0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Az önellátó-önfenntartó mézes falu Baranyában

A kényszer nagy úr, de Aranyosgadányban igyekeztek összefogni és mindent megtenni annak érdekében, hogy a nehézségek ellenére felülkerekedjenek a problémákon. Ma már saját termékeik vannak és arra törekszenek, hogy önellátóak legyenek, minden háztartásba jusson zöldség, lekvár, savanyúság és méz.

A közfoglalkoztatásban látták meg a Pécshez közeli településen az előrelépés lehetőségét. Csurgyókné Praks Anita polgármester asszony elmondta, belevágtak a mezőgazdasági programba, a levendulatermesztésbe, illetve mivel az önkormányzatnak nem volt nagyobb saját földterülete, ezért kényszerből az állattartásba és a méhészkedésbe is.

Országos szinten is alig van példa az önkormányzati méhészetre, Aranyosgadányban tavaly belevágtak. Az első pörgetésekből pedig már megkóstolhatták a lakók az akác-, illetve a vegyesvirág-mézet. Szeretnék elérni, hogy minden háztartásba jusson ebből a termékből, hagyományteremtő szándékkal megcélozzák az „önellátó-önfenntartó mézes falu” címet.

– A lakóházakhoz tartozó kiskertekben kezdtük meg a termelést, valamint az önkormányzat mögötti területre málnát, szedret és epret ültettünk – mondta Csurgyókné Praks Anita. – Kialakítottunk egy 300 négyzetméteres fűthető fóliasátrat is, ebben egész évben termelünk, zöldhagymát, salátát, retket, uborkát, paprikát, illetve különböző palántákat. A megtermelt gyümölcs és zöldség egy részét kiosztjuk a lakók között. Emellett lekvárt készítünk a bogyós gyümölcsökből, de a sütőtökből és a főzőtökből is, a zöldségeket pedig savanyítjuk. Ezeket szintén kiosztjuk, illetve közösen elfogyasztjuk a rendezvényeken, illetve a különböző bemutatkozó fesztiválokra is elvisszük.

A polgármester szerint nagyon fontos, hogy a programban részt vevők egyúttal megtanulhatják a lekvárkészítés és savanyítás munkafolyamatait, amelyeket otthon is hasznosíthatnak. Ugyanakkor pedig az önkormányzat szociális kiadásokkal kapcsolatos terhei is csökkennek a természetbeni juttatásoknak köszönhetően.

– Négy évvel ezelőtt alakítottuk ki a levendulaültetvényt, a töveket Tihanyból rendeltük meg. A növény virágát és a szárát is hasznosítjuk, többek között levendula- szörpöt, apró virágdíszeket, illatosítókat, molyriasztót készítünk belőle.

A közmunka keretében állattartással is foglalkoznak, kecskéket nevelnek, a szaporulatot és a tejet egyaránt hasznosítják. Kialakítottak egy fejőházat is, a tejet feldolgozásra egy közeli sajtüzembe szállítják.

Saját termékcsaládot alakítanak ki, Ariánus néven

A Pécshez közeli községhez a településtörténet szerint elidegeníthetetlenül hozzátartozik az Ariánus név is. Az eredettörténet szerint amikor a katolikus egyházmegye kitagadta őket, de az ariánusok ,,önállósodtak” és püspöki székhely rangra emelték az ősi Aranyosgadányt. A polgármester asszony szerint mi sem lenne kézenfekvőbb, hogy a helyi kézművestermékek összefoglaló márkaneve az Ariánus legyen. A tervek szerint egy vállalkozást is alakítanának ezzel kapcsolatban, amely az értékesítést is szervezné. Az ötletek és tervek immár megvannak, s az sem titok, hogy a helyi levendulatermesztés kiterjedne a mézféleségek és később akár a kozmetikumok népszerűsítésére is.

 

Forrás: bama.hu