Back to top

Tornádó rombolta le az almériai fóliákat

Tornádóhullám söpört végig a dél-spanyol Alméria egyik emblematikus fóliás központjaként ismert El Ejido településen, és hatalmas károkat hagyott maga után. Az első becslések szerint akár 40 millió eurós kárt is okozhatott a szélvihar.

Január 6-án történt az esemény, az első felmérések szerint több, mint 200 hektár (főleg paprikatermesztő) fóliafelületet érintett a tornádó, és a kár mértéke 40 millió euróra tehető – tudósít a Fruchthandel Magazin. Mivel pont vízkereszt napjára esett a vihar, dolgozók nem tartózkodtak a növényházakban, így személyi sérülés legalább nem történt.

Rodrigo Sánchez, Andalúzia tartomány agrárminisztere, illetve Francisco Góngora, El Ejido polgármestere közösen látogatták végig a károsult gazdaságokat, hogy meggyőződjenek a helyzet súlyosságáról; közben pedig szakértők is megkezdték a károk felmérését.

A vidékfejlesztési projektekben utazó Cajamar bank célzott hitelkeretet nyitott az érintett gazdálkodók számára, akiknek sürgősen szükségük lesz forrásra a terméskiesés miatti veszteségek enyhítésére, valamint a megrongálódott építmények helyreállítására.

A freshplaza.com tudósítója egy helyi szövetkezet munkatársát is idézi, aki úgy fogalmaz, hogy bár nem ismeretlenek a környéken a tornádószerű szelek, a hegyekben olykor-olykor kialakul ilyesmi, de még sosem volt rá példa, hogy az óceánparti fóliatelepeket is érintette volna a vihar.

Az almériai fóliatelepek átlagosan 2 hektárosak és családi tulajdonban állnak. Némelyikükre van biztosítás, a többségre azonban nincs, pedig szinte minden család megélhetése a fóliatelepektől függ – fogalmazott a szakember. Olyan üzem is van, amelyet három éven belül már másodszor sújt természeti katasztrófa, három évvel ezelőtt ugyanis jégeső tarolt le 60 hektárt a környéken.

Forrás: 
magyarmezogazadasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

NAK: milliárdok tájékoztatásra

A falugazdász hálózatot nevezte Győrffy Balázs a NAK legfontosabb szolgáltatásának, hiszen a rendszer tavaly 120 ezer kérelem beadásában segédkezett. Az agrárkamara idén 7,8 milliárdot fordít a hálózat fenntartására, valamint tájékoztatásra.

Fejlettebb vízgazdálkodással biztosított hozamok

A szokatlanul meleg januári időjárás aggodalommal tölti el a gazdákat, mert nagyobb a veszélye a kártevők elszaporodásának. A csapadék mennyisége ugyanakkor nem indokolja a belvíz kialakulását. Az öntözőrendszer fejlesztése viszont szükségszerű: a cél az, hogy a jelenlegi 80 ezer helyett félmillió hektáron öntözzenek, amivel a szélsőséges időjárás okozta károk is csökkenthetők.

A méheknek sem tett jót az enyhe idő

Az utóbbi hetek enyhe időjárása becsapta a természetet, így a méheket is. A plusz fokokban kiröpültek a kaptárakból, elkezdtek dolgozni, tisztulni. A lehűlés az állomány egy részének pusztulásához vezethet, ilyen időben az atkák kártételének esélye is megnő – tudta meg a szoljon.hu Buczkó Endre tószegi méhésztől.

Nem tett jót az enyhe tél a tűzifa kereskedelemnek

Piaci körképünkben erdőgazdaságokat és tüzépeket kérdeztünk meg arról, hogy az időjárási viszonyok miatt hogyan alakult a termelés, a kereslet és az árak. Az erdészetek országszerte küzdenek az enyhe idő miatti kisebb-nagyobb kitermelési lemaradásokkal, de igyekeznek tartani a vállalásokat. A tavalyi kétszeri áremelkedés óta stagnál a tüzifa ára, igaz, az enyhe tél visszavetette a keresletet is.

Somogyban is aggódnak a tavaszias tél miatt

A somogyi gazdák is attól tartanak, hogy a mostani tavaszias meleg után egy nagyobb lehűlés komoly kárt okozhat a termésben.

Kell-e aggódni az enyhe tél miatt?

Szokatlanul meleg a december és a január, aminek következtében sok helyen kikelt már a hóvirág is, nyíló aranyvesszőt is találni, a füves területek pedig újra zöldellni kezdtek. De vajon hogyan hat ez az idő a mezőgazdasági vetésekre, gyümölcsösökre, kertekre? Kell-e aggódniuk a gazdáknak?

Közepes évet zárt az agrárium Bács-Kiskunban

Gáspár Ferenc Bács-Kiskun megyei agrárkamarai elnök szerint a 2017-es évet közepesnek lehet elkönyvelni a megyében - derült ki a baon.hu interjújából. Az állattenyésztést eléggé megviselte az elmúlt év.

Csúcsra jár a pazarlás Oroszországban: 19 millió tonna élelmiszert semmisítettek meg

Az állat- és növényegészségügyet felügyelő orosz hatóság (Roszszelhoznadzor) legújabb jelentése szerint eddig közel 19,4 millió tonna élelmiszert semmisítettek meg az importtilalom ideje alatt.

Felpörög a magyar klímakutatás

Cselekvő zöldpolitikára, ezen belül olyan szemléletformáló fejlesztésekre van szükség, mint a KlimAdat projekt, amely az éghajlatváltozás magyarországi hatásainak feltérképezését szolgálja - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára szerdán Budapesten, a projekt nyitórendezvényén.

Érkezhet a várva várt fagy

Közeleg a tél - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden Facebook-oldalán közzétett videójában. Növényvédelmi szempontból nagy szükség van rá, hogy a fagy elpusztítsa mind a kerti, mind a szántóföldi kártevőket.