0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Könyvbe foglalt eredmények

A magyar mezőgazdaság Európa egyik leggyorsabban fejlődő agráriuma, az elmúlt 8 évben kibocsátása a másfélszeresére nőtt, több mint 70 ezer munkahelyet teremtett - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Szövetségben a magyar mezőgazdaságért című kiadvány bemutatóján. A kiadványt a kormányzat agrárpolitikusai országjáráson mutatják be a gazdáknak.

Fazekas Sándor elmondta, hogy az ágazat teljesítménye folyamatosan nő, az állattenyésztés 40 százalékkal, a növénytermesztés pedig 63 százalékkal bővült 2010-hez képest. A vidéki foglalkoztatás bővítésében kulcsfontosságú szerepe volt a gazdáknak, az élelmiszer-feldolgozóknak, és mindazoknak, akik a mezőgazdaságban dolgoznak – tette hozzá. Megjegyezte, 2010-ben a szaktárca legfontosabb feladata az volt, hogy a gazdákkal, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségével (MAGOSZ) összefogva talpra állítsa a magyar vidéket azért, hogy a magyar mezőgazdaság növekedési pályára tudjon állni, és még több gazdának, családi gazdaságnak biztosítson jövedelemforrást.

Hangsúlyozta, az elmúlt években visszaállították a magyar élelmiszerek belföldi és nemzetközi tekintélyét, Magyarország több mint 100 országba exportál, az exporttöbbletben a mezőgazdaságnak és az élelmiszeriparnak kiemelkedő szerepe van. Emellett az ország képviselteti magát nemzetközi kiállításokon és újra van Magyarországon – kétévente – Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás (OMÉK).  Az agrártárca vezetője kitért arra is, hogy a Földet a gazdáknak programban 200 ezer hektár állami földet értékesítettek, amellyel 30 ezer magyar – egyharmaduk fiatal gazda – földműves szerzett tulajdont.

Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára kiemelte, hogy a különböző támogatásoknak köszönhetően több mint 2 ezer mezőgazdasági vállalkozás fejlesztheti kapacitását, telephelyét.

Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott elmondta, hogy az elmúlt 8 év agrárpolitikájában elért eredményeket bemutató kiadványt a kormányzat agrárpolitikusai országjáráson mutatják be a magyar gazdatársadalomnak.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke megjegyezte, hogy több olyan program is szerepel a kiadványban, amelyet az agrárkamara kezdeményezett vagy támogatott.

Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) elnöke pozitívnak értékelte az elmúlt években az ágazat szereplői, a szakmai szervezetek és érdekképviseletek között létrejött együttműködést.

Forrás: MTI/FM Sajtóiroda