0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Lépett az állam: túlárazott földet nem vesz ezentúl

Több jogosítványt kapott nemrég a kormánytól a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA), hogy ne kelljen irreálisan magas árakon megvásárolnia azokat a földeket, amelyek a végrehajtási árveréseken nem kelnek el. Túlságosan magas becsérték megállapításával sokszor visszaéltek ugyanis azzal, hogy az NFA-nak kötelezően meg kell vennie a területeket, ha azokra az árveréseken nem akad vevő.

Feljelentések, kormánylépések: drágán nem akar földet venni az állam

 

Minden esetben büntetőfeljelentést tesz, ha az árverezési eljárásokban megállapított becsérték magasabb a reális piaci árnál.

 

Módosította tavaly decemberben a kormány azt a rendeletet, amely a termőföldek árveréses értékesítéséről szól a végrehajtási, felszámolási és önkormányzati adósságrendezési eljárásokban. A változtatásokkal az NFA több jogosítványt kapott ahhoz, hogy érdemben beleszólhasson az árverésekbe. Korábbi tárcanyilatkozatok szerint ugyanis – főként végrehajtási árveréseknél – többször előfordult, hogy a „végrehajtói lobbi” irreálisan drágán akart termőföldeket megvetetni az államot képviselő nemzeti földalapkezelővel.

A visszaélésekhez az adott alapot, hogy az NFA-nak kötelezően meg kell vásárolnia azokat a termőföldeket, amelyeket végrehajtási és egyéb eljárásokban elárvereznének, de a területekre nem akad vevő. Ugyanakkor a végrehajtásoknál több esetben felmerült a gyanú, hogy a földeket szándékosan felértékelték a reális piaci árakhoz képest, majd amikor érthető módon a területeket senki nem akarta megvenni, azok megvásárlását az NFA-ra hárították. Végrehajtási eljárások a földeknél leginkább akkor indulnak, amikor azokra valamilyen adósság fejében jelzálogot jegyeznek be, de az adósok tartozásaikat nem fizetik vissza. 

A decemberi jogszabály-módosítással az NFA számos új eszközzel élhet annak érdekében, hogy az irreális becsértéken alapuló árveréseket megakadályozza – közölte az agrárszektor.hu-val a Földművelésügyi Minisztérium. A változtatások azonban csak a jövőbeni árverésekre vonatkozhatnak, vagyis nem érintik a meglévő fizetési kötelezettségeket.

Az NFA többek között a következő jogosítványokkal, illetve szabályozási változtatásokkal erősödött:

– a végrehajtást kérő megkeresőnek igazolnia kell, hogy a becsértéket közölte az NFA-val

– az árverési hirdetményt kézbesíteni kell az NFA-nak is

– a földre az árverezhet, aki hatósági bizonyítvánnyal igazolja, hogy földet vehet

– érvényes vételi ajánlatnak a minimál árat elérő három legmagasabb ajánlat minősül az árveréseken

– ha a legmagasabb összegű érvényes ajánlatot tevő árverező a vételárat nem utalta át határidőben, az árverést a következő legmagasabb ajánlatot tevő árverező nyeri, tehát az államnak nem keletkezik fizetési kötelezettsége

– ha a ki nem fizetett földet alacsonyabb áron vették meg, mint amennyit a fizetést elmulasztó árverező ajánlott, a fizetést elmulasztó köteles a két ajánlat közötti különbözetet 15 napon belül megfizetni

– a megismételt árveréseken a felajánlott vételár nem lehet kevesebb a minimálár összegénél

– az NFA kapcsán minden megismételt árverésen úgy kell tekinteni, hogy az árverésen részt vett és a minimáláron ajánlatot tett, így az államra nehezedő fizetési teher csökkenhet, mivel az NFA-nak nem becsértéken kell vásárolnia

– az árverési jegyzőkönyvet kézbesítés útján minden esetben közölni kell az NFA-val

Ezen túlmenően az NFA az irreálisnak tűnő becsértékeknél egyedi értékbecslést készíttet saját ingatlanforgalmi szakértőivel és minden esetben büntetőfeljelentést tesz, ha a két érték közötti különbség indokolatlanul magas, vagyis a reális piaci árhoz képest is sok a becsérték – közölte az agrárszektor.hu-val az agrártárca. Az ilyen büntetőeljárások jogerős lezárásáig az állam nem fizet, az érintetteknek pedig szigorú büntetőjogi következményekkel kell számolniuk – húzta alá a minisztérium.

Forrás: agrarszektor.hu