Back to top

Csökkent a halálos munkabalesetek száma az agráriumban

Több mint 30 százalékkal csökkent tavaly a munkahelyi tragédiák száma az agráriumban. Az eredményességre tekintettel az NGM munkavédelmi kampánya idén is folytatódik.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)  tájékoztatása szerint a felvilágosító tevékenység eredményesnek bizonyult! A tárca legfrissebb 2017. évi adatai alapján 837-ről 654-re csökkent a munkabalesetek éves száma, amelyből a 2016. évinél 6-tal kevesebb, azaz 12 volt halálos kimenetelű. Az adatok szerint az ágazatban egy év alatt több mint 22 százalékkal csökkent a munkahelyi balesetek száma és 33 százalékkal kevesebb végzetes kimenetelű munkabaleset történt.

Az elmúlt évben az NGM „Fókuszban a mezőgazdaság – első a munkavégzés biztonsága” címmel kétéves országos munkavédelmi kampányt indított a mezőgazdaságban dolgozók kedvezőtlen munkakörülményeinek javítására. Az apropót az szolgáltatta, hogy 2016-ban rendkívül megnövekedett az agráriumban a halálos munkabalesetek száma, összesen 18 munkavállaló vesztette életét. A kampány alapvető célja a balesetek számának csökkentése, azzal, hogy ágazatban tevékenykedő munkaadók figyelmét felhívják a biztonságos munkavégzés szabályaira.

A kampányhoz a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) is csatlakozott. Tavaly a Mezőfalván megrendezett, „I. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow” elnevezésű szakkiállításon külön munkavédelmi standot biztosított az NGM égisze alatt működő Munkavédelmi Információs és Tanácsadó Szolgálat szakemberei és a megyei munkavédelmi hatóság munkatársai számára. Az elmúlt év őszén pedig az NGM szakmai közreműködésével a NAK „Biztonságos munkavégzés a terepen” címmel munkavédelmi témájú tájékoztató rendezvénysorozatot, roadshow-t tartott nyolc vidéki helyszínen.

Az NGM kampány idén is folytatódik, csakúgy, mint a NAK munkavédelmi fórumsorozata.

Forrás: 
nak.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Ellenzi az uniós agrárpoliltika támogatáscsökkentését a NAK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) határozottan ellenzi az Európai Bizottság nyilvánosságra került javaslatát, amely szerint a jövőben csökkentenék az uniós Közös Agrárpolitika forrásait. A NAK felszólítja az uniós döntéshozókat, hogy kezeljék jelentőségéhez mérten a félmilliárd uniós állampolgárt élelmiszerrel ellátó ágazatot.

Több évre megszabná az agrárium fejlődését a NAK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elkészítette a hazai agrár- és élelmiszergazdaság hosszú távú fejlesztését célzó programjavaslatát. A köztestület küldöttgyűlésén bemutatott dokumentum a strukturális alapoktól tekinti át az agrár- és élelmiszerszektort, feltérképezi a fejlődést akadályozó tényezőket, és azokra konkrét megoldási javaslatokat kínál. Döntöttek a tagdíjsávok átalakításáról is.

Gyakorlati tanácsok a fenntartható takarmányiparhoz és állattenyésztéshez

Az már sok helyütt elhangzott, hogy a következő Közös Agrárpolitika nagyobb elvárásokat támaszt majd a környezetvédelem és a fenntarthatóság terén. Az Agrárgazdasági Kutatató Intézet, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az AGMEMOD konzorcium által szervezett Outlook konferencián a takarmányiparra fókuszálva hangzottak el ezzel kapcsolatos konkrétumok.

Indul a munkavédelmi tudatosság növelését megcélzó projekt

A munkaügyi és munkavédelmi tudatosság növelésének mérföldköve lehet a 3,8 milliárd forintból megvalósuló Jogszerű foglalkoztatás fejlesztése nevű projekt - mondta Simon Attila István munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkár a projekt nyitórendezvényén.

Új alosztályok az agrárkamaránál

Megalakult a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Vízgazdálkodási alosztálya valamint Környezeti és fenntarthatósági alosztálya március 11-én. A két alosztály céljai közt szerepel egyebek közt a vízjogi engedélyezési folyamatok egyszerűsítése, szántóföldi vízkezelési technológiák kidolgozása, az öntözésfejlesztés, továbbá foglalkozik az ökológiai gazdálkodással, a növényvédő szerek használatával is.

Átkerülhet a rettegett sertéspestis Jász-Nagykun-Szolnok megyébe is

A megyei állattartók aggódnak az afrikai sertéspestis (ASP) miatt. A gazdák úgy vélik, jól sikerült tájékoztatni az embereket, a fogyasztás nem esett vissza jelentősen, ám az árak mégis csökkennek. A legnagyobb nehézséget az exporttilalmak jelentik.

60 ezer euró lesz a támogatás felső határa 2020 után

Attól nem kell félniük a termelőknek, hogy kevesebb pénzt kapnak majd 2020 után, arra viszont fel kell készülni, hogy több feltételnek kell megfelelniük, hogy a támogatásokhoz hozzájuthassanak – hangzott el a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Hódmezővásárhelyen, a XXV. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon rendezett fórumán.

Összefogást sürgetnek a dinnyeágazatban

Magyarországon jelenleg körülbelül 2000 termelő foglalkozik „dinnyézéssel”. Az ágazat helyzetének stabilizálása és a problémák és lehetőségek megismerése érdekében az újjászerveződött Magyar Dinnyetermelők Egyesülete felmérést készített a termesztők körében. Ők pedig védjeggyel jelölhetik meg dinnyéiket.

Támogatott diákmunka a mezőgazdaságban is

Legalább 850 Csongrád megyei tanulót foglalkoztathatnak a nyári szünetben abból a 130 millió forintból, amit a Nemzetgazdasági Minisztérium biztosít a munkáltatók támogatására. Újdonság, hogy idén az önkormányzatok és intézményeik mellett vállalkozásoknál is dolgozhatnak fiatalok.

Agrárkamara: szükséges a földforgalmi törvény finomhangolása

A Földet a gazdáknak program újraindítását sürgeti egyre több hazai termelő. Miután a külföldiek földvásárlását kizáró magyar földtörvény zsebszerződésekre vonatkozó passzusát márciusban elutasította az Európai Unió Bírósága, a hazai gazdák most attól tartanak, hogy előbb utóbb az állami földekre is licitálhatnak külföldiek. Mi a véleménye erről a kamarának?