várhatóan 2018 februárjának második felétől nyújthatják be a kérelmeket az érdeklődők.

A Vidékfejlesztési program (VP) keretében eddig meghirdetett pályázatokról Kis Miklós Zsolt elmondta, hogy az év utolsó napjaiban is folyamatosak voltak a döntések, így végül már 1127 milliárd forintra, vagyis a források mintegy 87 százalékára vállaltak kötelezettséget. A tárca eddig több mint 168 ezer kérelmet, a jogosult kérelmek 75 százalékát támogatta. A Miniszterelnökség célja, hogy 2018. március 31-ig minden lehetséges támogatási összegről megszülessenek a döntések.

Az eddigi kifizetésekről elmondható, hogy a VP keretében az előlegek elmaradtak a várt nagyságtól, aminek elsődleges oka az államtitkár szerint a szigorú brüsszeli szabályozás. Az előlegigényléshez ugyanis – eltérően a többi operatív programtól – az esetek túlnyomó részében bankgaranciát vagy azzal egyenértékű biztosítékot kell felmutatnia a pályázónak. Ennek költségei viszont megegyeznek a beruházási hitelek kamatköltségeivel, vagy akár meg is haladják azokat, így a pályázók inkább a hitelt választják – és a pénzintézetek is ezt favorizálják.

Az államtitkár szerint az Európai Bizottságnak érdemes lenne megfontolnia, hogy a 2020 utáni időszak egyszerűsítései közé bekerüljön a mezőgazdasági beruházási támogatások előlegkifizetésének ügye, már csak azért is, mert azt az ágazatot éri hátrány, amelyik messze a legjobb hitel-visszafizető. Az említett okok miatt 2017-ben 106 milliárd forintot fizettek ki a VP-ben, amivel 207 milliárdra emelkedett a program keretében eddig a kiutalt összeg.

Az államtitkár szerint a nagyobb beruházások kifizetési igényeinek beérkezésére csak 2018-ban lehet számítani, mivel a legtöbb támogatásról 2017 második felében születtek meg a döntések. Többek között az ökológiai gazdálkodásra való áttérés, valamint az agrár-környezetgazdálkodási program keretében, vagyis a területhez és állatszámhoz kötött támogatások előlegének esetében a kifizetés meghaladta a várakozásokat, és a 2016-os 15 milliárd forint után 2017-ben már 36 milliárd forintot fizetett ki előlegként a Magyar Államkincstár.

Forrás: Világgazdaság