0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Mizuna, vízi torma, bébi pak-choi, ehető virágok, meg a többiek

Mindez csak néhány példa abból a széles és színes választékból, amelyet a Saliverzum Kft. szállít a vendégeket az ételkülönlegességeikkel, és azok egyedi tálalásával vonzó, neves fővárosi és szegedi éttermeknek. A balástyai Sándor család közel másfél évtizede szakosodott bébi méretű zöldségek, salátafélék termesztésére, és a kínálatot időközben fűszernövényekkel és ehető virágokkal bővítették.

Bébizöldségekből retket, céklát, sárgarépát, nyáron cukkinit, tojásgyümölcsöt, édesköményt, újhagymát, pórét, új fokhagymát, csicsókát termesztenek, de ezekből is több fajtát.

Csak retekből is széles és színes a választék: kínálnak fehér sörretket (vajretek), a tényleg csak legföljebb 2 centiméter átmérőjű hónapos retket, ráadásul a piroson kívül sárga és lila színben is, és az úgynevezett francia reggelit, amelynek hosszúkás gumója alul fehér, felül piros.

Mindezt kiegészítik a tarlórépával, de a fehér, fölül lila gumókat inkább a jobban csengő navetként értékesítik (francia elnevezéséből).

Céklából is van a hagyományos vörösön kívül sárga, és belül fehéren erezett vörös gumójú is, a mini tojásgyümölcsből fehér, lila, és lila cirmos, a sárgarépából pedig citromsárga és lila gyökerű is.

Cukkiniből értékesítenek virág nélküli és virágos termést egyaránt, a vevők egy része pedig csak a virágot kéri.

Az 500 grammos salátakeverék összetétele évszakonként változik, de akár húszegynéhány-féle levélből is állhat. A már jól ismert úgynevezett lágy levelű salátákon (tölgylevelű, vörös és zöld lolló) kívül kerülhetnek bele amarántok, különféle mustár, sisó (már néven perilla, vagy kínai bazsalikom), káposztafélék, avagy a cékla levele, mizuna és borsóhajtás, zöld vagy vörös spenót, zöld vagy tarka levelű spenót, zöld vagy vörös pak-choi, de idényben a sarkantyúka, a bársonyvirág, a madársóska levele, zsenge tyúkhúr, csalán is gazdagítja.

A Saliverzum Kft. ehető virágválasztéka nyáron vetekszik a salátafélékével, termesztik egyebek közt a jól ismert búzavirágot, begóniát, szegfűt, sarkantyúkát, fuksziát, oroszlánszájat, mályvarózsát, egyik különlegességük pedig az iskolavirág (Acmella olaracea). Télen apró virágú árvácskát és százszorszépet kínálnak, mindkettőt egyéves kultúraként termesztik. A fűszerkertben évelő és egyéves kultúrákat is nevelnek, a növényekről 25 centiméteres hajtásokat értékesítenek.

Az éppen növényorvosi tanulmányait folytató Sándor Viktória ügyvezető szerint termesztett választékuknak, illetve a termésmennyiségnek a megbízható munkaerő hiánya szab határt, az alkalmazott technológia ugyanis nehezen gépesíthető, a munka dandárját ma is kézzel végzik. Ahhoz, hogy mindig friss árut szállíthassanak, a műszak vége gyakran az éjszakába nyú­lik, nem véletlen, hogy zöm­mel családtagok dogoznak a cégnél.

Sándorné Éva a termesz­tést, Sándor Mihály a csoma­golás ütemezését irányítja és teríti az árut, Viktória elsősorban a beszerzést, értékesí­tést intézi, kapcsolatot tart a partnerekkel, számláz. Jut azon­ban feladat mindenkinek a családban. A még középisko­lás Ádám a címkék nyomta­tásával segít be a vállalkozás munkájába, a nagymama pe­dig a virágokat tálcázza ki­ fogyhatatlan türelemmel. 

Hosszú távra nehéz tervezniük, hi­szen a séftől és a gasztronó­miai divattól függ, hogy a megrendelőik milyen étlapot állítanak össze. Egyes fajokat föl­ kapnak a vásárlóik, de a foko­zott kereslet akár egyik évről a másikra visszaeshet.

( A kertészetről bővebben a Kertészet és Szőlészet 2018. 3. számában olvashatnak.)

Forrás: Kertészet és Szőlészet/magyarmezogazdasag.hu