0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

Gépet a szőlőültetvényekbe!

A kertészeti gépberuházások felpezsdítették a beruházási kedvet. Ma már a 40-50 hektáros ültetvénybe is vásárolnak szőlőkombájnt - mutatott rá Csiha Attila, a KITE szőlő ágazati vezetője. Ennek oka pedig elsősorban a munkaerőhiány.

„Sok gazda már az elmúlt évben megkezdte a beruházásokat, függetlenül, a pályázati eredményektől”- utalt Csiha Attila a kertészeti gépberuházási pályázatokra. A KITE szőlő ágazati vezetője elmondta:

a termelők számára sokkal fontosabb volt, hogy a munkáját jó minőségben és időben el tudja végezni, mint a támogatásban rejlő előny.

Amint kiderültek a pályázati eredmények, elkezdték keresni a céget, aláírásra kerültek a szerződések, s igyekeznek felkészülni, hogy időben megérkezzenek a megfelelő eszközök. A szőlőültetvényekbe szükséges erőgépek piacán kisebb részt képvisel a nádudvari központú cég, inkább a szőlő betakarító gépek jelentik a húzó ágazatot, de többféle művelőeszköz forgalmazásával is foglalkoznak.

„Minden területen látványos fejlesztések zajlanak,  ma már 40-50 hektáros ültetvénybe is vásárolnak szőlőkombájnt”- mutatott rá, hogy ezt jellemzően a környékbeli bérmunka sem időben, sem kihasználtságban nem megfelelő kiszolgálása indokolja.

Inkább megvásárolják a kombájnt, így a szolgáltató kapacitásától függetlenül választhatják meg a betakarítási időt. Mellette az elektromos metszőollók, kötözők értékesítése folyamatosan nő.

Ugyanakkor egyre több gazdaságban a korábban kézzel végzett törzstisztítást, hajtásbefűzést is gépesítik. A gépi előmetszés, a csonkázás már bevált gyakorlat a szőlőben. Ami viszont újdonság ezen a területen a precíziós előmetsző megjelenése, s egyre keresettebbek a radiálventillátoros, alacsonyabb lémennyiséggel dolgozó növényvédelmi eszközök is.

A munkaerőhiány kikényszeríti a gazdákból a nagyobb fokú gépesítést.

Nem csak a szőlő, hanem a Pellenc által gyártott bogyózó gép iránt is nagy az érdeklődés, amihez optikai válogató kapcsolódik. A bogyó roppantó újszerű megoldást alkalmaz, mivel nem két hengerrel működik, hanem a centrifugális erőt kihasználva az eszköz külső falához repíti a bogyót, ami ezáltal megreped. Mindezt a kívánt erővel végzi, azaz ha éretlenebb szőlővel dolgoznak, akkor nagyobb, az érett termés esetén pedig kisebb energia befektetés is elegendő.

Sokak még mai napig kevésbé bíznak a szőlészeti-borászati gépek munkájának minőségében, pedig a fejlesztések folyamatosak.

„Látványos fejlődés a szüretelő kombájnok esetében tapasztalható”- jegyezte meg Csiha Attila. Tiszta, ép bogyó szüretelhető, amit ráadásul gyorsan be lehet juttatni a feldolgozóba. A kisládás szüret, ami esetében néhány óra is eltelik, mire a tőkéről leszedett szőlő eljut a pincéhez, nem biztos, hogy jobb minőséget ad.

A KITE által forgalmazott Pellenc szüretelőgépek – ha jól vannak beállítva – ép, egész bogyókat szednek le. Ráadásul ezek a gépek „eszközhordozóként” üzemelnek, amelyek a betakarításon kívül permetezésre, csonkázásra, előmetszésre is alkalmazhatók, s talajmunka végzésére is kiválóak.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu