0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Gazdafilmek Éjszakája Budapesten: mit mesél a görögdinnye, mit a szürke liba?

Nagykamarás, Körösszegapáti és Szekszárd után Budapesten is bemutatkozik a „Szeretek gazda lenni, az is szeretnék maradni” című művészeti projekt. A festmények és a filmek Budapesten először a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum január 30-án nyíló „Közös ügyeink” című kiállításán lesznek láthatók.

Antje Schiffers berlini képzőművész és Erdődi Katalin kurátor nyáron egy dinnyetermelővel, egy libatenyésztővel és egy borásszal kötött rendhagyó csereüzletet: a művész olajfestményt készített a gazdaságról, cserébe pedig arra kérte vendéglátóit, hogy forgassanak kisfilmet a mindennapos munkájukról.

A festmények és a filmek Budapesten először a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum január 30-án nyíló „Közös ügyeink” című kiállításán lesznek láthatók. A megnyitó alkalmával „Gazdafilmek Éjszakája” címmel, az alkotók és a gazdák részvételével filmbemutatót is tartanak. A program ingyenes.

A „Szeretek gazda lenni, az is szeretnék maradni” című kezdeményezés Magyarországon 2017. júliusában indult el a Ludwig Múzeum nemzetközi CAPP Művészeti Együttműködés Programjának támogatásával. Antje Schiffers berlini képzőművész és Erdődi Katalin kurátor három gazdaságban töltött egy-egy hetet.

A projekt során Sallai János nagykamarási dinnyetermelővel, Kovács Orsolya körösszegapáti libatenyésztővel, valamint Sárosdi Róbert és Judit szekszárdi borászokkal dolgoztak együtt. A vándorfestő szerepét magára öltő Antje Schiffers a gazdaságról vagy tanyáról készített olajfestményért cserébe arra kérte vendéglátóit, hogy forgassanak kisfilmet, és mutassák be, hogyan gazdálkodnak.

Az elkészült kisfilmeket november-december folyamán a gazdák településein a helyi közösségeknek vetítették először, 2018. január 30-tól pedig Budapesten első alkalommal a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum „Közös ügyeink” című kiállításának részeként láthatóak a gazdák mindennapjait megörökítő festmények és filmek.

A „Közös ügyeink” című kiállítás megnyitója január 30-án 18 órakor kezdődik, majd a filmeket 19 órától vetítik az alkotók és a gazdák jelenlétében, a bemutatót kötetlen beszélgetés zárja. A program ingyenes. A kiállítás részeként március 18-ig mind a filmek, mind a festmények megtekinthetők.

A filmek:

A „Szeretek gazda lenni, az is szeretnék maradni” kezdeményezés eltérő valóságokba, személyes élethelyzetekbe, valamint különböző agrárágazatok működésébe és kihívásaiba ad betekintést. Sallai Jánossal a dinnyeszezon feszültséggel teli hétköznapjait élhetjük át, a szedéstől a budapesti nagybani piacra való utazásig. Filmje a kistermelők küzdelmeibe avatja be a nézőt, éleslátással és humorral vázolja fel az alacsony felvásárlási ár miatt éves rendszerességgel tiltakozó gazdák helyzetét.

Ugyan a hízott libamáj hungarikumnak és fontos exportcikknek számít, az elmúlt években az ágazatot a libatömés és tépés gyakorlata kapcsán, az állatvédő szervezetekkel kialakult állóháború tette próbára. Kovács Orsolya arról számol be, hogy mit jelentett ezek között a körülmények között elindítani a saját gazdaságát és fiával, Monok Sándorral közösen készített filmjükben a libaelőnevelés nagy gondosságot és szakértelmet igénylő munkájáról festenek árnyalt, korántsem fekete vagy fehér képet.

Sárosdi Róbert és Judit a a szüret utolsó hajrájába és a szekszárdi borgazdálkodásba adnak bepillantást. A sikerágazatnak kikiáltott borászat manapság kivételes helyzetnek örvend, ám nem volt ez mindig így: Szekszárd a szocializmus alatt háttérbe szorított borvidéknek számított, melynek nem voltak saját borai. Sárosdi Róbert édesapja, Ferenc a rendszerváltás után az elsők között kezdett el palackozott borokat készíteni.

A kiállítás:

A művész-kurátor páros tudatosan igyekezett olyan ágazatokra fókuszálni, amelyek szimbolikusak a magyar mezőgazdaság szempontjából, de sok kérdést is felvetnek. A „Közös ügyeink” című kiállítás alkalmával nemcsak az egyhetes együttműködések eredményeként készült festményeket és filmeket mutatják be, hanem a közösségi alkotófolyamatba és a gazdák településein megvalósult filmbemutatókba is betekintést nyújtanak. Művészeti installációjuk része Antje Schiffers gazdafilm-gyűjteménye is, amely a 2000 óta futó „Szeretek gazda lenni, az is szeretnék maradni” projekt európai és afrikai gazdákkal együttműködésben készült filmjeivel várja a látogatókat.

„Közös ügyeink” – A CAPP Művészeti Együttműködés Program zárókiállítása

A „Közös ügyeink” című kiállítás a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum nemzetközi CAPP (Collaborative Arts Partnership Programme) Művészeti Együttműködés Programjának záróeseménye. A CAPP 2015-2018 a közösségi együttműködésen alapuló művészeti munkákat támogatta, képzőművészek és közösségek párbeszédét segítette elő nemzetközi képzések, rezidencia programok és pályázatok révén. A pályázati úton kiválasztott művészek és partnereik 2017 folyamán hét különböző projektet valósítottak meg, budapesti és vidéki helyszíneken. A kiállítás és a kísérő kiadvány fotókon, filmeken, műtárgyakon keresztül mutatja be az együttműködésen alapuló művészeti gyakorlat legfrissebb eredményeit.

A kiállításról bővebben itt.

A SZERETEK GAZDA LENNI, AZ IS SZERETNÉK MARADNI projekt támogatói:

Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, CAPP – Collaborative Arts Partnership Programme, Kreatív Európa Program – Európai Unió, Nemzeti Kulturális Alap, Erste Alapítvány, ifa – Institut für Auslandsbeziehungen.

Partnerek: Körösszegapáti Nagyközségi Önkormányzat, Nagykamarás Község Önkormányzata, Babits Mihály Kulturális Központ (Szekszárd).

Forrás: Szeretek gazda lenni az is szeretnék maradni/program sajtóközlemény