0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Lassult a mezőgazdasági termékek drágulása decemberben

Tavaly decemberben a mezőgazdasági termelői árak 5,1 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz mérve a novemberi 7,7 százalék után. A növényi termékek 6,0, az élő állatok, állati termékek 3,8 százalékkal drágultak. A tavalyi egész év átlagában a mezőgazdasági termelői árak 5,6, százalékkal voltak magasabbak, mint 2016-ban - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Tavaly decemberben a gabonafélék ára 9,2, ezen belül a búzáé 6,9, a kukoricáé 9,9 százalékkal volt magasabb, mint 2016 végén. Az árpa 9,4, a zab 21,8 százalékkal drágult egy év alatt.

A burgonya 18,8 százalékkal olcsóbb lett. A zöldségfélék ára 9,7 százalékkal csökkent, ezen belül az uborka ára 28,4 százalékkal, a paradicsomé 12,3 százalékkal mérséklődött. 

A gyümölcsfélék ára 21,3 százalékkal, ebből az almáé 26,0 a szőlőé 12,1 százalékkal emelkedett, a körte ára 41,0 százalékkal megugrott. 

Az élő állatok termelői árszintje 2,3 százalékkal csökkent. A vágómarha ára 10,8, a vágósertésé 7,2 százalékot esett, a baromfi ára 2,7 százalékkal nőtt, ezen belül a liba és a kacsa 10,2, illetve 8,0 százalékkal drágult. 

Az állati termékek ára 17,4 százalékkal emelkedett. A tej ára 14,5, a tojásé 33,1 százalékkal növekedett egy év alatt tavaly decemberre.

A tavalyi egész év átlagában 4,9 százalékkal voltak magasabbak a gabonaárak, mint az előző évben, a búza 7,5, a kukorica 4,4 százalékkal volt drágább. A burgonya 7,5, a zöldségek 0,3 százalékkal olcsóbbak voltak, a gyümölcsök viszont 19,5 százalékkal többe kerültek. Éves átlagban az élő állatok 5,5 százalékot drágultak, a sertés ára 11,3 százalékkal, a marháé 1,7 százalékkal volt magasabb. A tej átlagára 23,9 százalékkal a tojásé 8,3 százalékkal emelkedett. 

A mezőgazdasági ráfordítások árszintje a múlt év egészében mindössze 0,1 százalékkal emelkedett, sőt az első három negyedévben alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. A műtrágya és a takarmányok ára átlagosan 6,6, illetve 3,2 százalékkal alacsonyabb volt, mint 2016-ban, a vetőmag 3,1 százalékkal volt olcsóbb, az energiaköltség viszont 5,7 százalékkal emelkedett. Az 5,6 százalékos termelői árindex és a 0,1 százalékos ráfordítási árindex hányadosából képzett agrárolló 5,5 százalékos volt a tavalyi évben.

Forrás: MTI-Eco