0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Bűvül az élelmiszerexportunk Brazíliába

Huszonegy marha- és sertéshús-feldolgozó, valamint tejüzem szerzett kiviteli engedélyt Brazíliába, további hat magyar vállalat pedig az eddiginél több terméket küldhet a latin-amerikai országba.

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) szerdai közleménye szerint a helyi magyar nagykövetség átadta a brazil Mezőgazdasági, Állattenyésztési és Ellátási Minisztériumnak (MAPA) a magyar állategészségügyi hatóság által összeállított, a kiszállításokhoz szükséges exportbizonyítvány-tervezeteket. A kivitel ezek elfogadása, valamint a termékek brazil partneren keresztül kezdeményezett regisztrációja után indulhat.

Felidézték, hogy az FM a helyi magyar nagykövetséggel együttműködve 2016 óta egyeztetett a MAPA képviselőivel a kivitelre jelentkezettek elfogadásáról. A magyar vállalatok az EU és Brazília közötti kapcsolatok javulásának köszönhetően kerülhettek föl a kibővített üzemlistára – írták.

Forrás: MTI