0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Döbbenetes exportnövekedés: 48 százalékot nőtt a kivitel

Egészen komoly mértékben tudott növekedni tavaly az amerikai sertésbőr-export, hiszen a kivitelnövekmény értéke a múlt évben elérte a 48,6 millió dollárt, amely éppen 48 százalékos bővülésnek felel meg – írja a National Hog Farmer, amerikai sertéstartóknak szóló szakmai portál.

Nem kevesebb, mint 48 százalékkal, értékben kifejezve 48,6 millió dollárral növekedett 2017-ben az amerikai sertésbőr-export. A legnagyobb külpiac az USA számára Mexikó volt, ezt pedig Thaiföld és Taiwan követte kiemelt vásárlóként. Az említett három ország vásárolta meg az amerikai sertésbőr legnagyobb részét. Az USA ezen felül jelentősen, mintegy 1,4 millió dollárral növelte a Kínába irányuló kivitel értékét. Ez utóbbi nem tűnik túl soknak, ám az amerikai gyártók csak 2015-ben kaptak teljes hozzáférést a kínai bőrpiachoz, vagyis várhatóan a jövőben az ide irányuló export is sokat fog nőni.

A cikk az Amerikai Bőripari Szövetségre (U.S. Hide, Skin and Leather Association) hivatkozva közli, hogy a piaci folyamatokból nem csak a sertéshús iránti egyre élénkebb kereslet következik, hanem a sertésbőr is jól exportálható termék.

A sertés- és borjúbőrt, valamint minden feldolgozott bőrterméket beleszámítva tavaly az amerikai bőripar mintegy 2 milliárd dollárnyi árut exportált szerte a világba.

Az ágazat egyébként meglehetősen exportorientált – az amerikai bőripar által megtermelt áru közel 90 százaléka a külpiacokon talál gazdára. Ezzel az amerikaiak az ágazat legnagyobb nyersanyag-beszállítói közé tartoznak – írja a nationalhogfarmer.com.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu/National Hog Farmer