0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Mezőgazdasági jogosítvány kisokos

Az utóbbi években itt-ott változott a mezőgazdasági és erdészeti járművekre vonatkozó szabályozás, a gépek is egyre modernebbek és bonyolultabbak, összeszedtük röviden, de közérthetően, hogy mivel érdemes tisztában lenni elindulás előtt.

Mezőgazdasági, erdészeti erő- vagy munkagépet csak az kezelhet, aki a Pest Megyei Kormányhivatal által kiállított jogosítvánnyal rendelkezik. Ez alól kivételt élveznek azok, akik jogszabály alapján az adott gép kezeléséhez előírt nehézgépkezelő jogosítvánnyal rendelkeznek illetve, akik a Magyar Honvédség tényleges szolgálatot teljesítő állományába tartoznak, és a fakitermelésre jogosító belső képzésen, képesítésen vettek részt (természetesen ez csak azokra vonatkozik, akik fakitermelési munkát látnak el). A jogosítvány orvosi alkalmassági igazolással együtt érvényes.

Ugyanakkor a lassú járművet és ahhoz hozzákapcsolt 1 darab pótkocsit minden nemzeti kategóriás vezetői engedéllyel vezethetnek a gazdák, még az egészségügyi érvényességi időn túl is. 

Jogosítvány annak adható ki, aki szakképesítést szerzett, ez egyéb jármű -tehát autó, motor- vezetésére nem jogosít fel, az okmány kiadásáról kérelmet a kormányhivatalnak lehet benyújtani (ez megtörténhet egyénileg, illetve csoportosan is, utóbbi esetben a szakmai vizsgát szervező intézmény kérelmezhet).

Ha az igénylő már rendelkezik valamely gépre jogosítvánnyal és további gép kezeléséhez szeretne igényt benyújtani, akkor csatolnia kell a már meglévő okmányát. Jogosítvány pótlása esetén ugyanúgy kell eljárni, mint az első igénylés alkalmával (kitöltött adatlap, jogosultságot igazoló bizonyítvány, egy darab 3 x 4 centiméteres méretű fénykép benyújtása).

A hivatal a beérkező kérelmeket 15 napon belül ellenőrzi, a hiányzó vagy nem megfelelő dokumentumok esetén hiánypótlásra szólít fel. A beérkezett kérelmekről, kiállított, kiküldött okmányokról nyilvántartást vezet.

Jogosítvány szükséges 37 kilowatt teljesítményhatár feletti, illetve lánctalpas traktor, 2 méter feletti vágóasztal szélességű önjáró betakarítógép, meliórációs és földmunkagép, fejő- és tejfeldolgozógép, keltetőgép, valamint rakodógép használatához. Az erdészeti gépek tekintetében ez igaz a motorfűrészre, a csörlős, markolós, utánfutós közelítőgépre, a gyűrűs kérgező gépre, rakodógépre, aprítógépre (a behordó asztal nélküli, kézi adagolású aprítógépek kivételével), döntő-rakásoló gépre, gallyazó-daraboló gépre és a sodronykötél-pályára.

A különböző gépekhez, különböző szakvizsgákat kell tenni, a legtöbb mezőgazdasági jármű használatára feljogosít a mezőgazdasági gépész-, agrármérnöki, gépkezelői, illetve technikusi végzettség. Hasonló a helyzet az erdészeti gépek esetében is, a legtöbb okmányra jogosultak az erdőmérnökök és az erdőtechnikusok. A teljes listát itt olvashatja.

 

Nemzeti jogosítvány kategóriák: 

„K” kategória
• kerti traktor
• állati erővel vont jármű

„T” kategória
• mezőgazdasági vontató (mezőgazdasági és erdészeti traktor) és két nehéz pótkocsi
• lassú jármű és pótkocsi
• kerti traktor
• állati erővel vont jármű hajtására
• segédmotoros kerékpár (ide értve a „mopedautót” is)

„M” kategória
• segédmotoros kerékpár (ide értve a „mopedautót” is)
• állati erővel vont jármű hajtására
• kerti traktor (16. életév betöltése után)

„TR” trolibusz
• trolibusz
• mezőgazdasági vontató és két nehéz pótkocsi
• segédmotoros kerékpár
• lassú jármű és pótkocsi
• kerti traktor
• állati erővel vont jármű hajtására

„TR” kategóriában megszerzett vizsga alapján mezőgazdasági vontató és két nehéz pótkocsija vezethető, az egészségügyi érvényességi időn túl pedig egy könnyű pótkocsit vontathat.

„V” kategória
• kerti traktor
• állati erővel vont jármű hajtására

 

A „T” kategórián kívül a következő nemzetközi és nemzeti kategóriákkal vezethetők a mezőgazdasági vontatók:

„B”, „C1”, „C”, „D1”, „D” kategóriában megszerzett vizsga után vezető a mezőgazdasági vontató, de csak könnyű pótkocsit vontathat. Ilyenkor a jogosítványban a „T” kategóriához a „185”-ös korlátozó kódot jegyzik meg, amely a könnyű pótkocsira való korlátozásra utal.

„BE”, „D1E”, „DE” kombinált kategóriában megszerzett vizsga alapján vezethető mezőgazdasági vontató és egy hozzá kapcsolt pótkocsi.

„CE” vagy „C1E” kombinált kategóriában megszerzett vizsgával mezőgazdasági vontatót, illetve a két hozzá kapcsolt nehéz pótkocsiból álló szerelvényt lehet vezetni.
 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu