0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Pécsett is megjelent a veszélyes kór – zárlat az ültetvényeken

Növény-egészségügyi zárlatot rendeltek el Pécsen a szőlő aranyszínű sárgasága betegség megjelenése miatt - tájékoztatta szerdán a baranyai megyeszékhely jegyzője az MTI-t. A korlátozás annak visszavonásáig érvényes.

Lovász István közölte: a Baranya Megyei Kormányhivatal agrárügyi főosztálya zárlatot rendelt el a városnak az 57-es úttól és a Nagy Imre úttól délre, valamint a Nagypostavölgytől nyugati irányba eső településrészeken. A korlátozás annak visszavonásáig érvényes.

A szőlőültetvények használói, tulajdonosai a fertőzött területeken, illetve a védőzónának kijelölt területeken kötelezően elvégzendő növény-egészségügyi intézkedésekről és az intézkedéssel körülhatárolt területen belül található elhanyagolt szőlő-területek esetén tett hatósági intézkedésekről bővebb tájékoztatást a kormányhivatal agrárügyi főosztályának növény- és talajvédelmi osztályán kaphatnak – hívta fel a figyelmet a jegyző.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) korábbi közlése szerint a betegséget Magyarországon 2013. augusztusban azonosították Zala megyében, a szlovén határ mellett, majd Veszprém megyében, Badacsonytomajon. 2014-ben és 2015-ben a hatóság Vas és Somogy és Fejér megyében is kimutatta a fertőzést.

Az eddig felderített fertőzések pontszerűek, a következetes hatósági fellépésnek és a felelősségteljes termelői hozzáállásnak köszönhetően a fertőzés nem terjedt szét – jelezte korábban a Nébih.

Forrás: MTI-Eco