0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Rekordösszegű állami támogatást kapott az OTDK

A Kormány összesen 1 milliárd forinttal támogatja a Tudományos Diákköri Konferenciákat a következő időszakban – mondta Dr. Szendrő Péter, az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) elnöke a Szent István Egyetem „SZIE Kiváló Tehetségei” konferenciáján, Gödöllőn.

A SZIE gödöllői és budai campusán „SZIE Kiváló Tehetségei” címmel konferenciát rendeztek azzal a céllal, hogy az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjasai bemutassák kutatásuk aktuális állapotát, valamint, hogy az intézmény Tehetséggondozási Tanács programjának jelenlegi tevékenységét ismertessék. A nap során 16 szekcióban 131 felszólalás és 6 tehetséggondozással kapcsolatos előadás hangzott el.

Nem volt még akkora állami támogatása – 1 milliárd forint – az Országos Tudományos Diákköri Konferenciáknak, mint amiben a 2019-ben sorra kerülő XXXIV. részesül majd. A hallgatók 8-11 százaléka vesz részt a hatvanéves múltú tudományos diákköri életben. Az oktatók és a kutatók felelőssége, hogy ezt a hallgatói réteget évről-évre meg tudja szólítani. A tudományos diákköri mozgalom a határon túli magyar nyelvű felsőoktatásban tanulók számára is természetes közeggé vált, melyek támogatásában a SZIE élen jár – emelte ki előadásában Dr. Szendrő Péter, az OTDT elnöke.

Fontos, hogy már az elsőéves hallgatók rendelkezzenek kutatási tervvel a tanév végére. Ennek jegyében a jövő évi programot úgy alakítják át, hogy azon elsőéves pályázók, akik rendelkeznek középiskolai tanulmányi verseny során szerzett helyezéssel, jelentős előnnyel pályázhatnak majd kutatási terv kialakítását célzó ÚNKP ösztöndíjra. Ennek célja, hogy a következő pályázati ciklusban kiemelkedő kutatási eredményt ígérő ösztöndíjpályázatot nyújthatnak be ezen hallgatók. Az átalakítás a posztdoktori pályázatokat is érinti, melynek első lépése, hogy a jelöltnek előfeltételként rendelkeznie kell a Magyar Tudományos Akadémia által odaítélt Bolyai János Kutatási Ösztöndíjjal – hangsúlyozta előadásában dr. Szabó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatás- és kutatásstratégiai főosztályvezetője.

Dr. Tóth Tamás, a SZIE oktatási rektorhelyettese beszédében arra is emlékeztetett, az Új Nemzeti Kiválóság Program az előző tanévben 140 millió forinttal, a jelenlegi tanévben 240 millió forinttal támogatja a SZIE hallgatóit és fiatal oktatóit, tavaly 51, idén 131 főt.

Kiss Annamária Ilona, az Új Nemzeti Kiválóság Program „SZIE Kiváló Tehetségei” egyik ösztöndíjasa kutatásában arra kereste a választ, hogy a 2017 tavaszán érettségizett szakközépiskolai tanulók továbbtanulási döntéseiket mi alapján hozták meg, illetve vizsgálatának központi kérdése az volt, hogy a kötelező ágazati szakmai érettségi hatással volt-e a diákok által választott továbbtanulási útra. A vizsgálatban szempont volt, hogy azon tanulók, akik érettségire épülő szakképzésben folytatták a tanulmányaikat, terveznek-e a jövőben továbblépést a felsőoktatásba. Magát a döntés meghozatalát olyan szempontból is nézte, hogy kitől kapták a legtöbb támogatást és segítséget az iskolán belül ehhez a jelentős életeseményhez.

Forrás: SZIE sajtóközlemény