0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Baglyok a városban

Az erdei fülesbaglyok megjelenése a belvárosban szokványos jelenségnek számít a téli időszakban. A lakott területek kedvezőbb mikroklímája és a baglyokra is veszélyt jelentő ragadozók hiánya komoly vonzerőt jelent ennek az éjjeli ragadozó madárnak. Általában a belterületek parkjaiban találnak nappalozásra alkalmas örökzöldeket.

Túrkevén az elmúlt időszakban tartósan háromszáz felett alakult a város központjában pihenő baglyok egyedszáma. A természeti értékekben gazdag és mozaikos szerkezetű élőhelyeiről ismert Túrkevén már 2017 elején is rekordot döntött a belterületi gyülekezés.

Januárban 445 egyed alkotta a valaha látott legnagyobb „tömeget”, az erdei fülesbaglyokhoz pedig a hónap folyamán kis egyedszámban réti fülesbaglyok is társultak.

A 2017 december elejétől újrakezdődő erdei fülesbagoly-felmérések minden eddigi várakozást felülmúltak. December elsején 503 nappalozó egyedet sikerült megfigyelni, amelyet tovább tetézett a december hetedikén folytatott számolás.

Ekkor már 508 erdei fülesbaglyot és egy réti fülesbaglyot vettek számba a természetvédők.

A szokatlanul magas egyedszámot öltő téli gyülekezés magyarázata a faj fő táplálékát jelentő mezei pockok robbanásszerű állománynövekedése lehet.

Ugyanakkor ezzel párhuzamosan egy, az eddigieknél jelentősebb Kárpát-medencei beáramlás is okozhatja a jelenséget.

Forrás: szoljon.hu