0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

Újfent sikeresnek bizonyult a FŐHESZ és az ÁHSZ együttműködése

Ismét sikeres volt a Fővárosi Horgászegyesületek Szövetsége (FŐHESZ) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálatának (ÁHSZ) együttműködése. A halőrök ezúttal a Dunán értek tetten január közepén egy orvhalászt: 34 darab tiltott módon és eszközzel kifogott halat találtak a szakemberek. A többszörös szabálysértővel szemben közigazgatási és büntető eljárás is indult.

Január 12-én a FŐHESZ halászati őrei a „Kis-Háros sziget” bejáratánál egy gyanúsan viselkedő személyt figyeltek meg.

Az ellenőrzés alá vont halásznál, zsákba rejtve, egy 10 méteres tükörhálót találtak a halőrök, amelynek tartalma összesen 34 db jogosulatlanul kifogott halat – többségében karikakeszeget, dévért, de egy balint is – rejtett.

Az esetet súlyosbította, hogy a jogosulatlan halászat mellett, a tiltott halfogási eszköz és mód használata is felmerült, így szükségessé vált az ÁHSZ bevonása a helyszíni intézkedésbe. A sikeres tettenérést, majd a jegyzőkönyv felvételét követően az orvhalásszal szemben közigazgatási és büntető eljárás indult.

Különös véletlen, hogy éppen az orvhalász kézre kerítésének napján zárult le egy másik, szintén az ÁHSZ-FŐHESZ közös akciója során tetten ért rapsic ügye is. A tavaly év elején lebuktatott „gereblyés” (tiltott horgászati módszer) keresetét a bíróság elutasította, így be kell fizetnie a vele szemben kiszabott 300.000 forint halvédelmi bírságot. Vélhetően ennél is súlyosabb büntetés azonban számára, hogy egy éve nem horgászhat és legközelebb csak 2020-ban válthat majd horgászjegyet.

Forrás: nébih.hu