0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Hamarosan indulhat az első hússzállítmány a Fülöp-szigetekre

Még ebben a hónapban megindulhat a magyar húskivitel a Fülöp-szigetekre, megkezdődött az állattenyésztésre és a növénytermesztésre egyaránt kiterjedő agrárkutatási partnerség, és folytatódnak a vízgazdálkodási együttműködések a két ország között - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután hivatalában fogadta Ramon M. Lopezt, a Fülöp-szigetek kereskedelmi és ipari miniszterét.

A találkozót követő sajtótájékoztatón Szijjártó Péter ismertette, hogy három magyar húsipari cég kapott exportengedélyt, emellett további hét vállalat kérte a magyar kormány segítségét a kiviteli jogosultság megszerzéséhez. A tárcavezető szerint az agrárkutatási együttműködés megkezdését segítette, hogy Magyarország Európa egyetlen olyan állama, ahol alaptörvény rendelkezik a GMO-mentességről. A Fülöp-szigetek mezőgazdasági stratégiája számít a magyar mezőgazdasági gépekre és technológiákra is – tette hozzá. 

Kiemelte továbbá a jelentős múltra visszatekintő vízgazdálkodási együttműködés jelentőségét, úgy vélte, ennek is köszönhető, hogy a helyi katasztrófavédelem magyar víztisztító készülékek megrendeléséről döntött. 

Beszámolt arról, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium 12 millió forinttal támogat egy olyan megvalósíthatósági tanulmányt, amelyet magyar cégek készítenek a Fülöp-szigetek legnagyobb tavának megtisztításához és rehabilitációjához. A Fülöp-szigeteknek nagy szüksége van víztisztítási technológiákra, egy 10 ezres településük teljes vízellátását jelenleg is magyar berendezés biztosítja – mondta el a miniszter.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a Fülöp-szigetek az egyik legfontosabb állam Délkelet-Ázsiában, amely a világ egyik leggyorsabban fejlődő térsége rohamosan gyarapodó lakossággal és egyre emelkedő technológiai színvonallal. 

Ramon M. Lopez arról beszélt, hogy a Fülöp-szigetek szeretné exportját helyi termékekkel bővíteni, emellett újabb külföldi befektetőket vár, ezért erősíteni kívánja a kapcsolatait Magyarországgal és az egész régióval. 

A manilai kormány minisztere rendkívüli lehetőségeket lát a kereskedelem és az ipar fejlesztésére, ezért a két ország közötti együttműködések bővítését szorgalmazta. A Fülöp-szigetek a élelmiszeriparon, a mezőgazdaságon és a vízgazdálkodáson túl egyebek között az elektronika, az orvostechnológia és a gyógyszeripar területén lát együttműködési lehetőséget, és üdvözölné az üzleti kapcsolatok bővítését is – emelte ki. 

Rámutatott: Magyarország az EU, a Fülöp-szigetek pedig Délkelet-Ázsia egyik leggyorsabban fejlődő állama, együttműködéseiket pedig nemcsak egymás piacának fejlesztésével erősíthetik, hanem azzal is, ha kaput nyitnak egymás számára térségükben. 

Kérdésre válaszolva Szijjártó Péter kijelentette, hogy a Fülöp-szigetekre irányuló kivitelt és a közös projekteket segítő hitelkeretből még nem folyósítottak támogatást, de a magyar cégek részvétele esetén a tórehabilitációs projekt és a katasztrófavédelmi megrendelés is számíthat az Eximbank hitelére.

Forrás: MTI-Eco