0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Júniusra elfogyhat az ivóvíz Fokvárosban

Katasztrófa sújtotta területté nyilvánították kedden a dél-afrikai hatóságok az ország egészét, mert Fokváros környékét emberemlékezet óta nem tapasztalt szárazság sújtja hónapok óta.

A döntést a hatóságok a „jelenlegi szárazság mértékének és súlyosságának újraértékelése után” hozták meg, és így immár a kormányzat feladata a katasztrófa elhárítása. Így az állam irányítása alatt álló összes intézménynek tervet kell kidolgoznia a vészhelyzetre, az azonnali segítségnyújtásra és a szükséges építési intézkedésekre vonatkozóan – áll a katasztrófavédelmi központ vezetője, Mmaphaka Tau által aláírt határozat szövegében.

A szárazság miatt félő, hogy Fokvárosban hamarosan nem lesz ivóvíz. Dél-Afrika második legnagyobb városában ezért kiszámították, hogy mikor jön el a „zéró nap”, amikor előreláthatólag elfogy az ivóvíz. Hogy ez minél később következzen be, a hatóságok arra kérték a megközelítőleg 4 millió lakosú Fokvárosban élőket, hogy naponta legfeljebb 50 liter vizet használjanak fejenként. Ez nagyjából egy háromperces zuhanyozás során elhasznált vízmennyiségnek felel meg.

Kisebb eredményt már sikerült elérni, a víz elfogyásának napját éppen kedden tolták el, az eddig várt májusi dátumhoz képest június elejére.

Forrás: 444.hu/MTI/AFP