Back to top

Hamarosan indulhat az első hússzállítmány a Fülöp-szigetekre

Még ebben a hónapban megindulhat a magyar húskivitel a Fülöp-szigetekre, megkezdődött az állattenyésztésre és a növénytermesztésre egyaránt kiterjedő agrárkutatási partnerség, és folytatódnak a vízgazdálkodási együttműködések a két ország között - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután hivatalában fogadta Ramon M. Lopezt, a Fülöp-szigetek kereskedelmi és ipari miniszterét.

A találkozót követő sajtótájékoztatón Szijjártó Péter ismertette, hogy három magyar húsipari cég kapott exportengedélyt, emellett további hét vállalat kérte a magyar kormány segítségét a kiviteli jogosultság megszerzéséhez. A tárcavezető szerint az agrárkutatási együttműködés megkezdését segítette, hogy Magyarország Európa egyetlen olyan állama, ahol alaptörvény rendelkezik a GMO-mentességről. A Fülöp-szigetek mezőgazdasági stratégiája számít a magyar mezőgazdasági gépekre és technológiákra is - tette hozzá. 

Kiemelte továbbá a jelentős múltra visszatekintő vízgazdálkodási együttműködés jelentőségét, úgy vélte, ennek is köszönhető, hogy a helyi katasztrófavédelem magyar víztisztító készülékek megrendeléséről döntött. 

Beszámolt arról, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium 12 millió forinttal támogat egy olyan megvalósíthatósági tanulmányt, amelyet magyar cégek készítenek a Fülöp-szigetek legnagyobb tavának megtisztításához és rehabilitációjához. A Fülöp-szigeteknek nagy szüksége van víztisztítási technológiákra, egy 10 ezres településük teljes vízellátását jelenleg is magyar berendezés biztosítja - mondta el a miniszter.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a Fülöp-szigetek az egyik legfontosabb állam Délkelet-Ázsiában, amely a világ egyik leggyorsabban fejlődő térsége rohamosan gyarapodó lakossággal és egyre emelkedő technológiai színvonallal. 

Ramon M. Lopez arról beszélt, hogy a Fülöp-szigetek szeretné exportját helyi termékekkel bővíteni, emellett újabb külföldi befektetőket vár, ezért erősíteni kívánja a kapcsolatait Magyarországgal és az egész régióval. 

A manilai kormány minisztere rendkívüli lehetőségeket lát a kereskedelem és az ipar fejlesztésére, ezért a két ország közötti együttműködések bővítését szorgalmazta. A Fülöp-szigetek a élelmiszeriparon, a mezőgazdaságon és a vízgazdálkodáson túl egyebek között az elektronika, az orvostechnológia és a gyógyszeripar területén lát együttműködési lehetőséget, és üdvözölné az üzleti kapcsolatok bővítését is - emelte ki. 

Rámutatott: Magyarország az EU, a Fülöp-szigetek pedig Délkelet-Ázsia egyik leggyorsabban fejlődő állama, együttműködéseiket pedig nemcsak egymás piacának fejlesztésével erősíthetik, hanem azzal is, ha kaput nyitnak egymás számára térségükben. 

Kérdésre válaszolva Szijjártó Péter kijelentette, hogy a Fülöp-szigetekre irányuló kivitelt és a közös projekteket segítő hitelkeretből még nem folyósítottak támogatást, de a magyar cégek részvétele esetén a tórehabilitációs projekt és a katasztrófavédelmi megrendelés is számíthat az Eximbank hitelére.

Forrás: 
MTI-Eco

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Extrém alacsony a Duna vízszintje, veszélyben a vízi áruszállítás

A Duna extrém alacsony vízállása hátráltatja a hajózást, az árufuvarozók kapacitásuk egyharmadát tudják csak kihasználni, a személyszállító hajók forgalmát korlátozták, a kikötők kihasználtsága is csökken.

Több termett meggyből és a főbb növényekből Vas megyében

Magyarországon tavalyhoz képest, a szélsőséges időjárás miatt, minden szántóföldi növényből 200–300 ezer tonnával kevesebb termett. Vas megyében szinte mindenből több termett, mint az országos átlag, meggyből különösen jól teljesítettek a helyi gazdálkodók.

Nem éri meg ennyiért almát termeszteni, tüntetnek a gazdák

Méltatlan helyzetbe hozza a termelőket az ipari alma kirívóan alacsony ára, mivel a jelenlegi kilogrammonként 13 forintos felvásárlási ár mellett a termelők önköltsége, így a betakarítás és a beszállítás költsége sem térül meg.

Rekordtermés mandulából – mégsem örülnek a gazdák

Az kaliforniai mandulatermelők rekordtermésre számíthatnak, azonban kérdéses, milyen áron tudják eladni adni a portékájukat.

Azonosították a halálos fertőzés forrásait a bajai hűtőházban

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hatóság (Nébih) azt mondta, hogy információi szerint a Greenyard Frozen Hungary Kft. bajai üzemében azonosították a lisztériafertőzés forrásait.

A lengyelek Európa málna-nagyhatalma

Míg Magyarországon jelentősen csökkent a málnatermelés, addig néhány szomszédos és közeli országban eredményes ez a tevékenység – derül ki az Agrárgazdasági Kutató Intézet zöldség-, gyümölcs- és borpiaci jelentéséből.

Lassult a termelői árak emelkedésének üteme Kínában júliusban 

Kínában enyhén lassult a termelői árak emelkedésének üteme júliusban, miközben veszített lendületéből a gazdaság növekedése, és kiéleződött a kereskedelmi vita Peking és Washington között

Bajban a baromfitermelők: drága a takarmány, de a hús ára nem nő

Hihetetlenül megugrott a búza ára Németországban. A helyi baromfitartók nem bírják egyedül viselni a terheket, az állam segítsége mellett a kiskereskedelmi láncok együttműködésére is számítanak.

Fél évtizedes rekord dőlt meg: 3,4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak

A fogyasztói árak átlagosan 3,4 százalékkal voltak magasabbak júliusban, mint egy évvel korábban, júniushoz viszonyítva pedig átlagosan 0,3 százalékkal nőttek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Minden ötödik górcső alatt

A VinAgora Nemzetközi Borverseny a NÉBIH Borászati és Alkoholos Italok Igazgatóságával együttműködve idén egyedülálló és úttörő gyakorlatot vezetett be a verseny hitelességének további erősítése érdekében.