0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 16.

A sokoldalú cékla

A hagyományosan téli savanyúságként fogyasztott cékla táplálkozásban betöltött szerepe alaposan megváltozott az utóbbi években. Salátakeverékekben, szendvicsekben is kínálják, és céklalé, céklachips is bővíti az egészséges élelmiszerek választékát. A vörös mellett pedig megjelentek a sárga és fehér gumójú fajták is, amelyek újabb kihívást jelentenek a fogyasztóknak és a gasztronómiának egyaránt.

A megváltozott fogyasztói igényekhez a hazai termesztéstechnológia és a termesztés időszaka is igazodott. Az időjárási és termelési körülmények lehetővé tennék, hogy hazai termékkel akár egész évben ellásuk a piacot. Ehhez azonban arra is szükség lenne, hogy a kereskedők, áruházi beszállítók és a termelők megállapodjanak egymással, és mindegyik piaci szereplő megtalálja üzleti számítását.

 

A céklát ritkán hajtatják, de korai, szabadföldi kultúraként gyakran termesztik, főként könnyen melegedő homoktalajokon. A feldolgozóipar zömmel május-júniusi vetéssel, tehát másodvetésben termeltet céklát.

Mindegyik vetési időpontban érdemes kalibrált, filmcsávázott vetőmagot használni, amelyek átmérője általában 3 milliméter vagy annál nagyobb. Pneumatikus, precíziós vetőgéppel 2,5-3 centiméter mélyre szórják a magokat. A hazai kertészetben alkalmazott traktorok nyomtávjának megfelelően az ágyások a cékla termesztésekor is kb. 150 centiméter szélesek. Az ágyáson belüli sortáv 33-38 centiméter között változik, aszerint, hogy 4 szóló, vagy 4 ikersorba vetnek.

Mivel egyre több termelő takarítja be géppel a céklát, úgy kell kialakítani a sorokat, hogy a betakarítógép felszedő szerkezete (és kereke is) elférjen a sorok között.

Homoktalajokon, az átlagosnál aszályosabb időjárás esetén, csak rendszeres öntözéssel és fejtrágyázással szavatolható a növények folyamatos fejlődése. Kötöttebb talajokon az öntözés-lazítás helyes arányát kell megtalálni.

A cékla tápanyagigényes növény, különösen a jó mangán-, vas-, bór- és rézellátottságra kell figyelni. Talajtól függően alaptárgyaként hektáronként kb. 300 kilogramm vegyes NPK hatóanyagra van szükség, fejtrágyából kb. 80-100 kilogramm vegyes hatóanyagra, mindkettőben a kálium legyen túlsúlyban.

Friss zöldségként folyamatosan fellelhető a helyi piacok és élelmiszerboltok pultjain, a bevásárlóközpontokban és éttermekben pedig többek közt salátakeverékekben, szendvicsekben is kínálják. Céklalevet akár már a benzinkutakon is ihatunk, és a céklachips sem csak a fiatal korosztály étkezési szokásait bővítheti. Ennek köszönhetően a cékla fogyasztása növekszik.

(A céklatermesztéshez a Kertészet és Szőlészet 2018. 4. számában dr. Kádár András ad tanácsokat.)

Forrás: Kertészet és Szőlészet/magyarmezogazdasag.hu