0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Milliárdos fejlesztések Mezőhegyesen

Jelentős, 12 milliárdos fejlesztéseket hajt végre a tavaly január elsejével ismét állami tulajdonba került mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. - hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet az államosítás óta eltelt egyéves időszak értékeléséről tartottak. Eddig 2,1 milliárd forintot fordítottak a cég megvásárlására, majd mostanáig 22 milliárdba került Mezőhegyes újjászervezése.

7 milliárd forintból „ipartelepet”, 5 milliárdból pedig korszerű tejelő infrastruktúrát épít ki a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet pénteken tartottak Mezőhegyesen. Az eseményen Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentette: a magyar állam 2,1 milliárd forintot fordított a vállalkozás megvásárlására, ezt követően pedig mostanáig 22 milliárd forintot fordítottak Mezőhegyes újjászervezésére.

youtube://v/2PtGLK1mLYA

 

A cél ambíciózus – jelentette ki a politikus, hiszen a kormány célja, hogy a nagy múltú agrárcég a legsikeresebb mezőgazdasági vállalkozás legyen az országban öt éven belül.

Ez a kormány reményei szerint nemcsak a település, hanem egész Békés megye javára válik majd, ugyanis a megyére mint az ország egyik fontos gazdasági és munkaerőpiaci tartalékára tekintenek.

A küszöbön álló fejlesztésekről szólva Pap István Tibor, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. vezérigazgatója kifejtette: már zajlik a szarvasmarhatelep, valamint az gazdasághoz kapcsolódó, összetett feladatokat ellátó ipartelep tervezése, a kiviteli- és az engedélyes tervek elkészültek, a közbeszerzéseket pedig kiírták.

Az ipartelep fő funkciója a tárolás lesz mintegy 46 ezer tonnás összkapacitással, ám emellett egy szárító-tisztító, egy vetőmag-feldolgozó és egy takarmánygyártó üzemet is építenek. A tehenészeti telep korszerűsítésére mintegy 5 milliárd forintot fordítanak. A gazdaság tejelő állománya mintegy 1100 Holstein-fríz tehénből áll, amelyek nagyon jó genetikai értéket képviselnek, ám jelenleg elavult körülmények között zajlik a tejtermelés.

Jelentősen, mintegy 19,5 milliárd forinttal nőtt a társaság vagyona tavaly – jelentette ki az eseményen Farkas Sándor. A Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok újjászervezésének koordinálásáért felelős kormánybiztos ezért kiváló alapozóévnek nevezte a 2017-es esztendőt. Elmondása szerint növekszik a cég saját tőkéje is, hiszen a 2016-os 4 milliárd forint után idén a tervek szerint 23 milliárdra emelkedik ez a mutató. A vállalat mérlegfőösszege 17,6 milliárdról 26 milliárdra nő 2018-ban.

A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. adózás előtti eredménye a 2017-es 903 millió forintról vélhetően 2018-ban félmilliárdra csökken, aminek többek között az az oka, hogy a Limagrain vetőmagcég eredménye a jövőben nem tartozik majd a tangazdasághoz.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu