0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Minden eddiginél nagyobb és szebb lesz a jubileumi FeHoVa

A magyarországi horgászok és vadászok számára a február különös jelentőséggel bír: ugyanis hagyományosan ekkor rendezik meg a FeHoVa-t (Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállítás), ami az idén minden eddiginél sokrétűbb szórakozást kínál majd, mivel a rendezvény fennállásának 25. esztendejét ünnepli.

A kiállítás idén február 15-e és 18-a között várja az érdeklődőket, az előkészületek azonban már javában zajlanak. Ahogy azt a szervezők a programot megelőző sajtótájékoztatón elmondták: a jubileumi FeHoVa-n az idén rekordszámú kiállító lesz jelen – több mint háromszázan érkeznek, belföldről és külföldről egyaránt. Szinte borítékolható, hogy a növekedés a látogatók számában is tetten érhető lesz, hiszen a kiállítás, bár minden évben változott, mégis hű maradt szellemiségéhez és hagyományaihoz.

Ganczer Gábor, a rendezvény helyszínéül szolgáló HUNGEXPO Zrt. vezérigazgatója szerint ez a jól bevált recept a kulcsa a FeHoVa évek óta töretlen sikerének, ugyanakkor nem tagadja, hogy e fontos évfordulóhoz érve a „nagyobb és szebb” elvet követték.

„Megújult színpadképpel és technikával készülünk, rekordszámú kiállítónk lesz, nem mellesleg pedig a programkínálatot is bővítettük” – mondta Ganczer Gábor, példaként említve az Íjász bajnokságot és bemutatót, a Nemzetközi Kutyakiállítást, illetve a STIHL által szervezett sportfavágó versenyt, ami során magyar és román csapatok mérkőznek majd meg egymással.

Immáron második éve, hogy külföldi díszvendégek érkeznek a FeHoVa-ra. Az idén Romániából érkező vadászok és társaságok mutatják majd be vadász- és kirándulóhelyeiket, valamint díjnyertes trófeáikat. Utóbbiból márpedig lesz bőven, éppen ezért a szervezők trófeabírálati bemutatóval is készülnek, nemzetközi bírálók közreműködésével.

Windisch-Grätz herceg trófeagyűjteménye is megtekinthető lesz idén, s a vadász témát tekintve az egyik legnagyobb festőnk, Csergezán Pál munkáiból is állítunk majd ki jó néhányat – mondta Marghescu Tamás, a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács vezérigazgatója, aki egyúttal emlékeztetett arra, hogy a vadász téma fontos apropóval bír, hiszen eközben is gőzerővel zajlanak a 2021-es Vadászati Világkiállítás előkészületei, aminek Magyarország ad majd otthont.

A nemzetközi térképen azonban nem csak a vadászat esetében vagyunk fent: az elmúlt hat évben 70-nél is több érmet gyűjtöttünk be különféle horgász világeseményeken.

Dr. Dérer István, a Magyar Országos Horgász Szövetség elnökhelyettese éppen ezért fontosnak tarja, hogy a kiállítás során világ és Európa-bajnok horgászainkkal is lehet majd találkozni s beszélgetni trófeáik társaságában. „Az idei FeHoVa-n rendezzük meg az V. Nemzeti Horgászsport Gálát is, amely során négy kategóriában osztjuk ki az év sportolója díjakat.”

A FeHoVa alatt nemcsak az elméleten lesz majd a hangsúly, mivel egy óriási akváriumot, egy pergetőmedencét és a pontyhorgászok számára érdekes etetőhajós medencét is kiállítanak – gyakorlati bemutatóknak és az egyes halfajok megfigyeléséhez is teret adva. 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu