Back to top

Világhódító úton „Az év magyar mezőgépe”

Az AGROmashEXPO fórumszínpadán ünnepélyes keretek között, pénteken adták át „Az év magyar mezőgépe 2018” díjat, amelyet a hazai mezőgépipar termékfejlesztési eredményeinek szakmai és erkölcsi elismerésére, valamint innovációs tevékenységük ösztönzésére alapított a Gépipari Tudományos Egyesület Mezőgépipari Szakosztálya és a Magyar Mezőgazdaság Kft.

Az oklevelet és az ezzel járó díjat Csanádi Tamás, a CLAAS Hungária Kft. Kutatásfejlesztési vezetője vette át Kerényi Györgytől, a GTE mezőgépipari szakosztályának elnökétől és Horváth Rolandtól, a Magyar Mezőgazdaság marketingvezetőjétől
Az oklevelet és az ezzel járó díjat Csanádi Tamás, a CLAAS Hungária Kft. Kutatásfejlesztési vezetője vette át Kerényi Györgytől, a GTE mezőgépipari szakosztályának elnökétől és Horváth Rolandtól, a Magyar Mezőgazdaság marketingvezetőjétől
Sikeres évet tudhatnak maguk mögött a hazai mezőgépfejlesztők, ezt igazolják a most általunk látott és értékelt gépek is, mivel nemcsak korábbi termékek továbbfejlesztett változataival találkozhattuk, hanem igazi innovációs munkát reprezentáló gépekkel is – mondta dr. Jóri J. István, az „Az év magyar mezőgépe 2018” díj zsűrielnöke, a Budapesti Műszaki Egyetem professzora a díjátadón. A szakmai zsűri az agrárium jeles hazai kutatóintézményei, a gyakorlati élet, és a szaksajtó képviselőiből állt: dr. Bense László (MTA ABMB), dr. Hajdú József (Mg. Technika), dr. Kelemen Zsolt (szakértő), Antos Gábor (GTE), Forgács Tibor (Magyar Mezőgazdaság), a zsűri elnöke ezúttal is dr. Jóri J. István, a Budapesti Műszaki Egyetem professzora volt.

Ezúttal több mint 32 vállalat termékeit tekintette meg a zsűri. A legjobb hazai mezőgép kiválasztása ezért örvendetesen nehéz feladat volt és csak hosszas, részletes értékelés alapján született meg a végeredmény. A felkeresett cégek közül több is jelezte, hogy komoly fejlesztéseken dolgoznak, amelyek eredményei a következő AGROmashEXPOn lesznek majd láthatók.

"Az év magyar mezőgépe 2018” elismerést a CLAAS Hungária Kft. Corio Conspeed 8-75 FC kukorica csőtörő adaptere kapta
"Az év magyar mezőgépe 2018” pedig a CLAAS Hungária Kft. Corio Conspeed 8-75 FC kukorica csőtörő adaptere kapta
A zsűri három gyártó termékei közül döntött, így a végeredmény a következő lett: harmadik helyre sorolták a Sokoró Kft. Sokoró SMK Mulcsmester szántóföldi kultivátorát. Második lett a Mc Hale Hungária Kft. magyar fejlesztésű R68-78 vontatott rendsodrója. „Az év magyar mezőgépe 2018” elismerést pedig a CLAAS Hungária Kft. Corio Conspeed 8-75 FC kukorica csőtörő adaptere érdemelte ki. Ez a berendezés ugyanis magyar fejlesztésű, hazai gyártású és globális forgalmazású.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Állami pénzből pörgetnék fel az orosz mezőgéppiacot

Megemelték a támogatásintenzitást, és Oroszország egyes térségeiben az eddigi 10 százalék helyett már 25, sőt akár 30 százalék ártámogatás is jár a mezőgazdasági termelőknek, ha hazai gyártású gépet vásárolnak – írja az osztrák agrárhír-iroda.

A mezőgazdaság szolgálatában

A hazai mezőgazdasági gépgyártás történetét néhány nagyobb mezőgazdasági gépeket előállító vállalat fémjelzi. Ezek közé tartozott az Első Magyar Gazdasági Gépgyár (EMAG) Rt., a Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth (HSCS) Gépgyár és a mosoni Kühne gyár. Számos tőkés nagyvállalkozás alapítását más cél vezérelte eredetileg, ennek ellenére jelentős részt vállaltak a hazai mezőgazdasági gépgyártásban.

Gépújdonságok a gyakorlatban

A Bábolnai Gazdanapok egyik legnézettebb programja a gyakorlati gépbemutató volt. A mintegy 200 fős szakmai közönség előtt hét gépkapcsolás vonult fel, és közben az érdeklődőket szakszerűen tájékoztatták a gépek paramétereiről, munkájáról és teljesítményéről.

Közös úton a gépesítésért

Stratégiai megállapodást kötött Mezőhegyesen a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara – NAK – és a Mezőgazdasági Gépgyártók Szövetsége - MEGOSZ - a második alkalommal megrendezett Szántóföldi Napok és AgrárgépShow pénteki napján.

"Hosszú idő után ismét fontos tényező lehet az agráriumban Mezőhegyes"

A legkülönbözőbb gépekkel, hasznos előadásokkal és fajta-, illetve növénytermesztési bemutatókkal várják a gazdákat a II. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow szervezői. Az esemény megnyitóján felszólalok szerint a helyszínt adó Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság számára ez egy nagy lépés afelé, hogy hosszú évtizedek után ismét meghatározó mezőgazdasági vállalkozás váljon belőle.

Aprítjuk a metélőket: levélzöldségek betakarítása

A levélzöldségek közé tartoznak a különböző, színben és formában eltérő saláták (fejes saláta, madársaláta, tépősaláta, rukkola), továbbá a spenót, a sóska, a mángold, a kapor, a levélpetrezselyem, a metélőpetrezselyem, a metélőzeller és a metélőhagyma. Betakarításukra speciális vágógépeket alkalmaznak.

Brexit: a használt mezőgépek felé fordultak a brit gazdák

A Nagy-Britannia EU-s tagságának megszűnésével együtt járó bizonytalanság arra ösztönzi a briteket, hogy az új gépek helyett a használt modelleket válasszák. A vásárlók leginkább a prémium modelleket keresik a használtpiacon, mivel így alacsonyabb áron juthatnak hozzá a jól felszerelt gépekhez.

Látványos szántóföldi rendezvényre készülnek Mezőhegyesen

A Bábolnai Gazdanapok alighogy véget értek, a szakma ismét egy látványos rendezvényen gyűlik össze. A II. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow szeptember 20-án és 21-én várja látogatóit, méghozzá Mezőhegyesen, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság területén. A szervezők a helyszínen tartott sajtótájékoztatón foglalták össze a közelgő esemény legfontosabb tudnivalóit.

Biztos háttér

A Case IH traktrok szervizelése, alkatrész ellátását tűzte ki célul az Agri Szerviz Kft. Míg a Kft. tulajdonosai Csehországban és Szlovákiában egyben a Case IH termékek importőrei, alkatrész ellátói illetve szervizesei, Magyarországon azon dolgoznak, hogy a traktorok egy percre se álljanak meg. Ebben a munkában régi, jól felkészült szakemberek vesznek részt.

New Holland: széleskörű gépkínálat

Az Agrotec Kft. piaci jelenléte dinamikusan fejlődött az elmúlt években. A stasztikai számok azt mutatják, hogy mind gép, mind alkatrész értékesítésében az országos trendet meghaladóan növekedtek. A gépkapcsolások segítik a hatékony munkavégzés, ugyanakkor a gazdák az időjárási kockázatok miatt mind kevesebb időt szeretnének a földön tölteni.