0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A gyümölcstermesztés termésátlaga akár 70 százalékkal is emelhető

Az agrárkormányzat rendkívül fontosnak tartja a kertészeti ágazat fejlesztését, a mezőgazdaságban ugyanis ez a legmunkaigényesebb terület, sok embernek ad munkát, mintegy 300-350 ezer család megélhetését biztosítja - mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára egy szakmai rendezvényen, Tuzséron.

Nagy István kiemelte, hogy a támogatás mértéke a gyümölcstermesztésre 62 ezer, az ipari zöldségnövény termesztésre 38 ezer, a zöldségnövény termesztés esetében pedig 34 ezer forint hektáronként.

Magyarországon a legjelentősebb kertészeti ágazatot a zöldség- és gyümölcstermesztés képviseli, mintegy 240-270 milliárd forintos éves megtermelt elsődleges áruértékkel.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy a tárcának a Magyar Zöldség-gyümölcs Ágazati Stratégiában megfogalmazott célja, hogy az ágazat a jelenlegi 2,5 millió tonna helyett 1 millió tonnával többet termeljen. A tervek szerint – a fejlesztések eredményeként – a zöldségtermesztés termésátlaga 35, a gyümölcstermesztésé pedig 70 százalékkal emelhető. Nagy István hangsúlyozta, hogy a sikeres fejlesztéssel százezer új munkahely is létesülhet az ágazatban.

Mint mondta, folytatni kívánják a kis- és közepes gazdaságok támogatását, az intenzív ágazatok fejlesztését és a magasabb hozzáadott értékű termékek kibocsátásának növelését a foglalkoztatási képesség javítása érdekében. Mindehhez biztosítjuk a kiegyensúlyozott támogatáspolitikát, növelni szeretnénk a mezőgazdaság és élelmiszergazdaság versenyképességét és fokozni a külső piacok megszerzésének és megtartásának lehetőségét – jelentette ki az államtitkár.

Nagy István arról is szólt, hogy akár 150 négyzetméteren megtermelhető egy család zöldség-, gyümölcs-, és fűszernövény-szükséglete.

Így a kertünk tudatosabb művelése az öngondoskodást, némi többletráfordítással, kissé nagyobb terület birtokában pedig akár a tisztes megélhetést is lehetővé teheti.

Forrás: FM Sajtóiroda