0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

Közel a teljes kapacitáshoz a mohácsi vágóhíd

Jelenleg már több mint 90 százalékos kapacitással működik az MCS Vágóhíd Zrt. tavaly április végén átadott mohácsi üzeme – közölte az MTI-vel Pókos Gergely, a létesítmény igazgatója, akinek várakozásai szerint idén összesen mintegy 900 ezer tonna élőállat feldolgozását tervezik.

A vágóhíd mintegy 700 saját munkavállalót foglalkoztat, a létesítményben mintegy 30 állatorvos és állatorvosi szaksegéd dolgozik a Baranya Megyei Kormányhivatal alkalmazásában, a vállalkozók által üzemeltetett kiszolgáló egységek további mintegy 70 embernek biztosítanak munkát – ismertette Pókos Gergely. Kifejtette: jelenleg heti 16-17 ezer normál súlyú sertést, továbbá 800-1000 közötti nagysúlyú disznót és kocát vágnak egy műszakban.

Az igazgató hozzátette, a tavalyi év az indulás és a működés stabilizálásáról szólt, 2018 a tervszerű működés első éve, lényeges fejlesztéseket idénre nem terveznek, a meglévő kapacitásokat egyre hatékonyabban kívánják használni.

a teljes termelés 25-30 százaléka az Európai Unión kívüli országokba – Japánba és Hongkongba – irányul. A kínai piacra való belépést is tervezi a cég – jelezte.

A beszállítóikra térve közölte: a normál súlyú sertések 70-75 százalékát a Bonafarm sertéságazatától és a több mint száz Bonafarm integrációs partnertől szerzik be, a fennmaradó mennyiséget független termelőktől vásárolják, legnagyobb részt Baranya, Tolna és Somogy megyékből. A kocákat az egész országból szállítják Mohácsra – tette hozzá.

Az MCS Vágóhíd Zrt. honlapján korábban közzétett összefoglaló szerint az új mohácsi vágóhíd látja el húsalapanyaggal a Pick Szeged Zrt.-t. Az üzemben levágott nagy súlyú disznók és kocák szolgálnak alapanyagként a Pick téliszalámijához, a cég managalica-termékeit szintén a Mohácson vágott speciális magyar sertésfajtából készítik.

A 21 milliárd forintból létrejött beruházásból 5 milliárd forint húsipari technológiai fejlesztés volt, amelynek része a vágó-, csontozó- és csomagolási technológia, illetve az automata logisztikai rendszer.

A magyar kormány 2014 nyarán minősítette kiemelt jelentőségű nemzetgazdasági projektté a zöldmezős beruházással megépülő vágóhíd építését, amelyet 2015 áprilisában kezdett meg a generálkivitelező Market Zrt.

A tesztüzemű működés 2016. decemberben indult, a vágóhíd tavaly január 10-én kapta meg a működési engedélyt, az ipari szintű termelés 2017. márciusban kezdődött napi 2000 sertés vágásával – ismertette a vágóhíd honlapja.

A Bonafarm Csoport stratégiai partnereként működő vágó, csontozó, daraboló és csomagoló üzem Magyarország második legnagyobb vágóhídja. Az MCS Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Pick Vágóhíd Holding Kft.-n és a Pick Vágóhíd Kft.-n keresztül Csányi Sándor üzletember.

Forrás: MTI-Eco