0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Idén is jelentős növekedést vár a Hőgyészi Agrokémiai Kft.

Jelentős árbevétel-növekedést tervez idén a főként agrokemikáliákat, vetőmagokat forgalmazó Hőgyészi Agrokémiai Kft., amely tavaly mintegy tíz százalékkal növelte árbevételét.

A Tolna megyei cég nettó árbevétele a 2016-os 21,5 milliárd forint után 2017-ben 23 milliárd 585 millió forint, az adózott eredménye pedig 310 millió forint volt, amely szintén meghaladja az előző évi 217 millió forintot – mondta Kőszegi László tulajdonos az MTI-nek.

A cég bevétele 40-40 százalékban műtrágya- és növényvédőszer-forgalmazásból, 20 százaléka vetőmag- és terménykereskedelemből származik. Tavaly a növényvédőszer-értékesítés 4,5 százalékkal nőtt, miközben a műtrágya és a vetőmag forgalmazása szinten maradt. A növekedés elsősorban a terményértékesítés emelkedésének köszönhető – mondta a cégtulajdonos.

A társaság közel ezer gazdálkodóval kötött szerződést főleg kukorica, kalászos növények, napraforgó és repce termelésére.

A cég az integrátori tevékenységből a szerződések alapján 2018-ban növekvő, mintegy ötmilliárd forintos bevételre számít, idei árbevétele várhatóan 28-29 milliárd forint, tervezett adózott eredménye pedig 320 millió forint lesz – közölte Kőszegi László.
Forrás: MTI-Eco