0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Budapesten hirdetik ki az új Michelin-csillagokat

Március 26-án Budapesten lesz a Michelin-kalauz, a Main Cities of Europe című kiadványának hivatalos bemutatója, ez azt jelenti, hogy a Bocuse d'Or után újabb nemzetközi gasztronómiai esemény lesz Budapesten.

Ez a kiadvány Budapest szempontjából különösen fontos, hiszen számos országban, köztük Magyarországon sincs önálló Michelin-kalauz, ennek hiányában a nagyobb európai városok ebben a kiadványban szerepelnek.

Ezen a rendezvényen jelentik majd be az új, európai Michelin-csillagos éttermeket, és bár természetesen nem egyértelmű, hogy ha Budapesten jelentik be az új csillagokat, akkor kapunk is majd csillagot, de sokan ezt lehetséges forgatókönyvként emlegetik.

Budapesten jelenleg négy Michelin-csillagos étterem van – volt már öt is, de 2017-ben a Tanti elvesztette a csillagot. Mindegyik magyar étteremnek egy csillaga van, gasztronómiai szakértők szerint a nagy áttörés az lenne, ha Magyarországon is lenne olyan étterem, aminek végre két Michelin-csillagja van.

A rendezvény hírét a Turisztikai Ügynökség is megerősítette, mint írják: „A rendezvény mindemellett különleges lehetőség a Magyar Turisztikai Ügynökség számára is, hogy olyan emlékezetes élményekkel gazdagítsa az ide érkező látogatókat, amelyek miatt a jövőben remélhetőleg minél nagyobb számban visszatérnek majd.” A rendezvényre több európai Michelin-csillagos séfet várnak.  A Michelin-csoporttól későbbre ígértek tájékoztatást a rendezvénnyel kapcsolatban.

Magyarországon először 2010-ban kapott Michelin-csillagot  a Costes, Szulló Szabina és Széll Tamás pedig a következő évben kaptak csillagot, az Onyx-ban. (Ők azóta már nem ott főznek.) 2014-ben a Borkonyha konyhája és Sárközi Ákos kapott csillagot, 2015-ben a Tanti, majd legvégül a Costes másik étterme a Costes Downtown is csillagot kapott. 

 

Forrás: Index.hu