0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Kókuszchips nyerte az innovációs díjat Berlinben

Kihirdették a Fruit Logistica Innovation Award nyertesét: egy olaj és zsír nélkül készülő kókuszchipset talált a legmenőbbnek a berlini kiállítás szakmai közönsége. A második helyezett egy ízletes és sokáig eltartható barna paradicsom lett, a harmadik pedig egy felerészben bio-fűrostokból készülő csomagolóanyag.

A Fruit Logistica kiállítás innovációs díja mára a zöldség-gyümölcs kereskedelem legrangosabb nemzetközi díjává nőtte ki magát, nagy elismerést jelent az elnyerése, és remekül lehet rá marketinget építeni – vallották már a korábbi nyertesek közül többen. Az idén tizenharmadik éve ítélték oda a díjat annak az újdonságnak, amelyre a Fruit Logistica ideje alatt a legtöbben szavaztak. (mindig csak élőben, helyben lehet szavazni a zsűri által előválogatott tíz jelöltre).

Az eddigi évek során többnyire zöldségfajták, egzotikus zöldség-gyümölcs termékek nyertek, de volt már a díjazottak között újfajta növényház-elképzelés, gránátalma-magozó, vagy – éppen tavaly – a fresh cut salátalevelek vágási felületének rózsaszínedését késleltető megoldás is.

A látogatók ezúttal két kiemelt ponton ismerkedhettek meg a kiállítás három napja alatt azzal a tíz jelölttel, amelyet a szakmai zsűri a közel 70 nevezőből kiválasztott a szavazásos megmérettetésre.

A Fruit Logistica Innovation Award díj büszke tulajdonosa az idén a német PookSpaFoods cég lett, a Pook Coconut Chips nevű termékével. A bárminemű olaj vagy zsír hozzáadása nélkül elkészített, mégis ropogós chips thaiföldi kókuszból készül, és háromféle ízben kapható: tengeri sós, mangós tengeri sós, illetve csokis tengeri sós. Mondhatni magától értetődő, hogy vegán, gluténmentes, és tartósítószert sem tartalmaz. Fogyasztható egyszerűen snack gyanánt, de müzlire, joghurtra, fagyira vagy sok minden másra szórva is ajánlja a gyártója.

„Apró vállalkozás a miénk, és még csak 2016 szeptembere óta működünk, óriási meglepetés hát a díj, és különlegesen sokat jelent nekünk” – nyilatkozta az alapító-cégvezető Kanokporn Holtsch.

A második helyezett a HM Clause nemesítőcég spanyol leányvállalata által benevezett Adora nevű paradicsomfajta lett. A sötétbarna, Marmande-típusú paradicsom a Spanyolországban oly kedvelt ősrégi, méretes és bordás húsparadicsomok fajtakörébe tartozik. Újdonságértéke – a korai érése mellett – a nagyon harmonikus, kifejezetten intenzív édes-savas ízvilága, valamint kiváló eltarthatósága, hússzilárdsága és kedvező táplálkozás-élettani tulajdonságai.

A bronzérmet szintén egy német cég, a Scheufelen papírgyár vitte haza a Graspapier (fűpapír) nevű bio-csomagolóanyagával. Anyaga 50 százalékban friss fűrostból áll, és teljes mértékben újrahasznosítható, illetve lebomló. A fűrostok használatával figyelemre méltó energia- és vízmegtakarítás érhető el: míg a hagyományos cellulóz alapanyagból kiindulva 30 ezer liter vízre és 6 ezer kW/h energiára van szükség egy tonna papír gyártásához, addig a fűrost esetén a vízigény nulla literre, az energiaigény pedig 150 kW/h-ra csökken a gyártó tájékoztatása szerint.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu